Jelenlegi hely

Házi feladat nyárra, hogy teljes értékű legyen a vakáció

Egy olasz tanár különleges időszaknak tekinti a nyarat, amikor igazán meg lehet érteni mindazt, amit év közben tanultunk. Pedagógiai módszereit a Holt költők társasága című filmben Robin Williams által megformált tanár, John Keating karaktere inspirálta. Leckék kicsiknek és nagyoknak.

Az olaszországi Fermóban található Don Bosco Iskolaközpont tanára, Cesare Catà egy listát állított össze a nyárra tanítványainak, milyen házi feladatokat kell megoldaniuk a gyerekeknek a nyári szünetben. De ez a lista nem a szokásos leckéket tartalmazta, hanem többet, jobbat, igazibbat. A vidám, teljes élet hozzávalóit!

A szigorúan számon kért házi feladatok helyett inkább életvezetési tanácsokat ad a diákoknak, mert szerinte azokra nagyobb szükségük lesz a mindennapok során. 

Házi feladat nyárra

  • Reggelente néha sétáljatok ki a természetbe teljesen egyedül, és – azokra a dolgokra gondolva, amiket a legjobban szerettek az életben – legyetek boldogok!
  • Próbáljátok meg használni az összes olyan új kifejezést, amit a tanév során tanultál: minél több dolgot tudtok kifejezni, annál több mindenre tudtok gondolni; és minél több dologra tudtok gondolni, annál szabadabbak lesztek!
  • Olvassatok annyit, amennyit csak tudtok! Olvassatok, mert a nyár kalandokat és álmokat inspirál, ha olvastok, úgy fogjátok érezni magatokat, mint a fecskék repülés közben. Olvassatok, mert ez a lázadás legjobb elérhető formája számotokra.

  • Kerüljetek mindent, amiktől rosszul vagy üresnek érzitek magatokat; keressetek ösztönző helyzeteket és olyan barátok társaságát, akik gazdagítanak, megértenek titeket, és olyannak fogadnak el, amilyenek vagytok.
  • Ha szomorúak vagytok vagy féltek, ne aggódjatok: a nyár, mint minden csodás dolog, összezavarhatja az ember lelkét! Vezessetek naplót arról, hogyan érzitek magatokat.
  • Táncoljatok! Szégyenkezés nélkül! A nyár egy tánc, és bolondság nem részt venni benne.
  • Legalább egyszer nézzétek meg a napfelkeltét! Maradjatok csöndben, és lélegezzetek! Csukjátok be a szemeteket, legyetek hálásak!
  • Sportoljatok sokat!

  • Ha valaki elbűvöl titeket, mondjátok meg neki, olyan őszintén és kedvesen, amennyire csak tudjátok! Nem számít, hogy megérti-e, vagy nem.
  • Nézzétek át füzeteiteket: minden szerző és minden gondolat esetében tegyetek fel kérdéseket, és vonatkoztassátok arra, ami veletek történik!
  • Legyetek boldogok, akár a napsütés, és megszelídíthetetlenek, akár a tenger!

Álmodjatok arról, milyennek kellene lennie és milyen lehet az életetek: törekedjetek arra, hogy soha ne adjátok fel, és tegyetek meg mindent, hogy álmaitokat kövessétek!

  • Ne káromkodjatok! Mindig legyetek udvariasak és kedvesek!
  • Nézzetek filmeket szívszorító párbeszédekkel eredeti nyelven, hogy javítsátok nyelvtudásotokat és képességeteket az álmodásra. Ne engedjétek, hogy a film az utolsó képkockával véget érjen!
  • Viselkedjetek rendesen!

Forrás: Gellértesítő Magazin 2018 évi száma

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére