Jelenlegi hely

Cirkuszjegyet kap minden kitűnő tanulmányi eredményt elérő általános iskolás diák

A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) az idén már az ország valamennyi általános iskolás korú, kitűnő tanulmányi eredményt elérő diákját cirkuszjeggyel jutalmazta - közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre válaszolva.

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában rámutatott: ez az akció kifejezetten a tanulmányi munkában elért kimagasló teljesítmény jutalmazását szolgálja az iskolai tanév lezárultát követő nyári vakáció során.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (a Klik) a MACIVA megkeresésére az általa fenntartott intézményekben kitűnő tanulmányi eredményt elért diákok számáról adott tájékoztatást, majd a kapott jutalomjegyeket a tankerületeken keresztül juttatta el az intézményekben az érintettekhez. A kedvezmény négy utazó cirkuszban is igénybe vehető, azon gyermekek számára, akik a nagy távolság miatt nem tudják vagy akarják igénybe venni a jutalomjegyet a Fővárosi Nagycirkuszban.

A Klik és a MÁV egyeztetésének eredményeképpen, a diákok 90 százalékos, valamint kísérőik 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményben részesülnek, amennyiben a jutalom cirkuszjeggyel érkeznek. A kedvezményt nemcsak a Fővárosi Nagycirkuszba, hanem az akcióba bevont négy utazó cirkuszba látogatók is megkapják, Szombathely, Siófok, Balatonalmádi, Debrecen, Pápa, Révfülöp, Szekszárd és Bonyhád településeken.

A Klik az utazási, valamint az ingyenes pedagógus kísérőjegyekről szóló kedvezményekről értesítette a tankerületeket. Az értesítő levélben szerepelnek azoknak az utazó cirkuszoknak a nyári fellépési helyszínei is, amelyekben beválthatók a jutalomjegyek. A tankerületek az intézményeken keresztül értesítik erről a diákok szüleit - közölte az államtitkár.
 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére