Jelenlegi hely

Éld át a születés csodáját! – Születés kiállítás Budapesten

A Születés kiállítás egy hiánypótló interaktív tárlat, mely a fogantatás, terhesség, születés és az ehhez kapcsolódó női és férfi nemiséggel kapcsolatos témaköröket öleli fel. Az attrakció több részletéhez tartozik interaktív megjelenítés.

A magzati kort például egy anyaméh szimulátorban, annak feltételezett hangjával élhetik át az érdeklődők, meghallgathatják újra, hogy mit érzékeltek magzatként a méhen belüli csodás világban. Összerakhatják a DNS láncot, és részt vehettek férfi és a női kromoszómák összepárosításában is. Akár a férfi, akár a nő látogatók pár percre kismamává válhatnak és kipróbálhatják, hogy milyen viselni azt az édes terhet, melyet a 9. hónapban lévő kismama cipel. Játékbabát is lehet pelenkázni.

A Csopa Playbarban most arra is van lehetőség, hogy plüss-spermiumokkal dobáljunk célba egy hatalmas petesejtre – ezt a játékot a gyerekek és a felnőttek is élvezik.

A kiállítás részét képzik a népszerű On the Spot csapat, Cseke Eszter és S. Takács András által a Csopa Playbar számára készített kisfilmek, melyek segítségével a látogatók betekintést nyerhetnek három kontinens hat országának szülési szokásaiba.

További információ a kiállításról

Forrás: csopa.hu
Fotók: FB, Csodák Palotája Playbar

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére