Jelenlegi hely

Kiválasztották „Az Év Szaloncukra 2022” díj nyerteseit

Budapest, 2022. november 24. - Idén újra megrendezték civil kezdeményezésként Az Év Szaloncukra versenyt. A megmérettetésre meghívást kapott az összes hazai kicsi és nagy gyártó. A gyártók szabadon dönthettek az ingyenes versenyen való részvételről, illetve, hogy nevezés esetén hányféle szaloncukrot indítanak el a versenyben.

A piac változásait és a fogyasztói igényeket figyelembe véve határozták meg idén is a kategóriákat, melyek összeállításában a Magyar Édességgyártók Szövetsége nyújtott segítséget. Az Év Szaloncukra mellett a kézművesek külön is megmérkőztek és továbbra is külön versenyezhettek az alacsonyabb árú (699Ft/100g alatti) kategória szaloncukrai is. Az idei évben a fenntarthatóság jegyében kiemelt kategória volt a vegán szaloncukrok kategóriája. A múlt évben nagy sikert aratott “ízek versenye” sikerén felbuzdulva a legkedveltebb ízek legjobbjait idén is megkeresték, de az új ízekkel kibővített “ízek versenyében” ízenként csak egy győztest hirdettek ki idén is.

A zsűrizésben a meghívott zsűritagok mellett az Év Szaloncukra Facebook és Instagram követői közül többeknek is lehetőséget biztosítottak a kóstolásra, továbbá a Szeretem a csokit YouTube-csatorna videós párosa a MAVEG Magyar Vegán Egyesület és a Nagycsaládosok Kispesti Egyesületének tagjai és vezetői is segítségére voltak a csapatnak.

Kovács Ádám és Kovács Gergely a verseny szervezői elmondták, hogy a verseny idén tovább növekedett és pár érdekes számot is megosztottak a versenyről: 

  • Az Év Szaloncukra verseny győzteseit 186 szaloncukor közül választották ki. 
  • A verseny 12 kategóriájának a zsűrizésben több, mint 300 kóstoló segített. 
  • A kóstolásokra több, mint 8000 szem szaloncukrot osztottak ki zsűrizésre, hogy a megtalálják a 20 győztest.

Az Év Szaloncukra kategória első helyén a gyulai Kézműves Cukrászda Forralt boros szaloncukra végzett, amit budapesti boltjukban is megtalálnak majd az érdeklődők. A második helyen a balatongyöröki Promenád Kávéház "Frizzy" mogyorós-robbanócukorkás szaloncukra végzett, míg a harmadik helyen idén harmadik alkalommal is a maklári Stühmer győzött, ám ezúttal a Körtezselés-muskotályos szaloncukrával.

Az Év Szaloncukra kézműves kategóriájában a keszthelyi Sütibolt Mézeskalács ízesítésű szaloncukra ropogós kekszdarabokkal lett az első, a második a sütemény újragondolásával már korábban is sikert arató veresegyházi Sulyán Cukrászda Sacher torta inspirálta szaloncukor végzett, a harmadik pedig a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda fehércsokoládés pisztáciakrémes szaloncukra lett.

Az idei évben először meghirdetett Év Vegán Szaloncukra kategória első helyezettje a székesfehérvári Damniczki Cukrászda birsalmás szaloncukra lett, a második helyen a Lissé Kft. meggyes zselés vegán szaloncukra végzett, a harmadik helyezett pedig a LIDL citromos-narancsos vegán szaloncukra lett.

A kedvező árú (699Ft/100g alatti) szaloncukrok közül első helyen végzett a TESCO karamella krémmel töltött szaloncukra, második lett a Chocofive robbanócukros szaloncukra, a harmadik helyezett pedig a Penny Market Penny Market - Choco'la Belga étcsokoládéval mártott meggyes laktózmentes vegán szaloncukorra lett hozzáadott cukor nélkül, édesítőszerrel.

Az “ízek versenyében” a kókusz, marcipán, mogyoró, karamell ízek mellett, idén új ízkategóriaként jelent meg a tej/vajkaramella, a pisztácia és a narancs. A legjobb marcipános szaloncukor a veresegyházi Sulyán Cukrászda mézes narancsos marcipán szaloncukra, a legjobb kókuszos szaloncukor a nagyatádi Forfino kókuszkrémmel töltött tej csokis szaloncukra lett, a legjobb karamellás szaloncukor a balatongyöröki Promenád Kávéház “Karamella Gold” szaloncukra lett, a legjobb mogyorós szaloncukor a Gyulai Kézműves Cukrászda Giandujas szaloncukra, a tej/vajkaramella kategóriában a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda tejkaramellás szaloncukra lett. A legjobb narancsos szaloncukor kategóriában a kiskunlacházi Demeter Chocolate narancs-karadamomos szaloncukra lett a győztes és a pisztácia kategóriában a keszthelyi Sütibolt fehércsokis pisztáciás meggydarabos szaloncukra nyert.

A Piros Mogyorós Tejkrémes tejcsokoládé szaloncukra robbanócukorral és aprított mogyoróval lett az Év Új íze, amit az idén először megjelenő új termékek közül választottak ki.

A hivatalos honlap: www.azevszaloncukra.hu

A díjazottak:

Az Év Szaloncukra győztesei:

  1. Kézműves Cukrászda Gyula - Forralt boros szaloncukor
  2. Promenád Kávéház - "Frizzy" mogyorós-robbanócukorkás szaloncukor
  3. Stühmer - körtesztelés-muskotályos szaloncukor


Kézműves Cukrászda Gyula - Forralt boros szaloncukor

    Az Év Kézműves szaloncukrai:

    1. Keszthelyi Sütibolt - Mézeskalács ízesítésű szaloncukor ropogós kekszdarabokkal
    2. Sulyán Cukrászda - Sacher torta szaloncukor
    3. Szent Korona Cukrászda - pisztáciakrémes szaloncukor fehér csokoládéban

    Az Év Vegán szaloncukrai:

    1. Damniczki Cukrászda birsalma szaloncukor
    2. Lissé - meggyes zselés vegán szaloncukor
    3. LIDL - citromos-narancsos vegán szaloncukor


    Az Év kedvező árú szaloncukra (699 Ft/100g alatti árkategóriában):

    1. Tesco - karamell krémmel töltött szaloncukor
    2. Chocofive - robbanó cukros szaloncukor
    3. Penny Market - Choco'la Belga étcsokoládéval mártott meggyes laktózmentes vegán szaloncukor, hozzáadott cukor nélkül, édesítőszerrel

    Egyéb kölöndíjak:

    • A legjobb kókuszos szaloncukor: Forfino - Kókuszos krémmel töltött tejcsokoládés szaloncukor
    • A legjobb mogyorós szaloncukor: Gyulai Kézműves Cukrászda Gianduja szaloncukor
    • A legjobb karamellás szaloncukor: Promenád Kávéház - Karamell Gold szaloncukor
    • A legjobb tej/vajkaramellás szaloncukor: Szent Korona Cukrászda: tejkaramellás szaloncukor
    • A legjobb marcipános szaloncukor: Sulyán Cukrászda - mézes narancsos marcipán szaloncukor
    • A legjobb narancsos szaloncukor: Demeter Chocolate - narancs-kardamomos szaloncukor
    • A legjobb pisztáciás szaloncukor: Keszthelyi Sütibolt - pisztáciás szaloncukor fehércsokoládéban meggydarabokkal


    Az Év Új Íze: Piros Mogyorós - Tejkrémes tejcsokoládé szaloncukor robbanócukorral és aprított mogyoróval
     

    További információ: ITT 

    Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

    Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Neked ajánljuk!

    Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

    Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

    Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
    Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

    Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

    A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
    Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

    Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

    A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
    Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

    Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

    Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
    Ugrás az oldal tetejére