Jelenlegi hely

Az új iskolai orvosi igazolások a gyakorlatban

2024. szeptember 1-től megváltozott a iskolai hiányzások igazolása a gyermek betegsége esetén: a távolmaradás igazolásához szükséges orvosi igazolást az orvos az EESZT-n keresztül továbbítja a KRÉTA tanulmányi rendszerbe. Az új rendszer gyakorlati működéséről, megkérdeztem gyermekorvosunkat, Dr. Bognár Mártát, aki örömmel segített eligazodni a részletekben.


Kép forrása

Így működik az új igazolási rendszer a gyakorlatban

Mit tegyen a szülő?

Tehát, ha a gyermek beteg, ugyanúgy, mint eddig is a szülő felkeresi a gyermekorvost, vagy személyesen a gyermekkel, vagy telefonon konzultálnak. Úgy járjatok el, ahogy eddig is, csak beszéljétek meg az orvossal, hogy nála most milyen rendszer működik! Van, akinél elég e-mailben is jelezni a problémát. Ezt minden orvos maga dönti el.

Mi történik ezután? Miért jó ez?

Az orvos, ahogy eddig is, rögzíti az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) felületére a gyermek betegségének részleteit, majd az igazolás automatikusan átkerül a KRÉTA rendszerébe is. Tehát az orvosnak plusz munkát ez nem okoz. Sőt nem kell külön papír alapú igazolást előállítania, így időt is takarít meg, és ezzel a környezetvédelem érdekében is tettünk egy nagy lépést. Az iskolákban ezen igazolások fogadása pedig semmilyen plusz adminisztratív teherrel nem jár

Ráadásul a szülőnek is megspórolunk egy külön utat a gyermekorvoshoz, hisz nem kell elmennie az igazolásért, azt már az iskolában automatikus látják a Krétában.

  • időt spórol az orvos és a szülő is
  • nincs annyi papír hulladék, így védjük környezetünket
  • az igazolás nem veszik el
  • ha a gyermeknek van ügyfélkapuja, a szülő rögtön látja az EESZT felületén az igazolást is

A betegség hosszát már előre megállapítják, annak alapján, hogy milyen betegségről van szó és ezt rögzítik is a rendszerben. Amennyiben a gyermek még nem gyógyult meg, úgy meghosszabbítják azt. A testnevelés alóli felmentést szintén ekkor rögzítik. 

Az eddig használt papír alapú igazolások sem szűnnek meg, ezeket egy esetleges informatikai hiba esetére fenntartják, azonban alapesetben az igazolásokat az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) és Kréta-rendszer összekapcsolása révén az iskola közvetlenül kapja meg.


Kép forrása

Miért estünk ettől mégis kétségbe?

Azért, mert azt kérik, hogy a hiányzást amennyiben lehetőség van rá a betegség első napján jelezzük az orvosnak. Ettől jön egy csomó mivan, ha kérdésünk... De tényleg nem kell kétségbeesni, a rendszer rugalmas, ha véletlenül az első napon nem tudjuk jelezni, nyugodtan tegyük meg ezt másnap.

Mi történik kórházi kezelés esetén?

Ebben az esetben a kórházi orvos igazol, nem kell külön elmenni a szakorvosi papírral a gyermekorvoshoz, így ismét időt takarítunk meg. Ugyanígy működik a magánrendelési vizsgálatokon is.

Ha igazolásra van szükségünk, mindig jelezzük az adott orvosnak!

Hogyan működik óvodák esetében?

Az óvodákban is bevezették az úgy nevezett oviKRÉTA rendszert, ez azonban még nem minden oviban működik jól, így a legtöbb óvoda esetében marad a papír alapú igazolás. Ahol már van oviKRÉTA, ott természetesen megy oda az igazolás. 

Reméljük mindenhol zökkenőmentesen megy majd az átállás és mindenki hamar hozzászokik az új szisztémához!

 

Elsner-Szentesi Mónika - KAPOSVÁRIMAMI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Árpád-házi királyaink

Árpád-házi királyaink

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. október 31.Korcsoport: 5-12. évfolyamos diákok számára
Ez állati jó! - Európa madarai

Ez állati jó! - Európa madarai

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. december 31.Korcsoport: 3-8. osztályos általános iskolás tanulók számára
Magyarnak születtem, szeretem e földet

Magyarnak születtem, szeretem e földet

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2025. január 31.Korcsoport: 4.-8. és 9.-12. évfolyamos diákok számára
Süsü mesés világa

Süsü mesés világa

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. szeptember 30.Korcsoport: 4-10 éves korosztály számára
Ugrás az oldal tetejére