Jelenlegi hely

Busszal megy az osztály? Vigyázat, a szabályok szigorodtak!

Emlékeztek még az osztálykirándulásokra? Már a buszon indulás után 5 perccel mindenki szendvicset majszolt, hazafelé az ülések között mászkáltunk és táncoltunk, 5-en ültünk egykupacban, és sosem figyeltünk a tanárok könyörgéseire, hogy üljünk le a helyünkre! Mára megváltozott minden: nemcsak az igények és a gyerekek, de a szabályzási háttér is.

Az ősszel nemcsak az iskola kezdődik, de a buszos kirándulások újabb időszaka. Egyre többen tehetik meg, hogy ne csak belföldre, de az országhatárokon túlra is elvigyék az osztályt. Sportesemények, síelés, a Colosseum vagy egy koncert Berlinben? Már nem elérhetetlen. 

Több olyan buszos tragédia is történt az elmúlt években, mely szükségessé tette az az iskolai buszos kirándulásokra vonatkozó szabályok szigorítását. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma társadalmi konzultációt is tartott a buszos kirándulások szigorításáról 2017-ben. Ennek köszönhetően 2018. január 1-én lépett hatályba az Emberi Erőforrások Minisztériumának 27/2017. (X. 18.) számú rendelete a nevelési-oktatási intézmények által szervezett országhatárt átlépő autóbuszos kirándulások biztonságáról. (Közzétéve: a Magyar Közlöny október 18-i számában.)

2018  januártól élő változtatás célja, hogy a lehető legbiztonságosabbá tegyék ezeket a programokat.

Az iskolai kirándulások szervezése továbbra is az oktatási intézmény hatáskörében marad, azonban az adott fenntartó felelős a jogszabályok betartatásáért. A rendelet kizárólag a külföldi, különösen külföldi iskolai vagy tanulmányi buszos osztálykirándulás szervezését érinti.

Az új rendeletbe foglalt kritériumok:

  • a  tanulókat, gyermekeket szállító autóbusz nemzetközi forgalomban 23:00 és 04:00 óra között nem közlekedhet, és a sofőrnek is biztosítani kell a megfelelő pihenést, tehát ez az idő nem tölthető a járműben.
  • kivéve, ha ez, elháríthatatlan külső ok miatt (pl. közlekedési torlódás, közlekedésrendészeti hatósági intézkedés) nem tartható be
  • az autóbuszoknak meg kell felelnie a  közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló rendeletben foglalt követelményeknek, rendelkezniük kell digitális menetíró készülékkel, és első forgalomba helyezésük évétől számított életkoruk nem haladhatja meg a 13 évet
  • a sofőröknek szakorvos által kiállított igazolással kell rendelkezniük arról, hogy egészségi állapotukat tekintve, járművezetésre alkalmasak (nem küzdenek alvási szindrómával)

Az év elején életbe lépett szabályok minden köznevelési intézményre vonatkoznak, fenntartótól függetlenül.

Reméljük,a díszes, gyerekbarát külső nem a technikai állapotok eltakarására szolgál (a kép illusztráció, forrás: Pixabay)

És a belföldi buszos utakkal kapcsolatban történt változás?

Az új rendelet kizárólag a külföldre történő autóbuszos kirándulásokra vonatkozik. Személy szerint szülőként és turisztikai szakemberként is ezt a rendelet hiányosságának tartom. Nyilvánvaló, hogy egyik napról a másikra a kisebb busztársaságok nem tudják buszparkjukat, eszközeiket és dolgozóikat lecserélni. De szabályzás nélkül a belföldi utakra kerülhetnek az öregebb járgányok és kevésbé megbízható sofőrök. Bízom benne, hogy nem így lesz.

A belföldi utakszervezésekor is nagyon gondosan kell eljárni. Még mielőtt járművet foglalunk, érdemes meggyőződni az általunk választott cég referenciáiról, egy korrekt weboldal, a cég adatai sok mindent elárulnak. Mindenképpen kössünk írásban szerződést a szolgáltatásról, de a legjobb, ha már az ajánlatkéréstől kezdve írásban bonyolítjuk a szervezést. Fontos, hogy legyen utaslistánk már indulás előtt.

Az iskolai buszos kirándulások biztonságosabbá tételéért Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy kiadványt is készített, amelyet a fenntartó már tavaly ősszel eljuttatott az oktatási intézményekhez. Ha érdekel a kiadvány, INNEN letöltheted.

ADL - Debrecenimami

Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Pixabay

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
Ugrás az oldal tetejére