Jelenlegi hely

Javaslat készül a gyerekek napközbeni elhelyezésére

Nem az a cél, hogy minél többen dolgozzanak az egyévesnél kisebb gyermekek mellett, de ha valaki ilyen helyzetben van, ne érje a családot hátrány.

A három év alatti gyerekek napközbeni elhelyezésének újabb lehetőségeiről készít javaslatot a kormány számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága. Novák Katalin államtitkár az MTI-nek adott interjújában azt mondta, a cél egy rugalmasabb, többszereplős rendszer kialakítása, hogy ne csak a bölcsődékben, hanem magán-, családi-, vagy éppen munkahelyeken kialakított napközikben hozzanak létre minél több férőhelyet.

Az államtitkár szerint azért van szükség többféle gyermekmegőrzőre, minél több bölcsődét helyettesítő intézményforma megjelenésére, hogy az anyáknak megadják a „választás szabadságát”,   hogy a gyermekfelügyelet hiánya ne akadályozza őket a munkavállalásban.

Novák Katalin a gyed extra - időbeli - kibővítésével kapcsolatban beszélt a jelenlegi bölcsődei rendszer továbbfejlesztésének a lehetőségeiről, és arról, hogy a kormánytól felhatalmazást kaptak egy erről szóló javaslat kidolgozására. Közölte, még a nyáron elkészítik javaslatukat, így az ősszel már a kormány elé terjeszthetik döntéshozatalra. Jelezte, a legutóbbi kormányülésen is egyetértés volt abban, hogy az anyákat abban kell segíteni, hogy össze tudják egyeztetni a családi életet a munkával.

Az államtitkár május 15-én jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében a munkába visszatérő anyák 2016 januárjától már a gyermekük 6 hónapos korától igénybe vehetik a gyed extrát; erre idén még csak a gyermek egyéves kora után van lehetőség. A gyed extra 2014 januári bevezetése előtt az anyáknak választaniuk kellett a gyed és a munkajövedelem között.

Hangsúlyozta: nem az a cél, hogy minél többen dolgozzanak az egyévesnél kisebb gyermekek mellett, de ha valaki ilyen helyzetben van, ne érje a családot hátrány. Jelezte, országosan „ezres nagyságrendű” az olyan - fél-egyéves - gyermeket nevelő család, amelyek ezzel az új lehetőséggel élni tudnak.

Tájékoztatása szerint legkorábban a gyermek születése előtti hónaptól lehet igénybe venni hat hónapig a csed-et (csecsemőgondozási díj), ez gyakorlatilag az anya korábbi nettó fizetésének a 90 százalékát jelenti, ez után folyósítják a gyed-et (gyermekgondozási díjat), amelynek maximális összege nettó 108 ezer forint. A két juttatás alapja a korábbi munkajövedelem, míg a gyermekgondozási segély (gyes) és a családi pótlék alanyi jogon jár. Jelezte, a gyed maximális összege az elmúlt 5 évben mintegy 40 százalékkal nőtt.

Elmondása szerint, az elmúlt négy évben másfélszeresére - 42 ezerre - emelkedett a bölcsődei és családi napközi helyek száma, a férőhelyeket a jelenlegi közel 44 ezerről 2018-ra 60 ezerre fogják bővíteni.

Arról is beszélt, a jelenlegi szabályozás szerint csak a 10 ezernél nagyobb lakosságszámú települések önkormányzatainak kötelező bölcsődét fenntartani, így a kisebb községekben élő dolgozó családoknak más megoldást kell találni gyermekeik napközbeni elhelyezésére. Közölte, a bölcsődei férőhelyeket kiváltó új, a jelenleginél rugalmasabb „alternatív gyermekmegőrzési formákhoz” az állam támogatást biztosítana az elképzelések szerint.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a „nők 40” programot is azért indította el a kormány, hogy lehetőséget biztosítson a nagymamáknak arra, hogy unokáikra vigyázzanak, amíg a szülők dolgoznak. Közölte, a „nagymama nyugdíj” ezért valójában nem is nyugdíjpolitikai intézkedés, hanem családtámogatási eszköz. Jelezte, eddig csaknem 140 ezer 40 évet ledolgozott nő vette igénybe ezt a kedvezményes nyugdíjlehetőséget.

A családpolitika szempontjából kedvező demográfiai adatokról szólva rámutatott: annak ellenére nő másfél éve a született gyermekek száma, hogy közben a szülőképes korban lévő nők száma folyamatosan csökken. Hozzátette: bízik abban, hogy a kedvező adatok a kormányzati családpolitika visszaigazolását is jelzik.

Novák Katalin beszélt a július 1-jétől bevezetendő új lakástámogatási rendszerről, a családi otthonteremtési kedvezményről (csok), amely a korábbi „szocpolt” váltja fel. Elmondta, két fontos ponton bővült a korábbi rendszer; az egyik, hogy már egy gyermek, vagy annak vállalása esetén is igénybe lehet venni a csok-ot, a másik fontos változás pedig az, hogy már nemcsak új, hanem használt ingatlan vásárlására, bővítésre is kérni lehet. 

Arra hívta fel a figyelmet, hogy bizonyos feltételek mellett már a július 1-je előtt megkötött szerződések alapján is igényelhető az új vissza nem térítendő állami támogatás.

Közölte, a családok a csok feltételeivel, igénylésével kapcsolatos kérdéseikkel az Emmi központi ügyfélszolgálati irodájához fordulhatnak, akár személyesen (Budapest, V. Szalay utca 10-14), akár telefonon (06-1-795-31-68), vagy e-mailen (ugyfelszolgalat@emmi.gov.hu), általános információkat pedig a www.csaladitudakozo.kormany.hu oldalon találhatnak.

Elmondta, míg eddig éves szinten mintegy 500-an tudták igénybe venni a szocpolt, addig számításaik szerint a csok-ot - ugyancsak éves szinten - várhatóan mintegy 12 ezer család tudja majd elérni. Emlékeztetett, a csok 500 ezertől 3,25 millió forintig terjedő támogatást jelent a gyermekek számától, a lakás nagyságától és az ingatlan energiahatékonyságától függően.

Felhívta a figyelmet, hogy a csok rendszerében nemcsak a már megszületett gyermekek alapján lehet az igénylést benyújtani, hanem a házaspárok előre „vállalhatnak” akár több gyereket is. Egy-egy gyermek megszületését 4 évre előre lehet tervezni, így például két gyermek vállalása esetén kétszer négy év az erre rendelkezésre álló idő.

Tájékoztatása szerint az idei évi költségvetésben 4 milliárd, míg a jövő éviben 9,5 milliárd forintot biztosítottak a csok-ra, de a keret felülről nyitott, tehát igény esetén megemelik a támogatásra fordítható összeget, így egyetlen igénylő család sem marad támogatás nélkül, ha megfelel a feltételeknek.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére