Jelenlegi hely

Ingyenes közlekedésbiztonsági eszközök a Látni és látszani kampányban

Zajlik a "Látni és látszani" közlekedésbiztonsági kampány idén ősszel is! Célja a közlekedők, autósok, kerékpárosok és gyalogosok figyelmének felhívása a kedvezőtlen látási viszonyok melletti közlekedés biztonságossá tétele.

Mindannyian jártunk már úgy, hogy az utolsó percben vettünk észre egy rosszul kivilágított biciklist, autóst egy ködös délután. Ugyanilyen veszélyes, ha valaki sötét kabátban gyalogol az út mentén, vagy lép le az úttestre. Főleg, ha mindezt nem kijelölt gyalogátkelőhelyen teszi.

Szerencsére a láthatóságon lehet javítani!

A rendőrség a közlekedésbiztonságot fókuszba helyezve idén is meghirdette a “Light Friday” elnevezésű akciót. November 4-én, pénteken a nap folyamán az összes megyeszékhelyen és több nagy városban különféle láthatóságot javító közlekedésbiztonsági eszközöket: fényvisszaverő mellényeket, karpántokat és kerékpáros villogókat osztanak. Az akció a készlet erejéig tart! 

Átvevőpontok és időpontok

A fővároson kívül mind a 19 megye részt vesz az akcióban. A legtöbb városban frekventált tereken, bevásárlóközpontokban vagy azok parkolóiban osztogatják a láthatóságot javító eszközöket. Az időpontok helyszínenként eltérőek, érdemes őket idejében megnézni, az országos listát megtalálod ITT.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére