Jelenlegi hely

Autista gyermekeknek nyílt vizsgálóközpont Budapesten

Felújított és akadálymentesített környezetben kaphatnak ellátást az autista gyermekek a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Madarász utcai részlegén. Az Út a Mosolyért Alapítványnak köszönhetően létrejött, közép-európai viszonylatban is egyedülálló vizsgálóközpontot március 13-án adták át Budapesten.

Tavaly áprilisban, az Autizmus világnapján jelentette be az Út a Mosolyért Alapítvány, hogy útjára indítja „Megérteni. Elfogadni. Segíteni.” kampányát, melynek fókuszában az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek és családjaik állnak.

2017-ben az Alapítvány két nagy adománygyűjtést is szervezett, jelentős eredményekkel. A májusi Mosoly Koncert alkalmával például 16 millió forint gyűlt össze. Ebből az összegből, valamint a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány további 10 millió forintnyi támogatásából, a Czene & Wagner Kft. segítségével jött létre hazánk első, autizmus szempontjából akadálymentesített vizsgálóközpontja a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Madarász utcai részlegén.

Az autizmus spektrumzavar az agy meghatározott biológiai fejlődési eltérése genetikailag meghatározottság és környezeti tényezők kölcsönhatása következtében létrejövő állapot, ami sokkal többeket érint, mint azt elsőre hinnénk.

Hazánkban becslések szerint minden századik gyermek autizmussal él. Ahogy az átlagos fejlődésű gyermekeknek, úgy az autista gyermekeknek is időnként orvoshoz kell fordulniuk, az autizmussal élő kisgyermekek számára azonban egyszerű rutinbeavatkozások is hosszútávú traumát jelenthetnek.

A tipikusan fejlődő gyermekekkel ellentétben számukra egy egyszerű orvosi vizsgálat is nagyon nehezen kivitelezhető és megterhelő, elsősorban azért, mert kiszakadnak a jól ismert és biztonságot nyújtó mindennapi rutinból.

Az Alapítvány segítségével felújított központban ezért letisztult, autisták számára akadálymentesített környezetben, sajátos igényeiknek és szükségleteiknek megfelelően részesülhetnek egészségügyi ellátásban az autista gyermekek. A Magyarországon egyedülálló, professzionális vizsgálóközpont, illetve váróhelyiség kialakítása megkönnyíti az autista gyermekek vizsgálati körülményeit.

Egy új szemléletű, az autizmussal élő gyermekek számára akadálymentes gyermekgyógyászati ellátó helyet hoztak létre, ahol a kórházi ellátásuk során a hozzájuk értő szakemberek segítségével csökkenteni tudják az idegen környezetből adódó szorongásukat és segíteni tudák a gyermekek megismerő és megértő tevékenységét.

Ez azt jelenti, hogy a gyermekgyógyászati ellátás csendes, nyugodt, ingerszegény környezetben zajlik, ahol pasztell színek, speciális fogadóterek és játékok találhatóak és a tervezett vizsgálatokat és beavatkozásokat az egyéni sajátosságok figyelembe vételével szervezik meg számukra.

Forrás: csalad.hu, Út a Mosolyért Alapítvány

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére