Jelenlegi hely

Anna–Joachim-program: nem ígér gyermekáldást, de könnyebbé teszi azt a terhet, amelyet a meddőséggel küzdő házaspárok cipelnek

Öt év alatt több mint ötven házaspár vett részt az Anna–Joachim-programban, amelyet 2019-ben hozott létre az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A régóta gyermekre váró házaspárok a különleges tréningeken megélhetik a sorsközösségből, a problémák megosztásából és közös feldolgozásából fakadó erőt, emellett intenzív pszichológiai és mentálhigiénés támogatást kapnak.

„A meddőség negatív hatással van az egyéni jóllétre, a párkapcsolatra, a szociális kapcsolatokra is. Szívszorító hallani, amikor a házaspárok arról mesélnek nekünk, hogy már nem szeretnek családi eseményekre, születésnapokra, karácsonyi vacsorákra járni, mert miközben gyerekek rohangálnak az asztal körül, a rokonok kérdő tekintettel néznek rájuk, hogy náluk mikor jön a baba. Az a sorstárs közösség azonban, amely a program segítségével létrejön, nagyon nagy erő, valódi gyógyír” – mondja Homokiné Hollósi M. Cecília tanácsadó szakpszichológus, az Anna–Joachim-program szakmai vezetője.

Hozzáteszi, a hozzájuk forduló házaspárok más-más élethelyzetben vannak, egy dolog azonban közös bennük: mindannyian szenvednek attól, hogy hiába próbálkoznak, nem érkezik meg a várva várt gyermek.

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2019-ben indította el az egyedülálló, ingyenesprogramot, amely a régóta gyermekre váró, vágyó házaspároknak nyújt mentálhigiénés, spirituális támogatást keresztény szellemiségben, szakemberek segítségével. Az elmúlt öt évben több mint 50 házaspár vett részt a programban, amely – emeli ki a szakpszichológus – nem ígér gyermekáldást, viszont könnyebbé teszi azt a nehéz terhet, amelyet meddőséggel küzdő házaspárok hordoznak.
 

A párterápiától a pszichodrámáig

A házaspároknak egy három hétvégéből álló programsorozatot kínálnak az Apor Vilmos Katolikus Főiskola budapesti campusán, ahol a résztvevők két és fél napot töltenek együtt, így megélhetik a sorsközösségből, a problémák megosztásából és közös feldolgozásából fakadó erőt, emellett intenzív pszichológiai és mentálhigiénés támogatást kapnak. „Párkonzultációs lehetőségeket biztosítunk a házaspároknak, szombaton és vasárnap pedig trénerek, külsős
szakemberek foglalkoznak velük, akik szakmájuk legjavát hozzák – párokkal, csoportokban dolgoznak többek között az irodalom-, a művészetterápia, a pszichodráma, a kognitív pszichológia, a szexuálpszichológia módszereit használva” – magyarázza Homokiné Hollósi M. Cecília.

Az elmúlt öt évben az Anna–Joachim-programban részt vevő házaspárok körülbelül felénél született gyermek – eddig. Ám a tanácsadó szakpszichológus nem csupán ezt tartja sikernek, hanem azt is, ha a segítségükkel megmenekül egy házasság, egy pár elindul az örökbefogadás felé vezető úton, vagy egy csoport valódi közösséggé alakul, és tagjai évekig segítik egymást. A program szakemberei ugyanakkor a társadalmat is igyekeznek érzékenyíteni, hogy a
nehezített gyermekvállalás – amely Magyarországon minden ötödik-hatodik párt érint – ne legyen tabutéma. 2023 szeptemberében elindították az Ajándék című podcastot, a Youtube- on pedig már az összes része látható az Együtt fölfelé című, Tarjányi Krisztina Irma által rendezett, rövidfilmekből álló sorozatnak.

Utóbbi egy harmincas éveik végén járó házaspár sorsát követi nyomon az esküvőtől kezdve az első sikertelen próbálkozásokon, a hosszas orvosi kivizsgálásokon, az érzelmi mélypontokon át az ismerősöktől, rokonoktól érkező jó szándékú, ám a meddőséggel küzdő pár számára fájdalmas kérdésekig, tanácsokig. A film ugyanakkor nemcsak a nehézségeket mutatja be, hanem megnyugvást hozó, támogató gondolatokat is ébreszt.

Egyedülálló szaktanácsadói képzést indítottak

A program az elmúlt öt évben folyamatosan fejlődött: létrejöttek az Ajtó (Anna–Joachim Támogató) nevű önsegítő csoportok, 2022 nyarán megnyitott a Párkonzultációs Centrum, ma pedig már csoportok indulnak olyan házaspároknak is, akik korábban bekapcsolódtak a Anna–Joachim-programba, végül pedig az örökbefogadás útját választották, valamint olyan résztvevőknek is, akiknek a program óta gyermekük született. A szakemberek minden év
őszén szakmai konferenciát szerveznek a meddőséggel küzdő párok pszichológiai, lelkigondozói támogatása, a prevenció, a helyreállító orvoslás lehetőségeiről.

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2022 februárjában elindította a programhoz kapcsolódó reproduktívegészség-fejlesztő és meddőségi szaktanácsadó képzést is, amelynek célja olyan szakemberek képzése, akik mentálhigiénés vagy lelkigondozói eszközökkel, keresztény szellemiséggel vagy arra nyitott módon támogatják a párokat. Az akkreditált, négy féléves, BA-diplomára épülő szakirányú továbbképzés hallgatói a termékenységi problémák pszichológiai és pszichoszociális, valamint biológiai és orvosi vonatkozásai, kezelési lehetőségei mellett többek között megismerhetik a meddőségi ellátás és az örökbefogadás hazai intézményrendszerét, a segítségnyújtás eszközeit és a keresztény bioetikát is.

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

A Váci Egyházmegye fenntartásában álló, pedagógus- és szociálpedagógus képzéssel, valamint a hitéletben segítőként dolgozók (kántorok, katekéták, lelkipásztori munkatársak) képzésével foglalkozó felsőoktatási intézmény. A Zsámbékon 1929-ben alapított tanítóképző szellemi és jogutódja. Alap- és mesterképzésein a hallgatók államilag elismert BA- és MA- diplomát szerezhetnek, de az intézmény számos szakirányú továbbképzéssel is segíti a már diplomával rendelkezőket. Székhelye Vác festői szépségű egyházi központjában, a Székesegyház szomszédságában álló történelmi épület, emellett Budapesten egy modern, a mai elvárásoknak megfelelő campusszal is rendelkezik. A főiskola szakmai tevékenysége tudományos ismeretekre és nemzetközi kapcsolatokra épülő oktatási gyakorlat alapján, katolikus szellemben – így más vallású, gondolkodású jelentkezők felé is teljesen nyitottan – zajlik, és különös hangsúlyt fektetnek az atipikusan fejlődő gyermekekre fókuszáló módszerekre, a reformpedagógiák szellemi örökségére és az egyházi intézményhálózat innovációira.

Forrás: Salt Communications

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan töltsük az Apák napját? 5+1 tuti ötlet

Hogyan töltsük az Apák napját? 5+1 tuti ötlet

Mindjárt itt az Apák napja! Magyarországon az Apák napját június harmadik vasárnapján tartjuk, idén június 16-ra esik. Ez az a nap, amikor végre a kedves édesapák is kapnak egy kis figyelmet és törődést, rukkoljunk hát elő valami emlékezetessel! Hiszen megérdemlik, hogy ezen a napon kicsit lazítsanak és jól érezzék magukat. Ha egy kis inspirációra van szükséged, íme 5+1 tuti ötlet, hogyan töltsétek el ezt a napot.
Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Mókás könyv az étkezésről a 105 éve született Richard Scarry rajzaival. Akár ezt is beszerezheted 35% kedvezménnyel, ha tagja vagy a Pécsimami VIP Klubnak. 
Mit is adjunk évzáróra a tanár néninek?

Mit is adjunk évzáróra a tanár néninek?

Csakis olyat, amit Te magad is elfogadnál! Belegondoltál már, mit jelenthet neki hazacipelni 3 tálcát az osztály nevével feliratozvam 2 vázát és számtalan bögrét minden évben? 
Önállóan olvasna a gyermekem, de milyen könyvet válasszak neki?

Önállóan olvasna a gyermekem, de milyen könyvet válasszak neki?

Az olvasás maga, a titkok és kalandok világába való repülés. De hogy repüljön egy, az olvasást most kezdő gyerek? Különlegesen szerkesztett könyvekkel segíthetünk nekik. Segítünk a választásban!
Ugrás az oldal tetejére