Jelenlegi hely

Íme a tervezett 2020/21-es tanítási rend - Egyelőre nem indokolt a digitális oktatás

A normál, megszokott menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola.

Jelenleg nem indokolt a digitális oktatás

A koronavírus-járvány hazai alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást. Ugyanakkor sok országban jelentősen nő a fertőzések száma és a hazai adatok is óvatosságra intenek. Ezért a kormány, az Operatív Törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a helyzetet és szükség esetén további intézkedésekről dönt.

Az iskolák protokollt fognak kapni a járvány elleni védekezést segítő teendőkről. Továbbra is alapfontosságú, hogy beteg, a koronavírus tüneteit mutató gyermeket ne engedjenek a szülők közösségbe. Felelős szülői magatartással, az alapvető óvintézkedések betartásával elkerülhető az iskolákat érintő korlátozások bevezetése.

Felkészülnek a második hullámra

Mindemellett a veszélyhelyzet idején elrendelt és sikeresen működő tantermen kívüli, digitális munkarendben gyűjtött tapasztalatokat és eredményeket az EMMI, az iskolák és a pedagógusok is elemzik, és szakmai egyeztetéseket követően a hagyományos iskolarend keretében is alkalmazzák.

A kormány emellett felkészül a járvány esetleges második hullámára és ehhez a nemzeti konzultáció keretében augusztus 31-ig várja a magyar emberek véleményét arról, hogy támogatják-e azt, hogy járvány idején az iskolás gyermeket nevelő családok és tanárok számára ingyenes legyen-e az internet.

Tervezett tanítási rend 2020-ban

A 2020/2021. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2020. szeptember 1. (kedd) és utolsó tanítási napja 2021. június 15. Az első félév 2021. január 22-ig tart.

Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. október 22. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap. 2020. november 2. (hétfő).

A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. december 18. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2021. január 4. (hétfő).

A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. március 31. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7. (szerda).

Az új tanévben tervezettek témahetek: A „PÉNZ7” pénzügyi és vállalkozói témahét 2021. március 1–5. között, a Digitális Témahét 2021. március 22–26. között, a Fenntarthatósági Témahét 2021. április 19–23. között, az egészségtudatos gondolkodás és iskolai mozgástevékenységek témanap 2020. szeptember 25. (Magyar Diáksport Napja).

A rendelet részletesen tartalmazza az idei október–novemberi és a jövő év május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák időpontját is. Az őszi érettségi vizsgák október 16-án, a tavasziak május 3-án kezdődnek.

Forrás: EMMI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Ugrás az oldal tetejére