Jelenlegi hely

Már több mint százezren jelentkeztek a TeSzedd! akcióra

Már 104 ezer önkéntes jelentkezett a TeSzedd! szemétszedési akcióra, amelyet hatodik alkalommal rendeznek meg - közölte Móni István projektvezető az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Móni István elmondta: 1490 helyszínt biztosan kitakarítanak majd. Április 18-án éjfélig várják a regisztrációkat - tette hozzá.

A projektvezető szerint szomorú, hogy még mindig szükség van az akcióra, még mindig van mit összeszedni, ugyanakkor évről-évre egyre több önkéntes csatlakozik és a visszatérő helyszíneken egyre kevesebb a szemét. 

Az akció legfontosabb üzenete a tiszta területek látványa - mondta Móni István, mert az első szemét vonzza a többit.

Az önkéntesek kapnak kesztyűt, zsákokat, és balesetvédelmi oktatásban is részesülnek - tette hozzá. Jelezte: arra kérik az önkénteseket, hogy ha veszélyes hulladékot, egyebek mellett injekciós tűt, savat, állattetemet találnak, hagyják ott, értesítsék a szervezőket, akik továbbítják az információt az illetékes hatóságnak. Kiemelte: vannak visszatérő csapatok, amelyek minden évben az elsők között jelentkeznek, regisztrálnak családok, baráti társaságok, munkahelyek, sőt egy megye, Bács-Kiskun is csatlakozott, felszólítva a helyi önkormányzatokat, hogy helyben szervezzenek szemétszedést. Móni István közölte: tavalyelőtt 2200 tonna, tavaly 2300 tonna szemetet szedtek össze.

 

Forrás: MTI

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár hatodik alkalommal valósul meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „tavaszi nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei. Azért szervezzik meg ezt a mozgalmat minden évben, hogy közösen megtisztítsuk szűkebb-tágabb környezetünket. A TeSzedd! idén is szerepel nemzetközi porondon: Magyarország 2014-ben csatlakozott az akcióval a „Let’s Clean Up Europe!” elnevezésű összeurópai kezdeményezéshez, amit az Európai Bizottság EWWR LIFE+ programja keretében szerveznek meg évről évre. 

Ez alkalommal is teljesíthetik a kötelező közösségi szolgálat (KÖSZI) egy részét a diákok a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akcióban. Az akcióhoz kapcsolódóan akár 8 óra környezetvédelmi irányú közösségi szolgálatot is megvalósíthatnak a fiatalok, ha az iskola, amelyben tanulnak, csatlakozik az országtisztító akcióhoz és megszervezi a szemétszedést. 

További információ a TeSzedd - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióról a http://szelektalok.hu/teszedd/ oldalon olvashat. 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
Ugrás az oldal tetejére