Jelenlegi hely

A dohányzást korlátozó törvények után tíz százalékkal csökkent a koraszülések száma

A dohányzást korlátozó törvények bevezetése után 10 százalékkal csökkent a koraszülések és a súlyos gyermekkori asztmás rohamok száma - állapította meg egy nagyszabású nemzetközi kutatás.

A kutatócsoport Észak-Amerikában és Európában készült 11 korábbi tanulmány adatait elemezte - idézte a BBC hírportálja a The Lancet brit orvosi hetilapban ismertetett kutatást.

Ez az egyik első, nagyszabású munka, mely a dohányzásellenes törvények gyermeki egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta. Az intézmények és nyilvános, közforgalmú helyek - munkahelyek, bárok, kávézók, éttermek - füstmentességéről már korábban bizonyították, hogy védi a felnőtteket a passzív dohányzás veszélyeitől.

Ebben a tanulmányban a skót Edinburgh-i Egyetem, a holland Maastrichti Egyetem, a belga Hasselt Egyetem és az amerikai Harvard orvosi karának tudósai több mint 2,5 millió szülést és csaknem 250 ezer, gyermekkori asztma miatti kórházi kezelés adatait vizsgálták meg.

A dohányzás törvényi korlátozása óta a korukhoz képest nagyon kis súllyal született babák száma is öt százalékkal csökkent. A szerzők szerint lehetséges, hogy a füstmentesség a gyermekek egészségének további javulásához vezet.

Egy korábbi tanulmány alapján a világon a gyermekek 40 százalékát veszélyezteti a rendszeres passzív dohányzás, amelyről kimutatták, hogy légúti betegségeket okozhat, illetve asztmarohamot válthat ki náluk. Egy friss európai kutatás arra is fényt derített, hogy a passzív dohányzás a gyermekeknél az artériák falának megvastagodásához vezet, ez pedig növeli a későbbi szívroham és az agyvérzés kockázatát.

A kutatók szerint a gyermekek különösen érzékenyek a passzív dohányzásra, mert tüdejük és immunrendszerük még fejlődésben van. Jelenleg a világ lakosságának 16 százalékát óvják a dohányzást korlátozó törvények.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére