Jelenlegi hely

Fesztiválozz gyerekkel! - 10 családi fesztivál

Idén is lesz fesztiválszezon, bár néhány esemény elmarad, a többit pedig későbbre, főleg augusztusra halasztották. Olyan rendezvényeket mutatunk, ahol a kicsik és nagyok is jól érzik magukat. Széles a paletta az összművészetitől a zenei-, történelmi-, mese-, és várfesztiválig. Fülektől Balatonszárszóig, Tatától Székesfehérvárig sok izgalmas program vár!

Székesfehérvári Királyi Napok

augusztus 13-23.

A Szent István ünnepe köré szervezett tizenkét napos rendezvénysorozat a történelmi főváros legfontosabb eseménye, amely igazi kulturális csemegékkel várja a városba látogatókat. Középkori vásári hangulat, izgalmas, korhű játékok, fényjátékok, fölénk magasodó óriásbábok, könnyű- és katonazenei koncertek, a nemzetközi néptáncfesztivál színes forgataga – páratlan eseménysorozat minden korosztálynak.

A Koronázási Ünnepi Játékok időutazásra hív kicsit és nagyot: a fehérvári belvárosban pezsgő vásári hangulat fogadja a látogatót, az utcákon gólyalábasok, zenészek, énekmondók, királylányok és királyfiak, lovagok jönnek-mennek, a hagyományőrző bajvívók izgalmas csatákat vívnak, íjászok lőnek célba, lovasok kápráztatnak el mindenkit ügyességükkel.

A belvárosi házak falán történelmi képregény formájában elevenedik meg IV. László élete, a Fő utcán napjában többször is megjelennek az óriásbábok. A gyerekeket kézműves foglalkozások, királyi játékok, bábműsorok és koncertek várják, a felnőtteknek jósok és boszik mondanak jövendőt.

További infó

VárLak Fesztivál - Fülek

augusztus 28-30.

A Füleki várudvar 2020. augusztus 28-án ismét megnyitjai kapuit és a VárLak Fesztivál keretein belül egy háromnapos programsorozattal kedveskednek. Idén is elhozzák Magyarország legnevesebb zenekarait, előadóit, a VárLak Családi pikniken pedig a legkisebbeknek kínálnak majd jobbnál jobb programokat.

További infó

Ördögkatlan Fesztivál

július 28.- augusztus 1. - Nagyharsány, Kisharsány, Mokos, Villánykövesd, Beremend, Vylyan

A szép fekvésű Villányi-hegység közepén csendes nyugalmas falvakban öt napon át idén is forr majd a Katlan. Lesznek igényes színházi és táncelőadások, koncertek minden műfajból a könnyűzenétől a jazzen, világzenén, népzenén át a komolyzenéig, családi és irodalmi programok, filmvetítések, civil kezdeményezések bemutatása, kiállítások és kézműves vásárok.

További infó

Fishing on Orfű

augusztus 26-29. - Orfű

A 13. Fishing on Orfű újra 4 napos lesz, családbarát fesztivál, emberközeli hangulat, színes programkínálat. A rendezvény továbbra is a hazai zenei élet legnépszerűbb előadóit vonultatja fel néhány kisebb külföldi zenekarral kiegészítve. A fesztivál alternatív zenekarok tömkelegét hozza el a közönségnek.

További infó

Víz, Zene, Virág Fesztivál

augusztus  28-30. - Tata

A Víz, Zene, Virág Fesztivál Magyarország legnagyobb családi fesztiválját Tatán, a festői szépségű Öreg-tó partján rendezik. A család minden tagja egész nap kulturált szórakozást talál. Hazai és külföldi zenekarok lépnek fel, változatos víziversenyek, virágkiállítás, játszóház, légibemutató, tűzijáték, kirakódóvásár, szórakoztatják az idelátogatókat. Virágbemutatók, evezősprogramok, koncertek lesznek. 

További infó

Bondoró Utcaszínház fesztivál - Kapolcs

augusztus 28-30.

A Bondoró Fesztivált az utcaszínház világának varázslatos hangulata ihlette. A Balaton-felvidék szívében, Kapolcson, a Malomsziget és a Petőfi utca mesebeli helyszínén kel életre a Bondoró színes, vidám kavalkádja.

Négy nap alatt, több, mint 100 programmal várnak. Különféle impulzosok, az utcákon és tereken folyamatosan újrateremtődő színpadok, meghök-kentő pillanatok! Óriásbábok, gólyalábasok, artisták, bábjáték, masírbandák, pantomímesek, marionettek, koncertek, kiállítások, vásári forgatag és különböző gasztronómia csodák.

További infó

Sárkányfesztivál - Mesefesztivál Balatonszárszón

augusztus 15-16.

Színes programokkal várja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt a Csukás Színház. Találkozhattok Süsüvel és a többi kedvenc mesefigurával, lesznek zenés mesejátékok, színházi előadások, koncertek, családi gyerekprogramok.

 A Sárkányfesztivál az idei évben a a rendezvényekre vonatkozó szabályozás miatt 2 napos lesz. Ha nem lehet 15-én még rendezvényt tartani, akkor csak 1 nap lesz augusztus 16-án.

További infó

Debreceni Virágkarnevál

augusztus 15-21.

A népszerű rendezvénysorozat 2020-ban a járványhelyzet miatt nem lesz karneváli menet, nem lépnek fel külföldi művészeti csoportok, nem tartanak stadionshow műsort és nem lesz tűzijáték sem. Biztosan lesznek virágkocsik és sok-sok meglepetésprogrammal készülnek a szervezők.

A Galiba Gyermekfesztiváldebreceni virágkarneváli felvonulás kistestvéreként az óvodások, iskolások, tánccsoportok, civil szervezetek gyermekcsoportjai maguk készítette kiskocsival vonulnak. A neve Fazekas Mihály Ludas Matyijára, pontosabban Matyi libájára, Galibára is emlékeztet minket. 

További infó

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál

augusztus 28-30.

Augusztus utolsó hétvégéjén Szentendre megmutatja sajátos értékeit a kultúra, a művészet és a vendéglátás területén, s néhány napra késő esti, igazi mediterrán élet tölti meg a belvárost. Az ArtUdvarok programsorozat, a nagyszínpadi koncertek, Fő téri fényfestés, GastroArt, tematikus városi séták, Gasztro utca, gyerekprogramok és számtalan más érdekes, speciálisan Szentendréhez kötődő program várja a látogatókat a háromnapos fesztiválon.

A műfaji és tematikai sokszínűség szinte felsorolhatatlan, hiszen a váratlan utcai zenélésektől a nagyszínpadi koncertekig, az erre az alkalomra készült tárlatoktól, kiállításmegnyitóktól a performanszokig, köztéri tárlatokig és színi előadásokig terjed.

További infó

Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál

szeptember 10-13. - Hatvan

A Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál a Kárpát-medencei népmesék, a népi szövegfolklór és hagyományos mesemondás népszerűsítésére jött létre. Élő szavas mesemondás, bábszínház, vásári komédia, kézműves foglalkozások, hétpróba, íjászat, népi játék és néptánc, szakmai előadások, huncut adomák felnőtteknek. 

További infó

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére