Jelenlegi hely

Döntsd el Te, ki legyen az idei Családbarát Médiáért-díj közönségdíjazottja!

December 31-ig lehet szavazni a Családbarát Médiáért-díj 2016 jelöltjeire. A szavazók közül egy szerencsés a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom felajánlását, egy családi vacsorát nyer egy családbarát étterembe. Ünnepélyes díjátadó 2017. január 19-én.

A Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány 2007-ben hozta létre a Családbarát Médiáért-díjat. A félmillió forint pénzjutalommal járó elismerés célja, hogy a család – örömeivel és gondjaival együtt – ugyanolyan hangsúlyos szerepet kapjon a médiában, mint a valódi életben.

Az elismerés nyomtatásban megjelenő cikkeket, rádió- és televízió-műsorokat, internetes írásokat jutalmaz, amelyek a témát magas szakmai színvonalon jelenítik meg, és céljuk nem csupán az olvasottság, hallgatottság vagy nézettség növelése, hanem az, hogy információt, erőt, segítséget adjanak a párválasztáshoz, az elköteleződéshez, családtervezéshez, a problémák megoldásához, a családban való boldog élethez.

A szakmai díj odaítélésekor kiemelt szempont, hogy a cikk vagy műsor a kívánt célcsoportot meg tudta-e szólítani, illetve sikerült-e eljuttatnia a fontos üzenetet esetleg olyan korosztályokhoz és olyan értékrendű emberekhez is, akik a családbarát szemlélettel ritkábban találkoznak, illetve kevésbé tartják azt fontosnak.

A jelöltek

  • Neuberger Eszter: Szeressétek az Icát, mert jó cigány! / abcug.hu
  • Bordohányi Alexandra: Ha egy cég családbarát, az versenyelőny is / Metropol
  • Dr. Polgár Patrícia: Pár dolgot Ön is tehet, hogy ne fogyjon a magyar! / divany.hu
  • Fodor Bianka: Tökéletes boldogság Down-szindrómás gyerekkel / RTL Fókusz
  • Velkei Tamás: Minek várni, ha házasodni is lehet? / mno.hu
  • Kempf Zita: "A lányom az egyetlen, ami miatt sajnálom a vakságot. Őt nagyon megnézném!" / nlcafe.hu
  • Kempf Zita: " Sosem férünk bele az űrlapok rubrikáiba" / nlcafe.hu
  • Haszon Zsófia: Apa nem csak arra van, hogy talicskán hazatolja a pénzt / 24.hu
  • Szertics Péter: "Veszekedjetek már egy kicsit" / Mindennapi pszichológia
  • Kun Gabi: Három gyerekkel igazából könnyebb az élet, mint eggyel / nlcafe.hu
  • Szalma Erika: Így él egy kerekesszékes kismama, egy panelház kilencedik emeletén / nlcafe.hu
  • Petrás Lilla: Háziasszonyként töltött évem megaláztatásai / she.hu

Az év folyamán a szakmai zsűri által kiválasztott 12 jelöltet a Képmás magazin hónapról hónapra bemutatta, a jelöltek munkái a kepmas.hu/gyerekszoba weboldalon jelenleg is megtekinthetők.

Itt olvasható az összes megjelenés >>>

A zsűri tagjai

- Aczél Petra, a Corvinus Egyetem docense, a Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet igazgatója

- Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője

- Krúdy Tamás, újságíró, szerkesztő

- Keresztes Ilona, a Magyar Rádió szerkesztő-riportere

- Süveges Gergő, a Magyar Televízió munkatársa

- dr. Kutassy Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese

- Molnár-Bánffy Kata kommunikációs tanácsadó

- Szám Katalin, a Képmás főszerkesztője

Szavazni ITT lehet.

A díjak átadására 2017. január 19-én kerül sor.

Forrás: mediaacsaladert.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére