Jelenlegi hely

Idén több mint 14 ezer kisdiák vett részt a Vesd bele magad! programban

Az idén 241 általános iskola több mint 14 ezer kisdiákja ismerkedhetett a kertészkedés alapjaival a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) által negyedik éve szervezett, "Vesd bele magad!" programnak köszönhetően - közölte az Agrya az MTI-vel csütörtökön.

 

A programban kisiskolás, jellemzően 6-10 éves gyerekek kaptak vetőmagcsomagot, benne 5 zöldség - zöldborsó, hónapos retek, vöröshagyma, sárgarépa, cékla - vetőmagjával.

Mint írták, az általános iskolák koordinációja mellett a gyerekektől azt kérték, hogy a vetőmagot otthon vessék el, és ami megterem, azt fogyassza el a család. A cél a szemléletformálás, hogy megmutassák, kevés munka befektetésével egy család meg tudja termelni a saját ellátásához szükséges friss zöldséget és nem kell azt a nagyáruházakban megvásárolni.

A program a gyerekek felelősségérzetét is fejleszti, hiszen rajta múlik, hogy az elvetett magból mi lesz, lesz-e egyáltalán belőle valami. A programot - amelynek fővédnöke a vidékfejlesztési miniszter - évek óta nem szociális alapon szervezi az Agrya, így nincs semmiféle különbségtétel a gyerekek között, a cél a szemléletformálás és a tájékoztatás.

Az induláskor, 2011-ben 22 általános iskola 2147 diákja vett részt, 2012-ben már 339 általános iskola 21 146 diákja, 2013-ban 394 általános iskola 24 675 diákja kapcsolódott be.

Kiemelik: az idei évben zártkörűen, csak a már 2013-ban is részt vevő iskolák között meghirdetett programba 241 általános iskola 14 920 kisdiákja kapcsolódott be és kapott vetőmagcsomagot március közepéig. Az iskolák egyharmada már harmadik éve részese a programnak, a kezdeti 22 iskolából három iskola diákjai még 2014-ben is veteményeznek. A magokat a gyerekek elvették, és szépen fejlődnek a vetemények, van mit megmutatni.

A gyerekek az élményeiket, fotóikat, rajzaikat immáron 2011. óta az önkéntes segítőként közreműködő általános iskolai pedagógusok segítségével a www.vesdbelemagad.hu weboldalon osztják meg az érdeklődőkkel. A 2014. évi kertészkedésről több száz blog bejegyzés és közel kétezer fotó került fel a weboldalra.

A Vesd bele magad! program pénzügyi alapját az előző évekhez hasonlóan csak pénzbeli magánadományok jelentik, az Agrya állami támogatás nélkül biztosítja a vetőmagcsomagokat.

A közlemény szerint a múlt évhez hasonlóan a Cargill Magyarország a projekt kiemelt támogatója, a finanszírozáshoz magánszemélyek és az Agrya partnerei - Axiál, Yara, Syngenta, OTP Bank, AGRO.bio is hozzájárultak.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére