Jelenlegi hely

Országosan egyedülálló szak- és tantárgyválasztó honlapot fejlesztett a Debreceni Egyetem

Egy olyan, országos szinten is kiemelkedő honlapot fejlesztett a Debreceni Egyetem (DE) az intézmény, amely egyedülálló módon segítheti az egyetemre jelentkezők szak- és tantárgyválasztását.

Országosan egyedülálló szak- és tantárgyválasztó honlap a felvételizőknek

Sosem könnyű a középiskolás diákoknak a felvételi információk, képzési helyek, karok és szakok közötti tájékozódás. A DE széles képzési portfóliójában való eligazodást is segíti majd új honlapjuk. 

A hatvan tantárgyat magában foglaló szak- és tantárgyválasztó honlap fejlesztésével céljuk a középiskolások részletesen tájékozódásának elősegítése a választott szakról, az előző évi felvételi ponthatárokról, az érettségi vizsgakövetelményekről, mindemellett közvetlenül elérhetők az egyetemi karok oldalai is.

A szak- és tantárgyválasztó oldal ITT érhető el.

Középiskolai rangsorok a célkeresztben

Három középiskolai rangsort állított össze a Debreceni Egyetem:

  • az egyik megmutatja, hogy az érettségizők számát figyelembe véve az intézménybe felvételt nyert és beiratkozott hallgatók mely középiskolából jöttek a legnagyobb számban;
  •  másik a nyelvvizsgával érkezők létszámát összesíti;
  • a harmadik pedig a felvettek átlagos felvételi pontszámát rögzíti szintén az érettségit adó intézmények szerint.

Ezek a háttérinformációk jelentősen segítik majd a beiskolázási folyamatokat, hiszen egyre inkább a minőségi szempont fontos, nem csak a mennyiségi. A sikeres felvételihez a lehető legtöbb információra van szükségük a jelentkezőknek, valamint a Debreceni Egyetemnek is. Most komoly segítséget kapnak a középiskolások, amellyel a korábbiakhoz képest tudatosabban választhatnak képességeiknek, érdeklődésüknek leginkább megfelelő szakokat, tudományterületeket. A honlap révén lehetővé válik a személyre szabott tájékoztatás, a beiskolázási rendezvények mellett így érheti el a legnagyobb számban a felvételi előtt állókat és az egyetem - fogalmazott Bartha Elek, az egyetem oktatási a rektorhelyettese.

Hogy mekkora megtartó ereje van a városban az egyetemnek, egyértelműen jelzi, hogy  legtöbb felvett jelentkező a debreceni középiskolákból és az egyetem gyakorlóiskoláiból érkezik.

De a Debrecenből és megyénkből az intézménybe érkezők mellett egyre nagyobb számban jönnek tehetséges fiatalok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből és Borsodból is. Fontos, hogy nem a középiskolák minőségi munkáját akarják rangsorolni, inkább informálódni a beiskolázási tevékenységek erősítését kívánó helyekről. Fontos szempont a felvételi során a nyelvvizsgával jelentkezők száma, hiszen ez is erősítheti az egyetem versenyképességét. Megfigyelhetjük azt is, hogy egy iskola mennyire eredményes a tanulók felkészítésében. Az információkat visszajuttatják a középiskoláknak annak érdekében, hogy segítsük a saját beiskolázási tevékenységüket, az egyetem pedig teljesebb képet kaphat a felsőoktatásra felkészítő munkájáról.

A részletes rangsorok megtekinthetők ebben a dokumentumban, illetve hamarosan hozzáférhetők lesznek a Debreceni Egyetem honlapján.

ADL - Debrecenimami

Forrás: Unideb Sajtóközpont – BZ

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Ugrás az oldal tetejére