Jelenlegi hely

70 éves a diafilm

Kiállítással, vetítésekkel, kiadvánnyal és szuper programokkal ünneplik egész évben a magyar diafilmgyártás 70 éves évfordulóját.

Gyermekkori élményünk, ahogy a besötétített szoba falán egyszer csak megelevenedik egy mese. Kockáról kockára peregnek az események, halljuk a történetet és együtt van a család. Egyszerre irodalmi és vizuális élmény, aminek óvodás kortól fontos szerepe van. A kisiskolásoknak pedig segít az olvasás tanulásában, megszerettetésében.

1954-ben alapították a Magyar Diafilmgyártó Vállalatot, amely már saját szerkesztőséggel, nyomdával és laboratóriummal rendelkezett, így a felnőtteknek szóló ismeretterjesztő kiadványok mellett elindult a szalagos mesediafilmek nagyarányú gyártása. Szinte nincs olyan témakör, amelyhez ne készült volna diafilm. A rajzok eredeti változatait (mintegy 5400 darabot) az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútára őrzi.

November elején jelenik a DIAkönyv- A magyar diafilmgyártás története című kötet. A kötet - amely felhasználja Bíró Ferenc diafilmgyűjtő A festett üveglemeztől a diavideóig című munkáját és magángyűjteményének anyagát - betekintést nyújt a diavetítés történetébe, a nagyipari gyártás kezdeteibe, számba veszi a korabeli kiadványok tematikáját és jellegzetes darabjait, képekkel illusztrálva és sok érdekeséggel kiegészítve. Emellett elérhető  a Diafilm-emlékcsomag, amely olyan négy jellegzetes mesét tartalmaz, amelyek a diavetítés kezdeteihez kötődnek: a csomagban Kacor király (1954), Szűcs Dani álma (1955), A kis dobos (1957) és a Jancsi és Juliska mézeskalácsházikója (1961) című mesék szerepelnek, utóbbi Macskássy Gyula rajzaival.

A megmaradt és bemutatható korabeli kiadványok több mint fél évszázados távlatból nézve történelmi jelentőségűek: korrajzot adnak politikáról, gazdaságról és a korabeli gondolkodásról. A diafilm eredetileg az ismeretterjesztés, az oktatás, a népnevelés eszköze volt, később jelentek meg a mesefilmek is.

A mesék, történetek szalagos diafilmre való átültetése elsősorban a kelet-európai régióban terjedt el, szinte minden országban volt diafilm- és diavetítőgyártás. A modern technikai eszközök megjelenésével azonban ezek sorra megszűntek, egyedül Magyarországon maradt meg, ahol az 1990-es évek közepétől megindult a műfaj újjászületése. A rendszerváltás után alábbhagyott a diafilm iránti érdeklődés, az igazi áttörést Bartos Erika Bogyó és Babóca mesesorozatának első diafilmes adaptációja hozta meg 2004-ben, amit számos más kortárs mese követett.  

Napjainkban évente 220 ezer diafilmet vásárolnak, évente 5-6 új diafilmmel bővül a kínálat, a 320 címből álló választék 20 százaléka ma már az utóbbi 15 évben készült. Például a Kufli mesék, Berg Judit, Lackfi János, Tamás Zsuzsa, Varró Dani és más szerzők művei elevenednek meg a diafilmeken.

Programok a jubileumi évben

Irodalom diafilmeken - 70 mű 70 képben - Kiállítás a Klebersberg Kultúrkúriában 

Időpont: 2024. január 12. és február 11. között
Helyszín: Klebersberg Kultúrkúria (1028 Budapest,Templom u. 2–10.)

A kiállítás 70 irodalmi mű egy-egy diafilm-illusztrációját válogatta egy csokorba, melyek 32 mester keze munkáját dicsérik.

Diafilmek délutánja - Több mint diavetítés!

Időpont: 2024. január 20.
Helyszín: Klebersberg Kultúrkúria (1028 Budapest,Templom u. 2–10.) 

A kiállításhoz kapcsolódó meseelődás és vetítés várja a közönséget.                                   

Diavetítés sorozat az Art+Cinemában – kuriózumok egész évben

A jubileum alkalmából vetítéssorozat lesz január 14. és december 8. között, ahol havonta öt régi és különleges filmet láthat a közönség. Olyan régi, különleges diafilmeket vetítenek, melyek nem érhetőek el diafilm formátumban, azokat csak most, csak itt láthat a közönség. A mesék természetesen a gyerekek számára ma is élményt jelentenek, szüleiknek, nagyszüleiknek azonban nosztalgikus emlékeik támadhatnak. 

7. Budapest Klasszikus Film Maraton

Időpont: 2024. szeptember 17-22.

A Maratonon a 70 éves diafilm is fókuszba kerül: kiállítás (az animáció és a diafilm kapcsolatát kiemelve), szakmai előadás a diafilm történetéről, diavetítések ismert színészek bevonásával felnőtteknek (az ötvenes évek kiadványaiból) és gyermekeknek (mese diafilmek)

29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 

Időpont: 2024. szeptember 26-29.
Helyszín: Millenáris, D ép (1024 Budapest II. kerület, Kis Rókus utca 16-20.)

Diafilmes programokkal készülnek minden nap.

Forrás: diafilm.hu, MTI

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére