Jelenlegi hely

A hónap végéig szavazhatunk Aranyanyura

Október végéig lehet szavazni azokra a szociális területen kiemelkedő munkát végző nőkre, akik közül november elején választják ki az idei Aranyanyu Díj győzteseit.

A Richter Aranyanyu Díj célja, hogy olyan oktatásban, egészségügyben és szociális szférában dolgozónőket kutasson fel, mutasson be és ismerjen el, akik a csekély anyagi és erkölcsi elismerés ellenére minden nap bizonyítják különleges erejüket és kiválóságukat. A kitüntetéssel a nők társadalmi megbecsülését és önbecsülését szeretnék növelni a díj létrehozói – olvasható a szerevezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ebben az évben hatodik alkalommal lehetett orvosnőket, pedagógusokat, egészségügyi szakdolgozókat és a szociális területen dolgozókat jelölni, akiket egy személyes történetben mutathattak be a felterjesztők. A rövid írásban meg kellett jelennie a jelölt elhivatottságának, odaadó személyiségének.

A több száz beérkezett ajánlásból kategóriánként négy, összesen 16 döntőst választott ki a zsűri. Róluk egy kisfilm is készült, ez alapján lehet szavazni a kezdeményezés honlapján október 30-ig, hogy kik kapják meg a közönségdíjat.

A közönség november 10-én, a díjátadó gálán tudja meg, ki lesz 2016-ban a zsűri és a közönség négy-négy díjazottja, akik átvehetik az elismerést és a vele járó 200 ezer forintos pénzjutalmat, valamint a különdíjakat.

Az elmúlt években eddig összesen 37-en vehették át a kitüntetést, amelyet 2011-ben alapított Rácz Zsuzsa író, a Terézanyu-könyvek szerzője és a Richter Gedeon Nyrt.

http://aranyanyu.hu/

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére