Jelenlegi hely

Ingyenesek maradnak, sőt bővül az ingyenes iskolai szolgáltatások köre

A félreértésekkel és rosszindulatú feltételezésekkel ellentétben sem az Emberi Erőforrások Minisztériumának, sem a Kormánynak nincs olyan terve, amely a köznevelésben jelenleg térítésmentesen igénybe vehető ellátások körét szűkítené. 

Továbbra sem kell fizetni a szakmai versenyekért, a szakkörökért, a diáknapokért, az énekkari foglalkozásért, más művészeti tevékenységért, az iskolai sportkörökért, a házibajnokságokért.

A törvénymódosítások ugyanis nemhogy csökkentették volna, épp bővítették a köznevelés és szakképzés rendszerében az ingyenesen, illetve térítésmentesen nyújtott nevelés-oktatás körét. Már nem csak az első, hanem a második szakképesítés is külön térítési vagy tandíj fizetése nélkül megszerezhető az állami köznevelési közfeladat-ellátás körében, tehát az állami fenntartású, illetve az állami feladatellátásban közreműködő egyházi és magánintézményekben. Tekintettel arra, hogy jól látható módon a szakképzés ingyenességére vonatkozó szabályok törvényi szinten, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvényben jelennek meg, ezért – mindössze jogtechnikai okokból – törölni kellett az ezzel párhuzamos rendelkezéseket egy alacsonyabb szintű jogszabályból, a 229/2012. (VIII. 31.) kormányrendeletből. A cikkben idézett szolgáltatások ingyenességét immáron nem Kormányrendelet rendelet, hanem a szakképzési törvény tartalmazza, tehát látható, hogy csak jogtechnikai és nem tartalmi módosítás történt.

Forrás: www.kormany.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére