Jelenlegi hely

Idén először vehettek át szociális területen dolgozó nők is az Aranyanyu Díjat

Az egészségügyben és az oktatásban dolgozó nők munkájának elismerése mellett, idén a szociális területen tevékenykedők között is kihirdették az Aranyanyu Díj nyerteseit Budapesten.

Ebben az évben olyan súlyos és megoldásra váró társadalmi problémák kaptak figyelmet a kilenc díjazotton keresztül, mint a romák integrációja vagy a drogprobléma kezelése. Minden kategóriában két díjat adtak át, egyikről a zsűri, másikról a közönség döntött internetes szavazás alapján - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az orvos kategóriában a zsűri díját Fórizs Éva felnőtt és gyermek pszichiáter, addiktológus szakorvos vehette át, aki munkája mellett önkéntesként a függő és szerhasználó kismamákat segítő Józan Babák klubban is dolgozik, valamint több mint 12 éve segíti az állami gondozott fiatalokat. A közönség Katona Renátának, a szegedi klinika szülész-nőgyógyászának ítélte az elismerést, akinek speciális szakterülete a meddőség kezelése.

A pedagógusok között a zsűri Furugh Switzer, kanadai-perzsa származású szociológust tüntette ki, aki roma gyerekek beilleszkedésén dolgozik, a közönség Varga Diána agykontroll oktatónak adta a díjat, aki a módszerrel a gyerekek önbizalmának erősítését, eredményességük, kiegyensúlyozottságuk növelését segíti.

Richter Aranyanyu díjazottak 2015

Az egészségügyi szakdolgozó kategóriában Rogus Piroska munkáját ismerte el a zsűri, aki a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház sürgősségi osztályának vezető főnővér-helyettese, a közönség Gitidiszné Gyetván Krisztina dúlát, laktációs szaktanácsadót és babamasszázs oktatót tüntette ki.

A szociális terület dolgozói között a zsűri kiválasztottja Toszeczky Renáta szociális munkás lett, aki a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni koordinátora és olyan fiatal nőknek segít egy védett, titkos házban, akiket fogva tartóik megaláztak, bántalmaztak, gyakran prostitúcióra kényszerítettek. Az interneten szavazók közül ebben a kategóriában a legtöbben Tóthné Perei Márta nevelőszülőre voksoltak, aki magához vette testvére tragikus körülmények között árván maradt öt gyermekét.

A Ridikül Magazin különdíját Sebők Éva, az ózdi "Bolyky suli" tanára vehetett át, aki sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztéséhez kezdett az iskolában kutyaterápiát alkalmazni.

A Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa író öt évvel ezelőtt a nők önbecsülésének és társadalmi megbecsülésének hiányára való figyelemfelhívásként alapította meg a díjat, hogy elismerje azoknak a segítő szakmákban dolgozó nőknek a munkáját, akik erejüket és idejüket nem kímélve gyakran mostoha körülmények között dolgoznak a társadalom többi tagjáért.

A díjra minden évben több száz jelölés érkezik és tízezrek adják le szavazataikat. A zsűri idén, a szociális területen dolgozó nők kategóriájának bevezetésével, 16 jelöltet juttatott a döntőbe.

Az ítészek között most is Dobó Kata színésznő, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, valamint Rácz Zsuzsa író foglalt helyet.

 

Forrás: MTI

Fotók: aranyanyu.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére