Jelenlegi hely

Félelmeinkről humorral és komolyan, húsvéti hagyományok és szimbólumok a márciusi Képmás-esteken

Márciusban is folytatódnak a Képmás-estek az online térben: a hónap során a mai ember félelmeiről és ezek kezeléséről, majd a húsvéthoz kapcsolódó profán és szakrális hagyományokról hallhatunk művészek és szakértők bevonásával.

Félelmeink nyomában

A bátor is fél, csak szembenéz a félelmeivel. Március közepén a „Félelmeink nyomában” című esten megtudhatjuk, hogy hogyan lehet a valós veszélyeket a helyükön kezelni és hogy mit tehetünk a félelmeinkkel, legyen az a betegségtől, a világjárványtól való félelem vagy például a klímaszorongás.


Fotó: Jónás Jácint 

Az est során Jankovics Anna és Jaskó Bálint, a Nézőművészeti Kft. vendégművészei humoros jelenetekben elevenítik föl életünk jellemző pillanatait, Szőnyi Lídia pedagógiai szakpszichológus pedig a tudományt hívja segítségül a beszélgetéshez.

A nyuszi, a sonka és a feltámadás

Talán a húsvéti ünnepkörhöz tartozik a legtöbb olyan egyházi eredetű hagyomány, amely a hétköznapi életünkben is él. A húsvéthoz kapcsolódó szokásaink között vannak profán és szakrális rituálék, amelyek közt akadnak magyar népi eredetűek és külföldről átvettek.  


Fotó: Jónás Jácint 

Március végén „A nyuszi, a sonka és a feltámadás” címmel megrendezett esten a húsvéti ünnepkör szimbólumait járja körül Szám Kati Dyekiss Virággal, a néprajztudományok doktorával és Bese Gergő Péter katolikus pappal.  

Az egyes felvételek a Képmás magazin YouTube csatornáján érhetők el: www.youtube.com/kepmas-magazin


Fotó: Jónás Jácint 

A Képmás-estekről

Az esteknek immár évtizedes hagyományuk van. Szórakoztató, feltöltő programok, művészi produkciókkal és beszélgetésekkel, vendégei ismert arcok (szakemberek, művészek, népszerű véleményvezérek), akik retusálás és szerkesztés nélkül jelenhetnek meg a közönség előtt.

A Képmás-estek tematikája a családra, az emberi kapcsolatokra, a közösségekre fókuszál. Az egyes alkalmak a Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány közös szervezésében valósulnak meg. A jelenlegi online estek felvételének helyszíne a Várkert Bazár. 

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére