Jelenlegi hely

Refill azaz Töltsd újra!

Nem olyan könnyű a nagy nyári lazaságban és spontaneitásban környezettudatosnak lenni, pláne, ha szomjoltásról van szó. Ezen a területen próbál a környezetvédelemre fókuszálni a Refill kampány. Töltsd újra a kulacsod, akár egy étteremben, és mosolyogni fognak rád!

Azt régóta tudjuk, hogy ne vegyünk PET palackos vizet, mert szennyezzük a környezetet. Aki egy kicsit is vigyáz környezetére, teli kulacs vízzel indul reggel otthonról. Mely – vér- és hőmérséklettől függően – csak pár óráig tart. És utána? Marad az újratöltés. Ami bizony néha kellemetlen kuncsorgásnak tűnik, főleg a vendéglátóhelyeken. 

Mi az a Refill? 

A Refill projekt Bristolból indult 2015-ben, már számos angliai és más európai város is csatlakozott hozzá. Ezeken a helyeken és Magyarországon is kiváló minőségű a csapvíz, semmi okunk drága, környezetszennyező műanyag palackokban venni az ásványvizet, ha megszomjaznánk útközben.

Csak keress egy éttermet, kávézót vagy nyilvános kutat, és töltsd újra a kulacsod!

A sikeres nyugat-európai példákból merítve 2017-ben már Magyarországon is útjára indult az első Refill kampány, mellyel csökkenteni szeretnék az egy használat után szemétbe kerülő PET-palackok számát. Számos Fenntartható Vendéglátóhely és egyéb elkötelezett szolgáltató csatlakozott, ahol ingyen újratöltik a kulacsot, palackot. 

Minden olyan hely, étterem, kávézó, szolgáltató, bolt ajtaján a Refill matrica jelzi a lehetőséget, hogy szívesen újratöltik a kulacsod.

És honnan tudom, hogy merre induljak utántölteni?

A Refill Facebook oldalán tájékozódhatsz az egyre bővülő listáról. Sőt, Te is regisztrálhatod kedvenc helyedet Refill pontként!

Refill kút Debrecenben, a Liget téren (kép: Debrecenimami)

Az alábbi térképen tudod a hozzád legközelebb eső nyílvános vízvételi lehetőségeket megnézni. Köszönet a kozkutak.hu weboldal szerkesztőinek, hogy 12 éve végzik álhatatosan munkájukat, 18.000 pontot tartanak számon és követnek után!

Apropó, ugye Neked van már kulacsod?

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére