Jelenlegi hely

Karácsony utáni cserebere - mihez van jogunk?

Mit tehetünk akkor, ha kedvenc könyvünket két példányban kaptuk meg, vagy a nagymama által ajándékozott pulcsi nem megfelelő méretű, színű? Milyen szavatossági igényekkel élhetünk és mihez van jogunk a reklamációk terén?

Nem tetszik az ajándék, nem megfelelő a méret, vissza kell vegye a kereskedő?

Minőségileg kifogástalan terméket (csak azért, mert nem tetszik a színe, vagy nem megfelelő a méret) a kereskedő nem köteles kicserélni. Természetesen önként dönthet úgy a vállalkozás, hogy ezeknek a kéréseknek is eleget tesz, de erről a lehetőségről érdemes már előre tájékozódni. (Kialakult az a gyakorlat, hogy az üzletek többsége az ünnepek után néhány napig kicseréli az árut.)

Szentestét követő három munkanapon belül, ha visszaviszem a rossz terméket, kötelesek kicserélni?

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) kormányrendelet értelmében a rendelet hatálya alá tartozó termékek esetében ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a vállalkozás nem hivatkozhat a polgári törvénykönyvről (Ptk.) szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

Vagyis a három munkanap szempontjából nem az számít, hogy mikor kaptad, mikor vetted át szeretteidtől az ajándékot, hanem az az időpont az irányadó, amikor vásárolták. Ha tehát az ajándékot például december 23-án vásárolták, és a termék meghibásodása miatt rendeltetésszerű használatra alkalmatlan, akkor igen, élhetsz a jogszabályban biztosított 3 munkanapon belüli csere iránti igényeddel.

További tudnivalók

Milyen jogommal élhetek, ha a két ünnep között visszaviszem a hibás terméket? Kérhetek rögtön cserét?

A hibát elsősorban javítással, cserével orvosolhatja a kereskedő, a fogyasztó választása szerint. Kivéve, ha a csere teljesítése lehetetlen (például nincs másik ilyen terméke már az üzletnek), vagy ha a csere a kötelezettnek aránytalan többletköltséget eredményezne (tehát a termék megjavítása jóval kisebb költségráfordítással megoldható). Kérhetsz tehát cserét, de minden valószínűség szerint, ha a termék javítható, a kereskedő elsősorban ezt fogja felajánlani.

Ha a két ünnep között nincs módom visszavinni a hibás terméket, akkor már később nem is élhetek szavatossági jogommal?

De, természetesen élhetsz jogaiddal, az alábbiak szerint:

  • Kötelező jótállás alá eső termékeknél (az erre vonatkozó rendelet mellékletében tételesen felsorolt termékcsoportok esetén. 3 munkanapon belül fellépő olyan hiba esetén, amely a rendeltetésszerű használatot akadályozza, határidőben szükséges jelezni a problémát.
  • Azokkal a termékekkel kapcsolatban, amelyek nem tartoznak a kötelező jótállás hatálya alá, a vásárlástól számítottan 2 évig élhetünk szavatossági igényeinkkel. (például ruházat, cipő 10 000 Ft vételára alatti műszaki cikkek stb.)
  • Online vásárolt termék esetében a termék kézhezvételétől számított 14 napon belül élhetünk még speciális, az értékesítés módjából eredő indoklás nélküli elállási jogunkkal (tehát nem minőségi kifogás esetén is!). Online vásárolt termék minőségi kifogásával kapcsolatban a már említett 2 évig jelezhetjük problémánkat a kereskedő felé.

Mik azok a szavatossági jogok?

Amennyiben a termék gyártási hibás, a fogyasztó szavatossági jogai keretében elsősorban javítást vagy cserét kérhet (kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva - aránytalan többletköltséget eredményezne).

Továbbá az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat (Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.)

További tudnivalók

Az ünnepek után meddig vihetem vissza a kereskedőnek azt a terméket, ami nem tetszik vagy kettőt kaptam belőle?

A kereskedő nem köteles visszavenni azt a terméket, mely nem hibás. Ennek ellenére üzletpolitikai és fogyasztóbarát szempontokból dönthet úgy a vállalkozás, hogy az ünnepeket követően lehetőséget biztosít az ilyen feleslegessé vált termékek cseréje, vételárának levásárlásra. Azt, hogy ezt meddig biztosítja az üzlet, csak a saját elhatározásán múlik, ezért érdemes már vásárláskor megérdeklődni, hogy az adott üzletben erre meddig van lehetőség.

Szentestét követően érkezett meg az online rendelt ajándék. Köteles vagyok átvenni?

Online vásárlás esetén a fogyasztók a termék kézhezvételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhatnak a vásárlástól. Az elállási szándékot már a termék kézhezvétele előtt is be lehet jelenteni, így még a későn érkező csomag átvételét megelőzően is. Amennyiben a terméket átveszi, úgy elállás esetén a termék visszajuttatásának költsége a fogyasztót terheli (kivéve ha a vállalkozás ettől eltérő tájékoztatást adott már a vásárláskor általános szerződési feltételeiben).

Nem találod (nem kaptad meg) a blokkot, hogyan érvényesítheted jogaidat?

  • Első eset: jótállási kötelezettség alá eső termék – a jótállási jegy kéznél van, a blokk viszont nincs meg
  • Második eset: csak a számla másolatával rendelkezik
  • Harmadik eset: nincs meg a blokkja, a banki fizetést igazoló tranzakciós igazolás azonban igen
  • Negyedik eset: nincs meg a blokkja (elvesztette, vagy a terméket ajándékba kapta)
  • Jó tudni: az elektronikus számla is elfogadható

Részletes információk

Forrás: http://www.nfh.hu

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg másokkak is!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére