Jelenlegi hely

"Hogy könnyebb legyen a terhük" - Magyar anyák segítik a menekülteket

Néhány budapesti anyuka ötlete nyomán országos hordozóeszköz-gyűjtés indult a Facebookon a babával utazó menekültek segítésére. Az Imami kérdéseire Ihász Tímea, ötletgazda válaszolt.

Miről is szól pontosan ez a kezdeményezés? Honnan jött az ötlet?

Az ötlet onnan indult, hogy hátibabával (háton hordozott babával – a szerk.) kimentem a Keletibe szendvicseket osztani, és odajött egy anyuka (azóta tudom, hogy pakisztáni) és megkérdezte, hogy a sáljával hogy lehet felkötni a babát. Nagyon kedves volt és nagyon szépen beszélt angolul. Elvittem neki egy kendőmet, és ezt megosztottam egy hordozós csoportban a Facebookon.

Két nagyon lelkes és segítő szándékú anyuka, Mia es Kata ezen felbuzdulva létrehozott egy Fb csoportot, és elkezdték meghívni az anyukákat, akik lelkesen jöttek is. Én is csatlakoztam. A kezdeményezés lelke ez a két anyuka, és meg ketten segítenek nekünk.

 

Hogyan történik az eszközök gyűjtése, átadása?

A gyűjtés úgy alakult, hogy megkértük az anyukákat, hogy ha van felesleges hordozóeszközük, azt dobják be a közösbe, vagy vigyék ki személyesen, de egy-két esetet leszámítva olyan sok felesleges hurci nem akadt, helyette annál többen akartak kendőt venni akár egyedül, akár felesbe, és sok anyuka jelentkezett, hogy szívesen karikásítana is, így a hosszú kendők karikássá változtak. Elkezdtek gyűlni az eszközök, így érett egy próba osztás, tervben volt/van egy tábori kör, meg az is, hogy pályaudvarokon is adjunk a kisgyermekes anyukáknak. Így szerveződött az első osztás.

Éreztük, hogy szükségünk lesz "profi" segítségre is, megkerestük a Migration Aid-et, hogy adjanak támogatást, tapasztalatcsere és tolmács formájában. Nagyon segítőkész és nyitott szervezet, segítettek mindenben. A hordozó osztás és kötés tanítás legfontosabb része az volt, hogy „szót értsünk” az anyukákkal, ebben két tolmács volt a segítségünkre, nélkülük semmire se mentünk volna. Ők magyarázták el, mi is ez az eszköz és azt is, hogy kell használni, mi pedig a saját babáinkon és az ő babáikon mutogattuk a használatot.

Hogyan fogadták az érintett édesanyák az adományokat? Könnyen megbarátkoznak velük, tudják azokat használni?

Voltak nyitott és kevésbé nyitott anyukák, de ez természetes. A csatos hordozók és a mei tai-k kelendőbbek voltak a kendőknél, de így is nagyon sok hordozó gazdára/gyermekre talált, amivel jelentősen könnyebbé vált a kisgyermekes családok utazása. Biztos, hogy nem egyszeri alkalom volt, hogy lesz meg több osztás!

 

Hol, hogyan lehet a kezdeményezéshez csatlakozni?

Én mindenkit csak biztatni tudok, hogy akár személyesen, akár rajtunk keresztül, ha segíteni szeretne, akkor küldje el vagy menjen ki: nagyon kedves emberek ők is, tele aggodalommal, féltéssel a gyermekeik felé, és szeretettel mások iránt, nem éreztem semmi különbséget köztünk, sőt a játszótéren a gyermekeink együtt is játszottak.

A Facebook-csoporthoz itt csatlakozhatsz!

 

Köszönjük az interjút!


 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére