Jelenlegi hely

Meghalt Csukás István, búcsúzunk a nagy mesemondótól

Az Újszínház jelentette be facebook oldalán a szomorú hírt, 83 éves korában elhunyt Csukás István, az ország mesemondója.

"Csukás István nevére mindenkinek felcsillant a szeme, legyen az gyermek vagy felnőtt: egyformán magával ragadott mindenkit a varázslatos mesevilág, amelyet ő szőtt körénk.
Nehéz felfogni, hogy nincs már közöttünk.

Magára hagyta mesefiguráit, akik történetein számos generáció nőtt fel."
- írja megrendülten az Újszínház társulata.

Neki köszönhetjük

Olyan gyerekkorunkat meghatározó meséket köszönhetünk neki, mint a Süsü a sárkány, a Mirr-Murr, a kandúrPom Pom meséi vagy a Nagy Ho-ho-ho-horgász, és még persze sorolhatnánk, melyek azóta  gyermekeink kedvencévé is lettek.

Hogyan lett az ország mesemondója?

Kisújszálláson született, itt végezte elemi iskoláit is, majd jelentkezett a békéstarhosi zeneiskolába, ahol hegedűművésznek tanult. Ezután felsőfokú tanulmányait a jogon, majd az otthagyva a bölcsészeten folytatta, egyiket sem fejezte be.

A sorsfordulatot az életében az hozta, mikor egy barátja a Magyar Rádió egy pályázatára beküldte verseit és azokkal első díjat nyert. Már fiatal korában költő szeretett volna lenni, eleinte felnőtteknek írt. Írásaiból és segédmunkákból élt akkoriban. 1960-ban megalakították a Fiatal Művészek Klubját, több lapnál dolgozott újságíróként, majd 1968-tól a Magyar Televíziónál lett dramaturg, ezután pedig egy akkor indított gyerekhíradó munkatársa lett.

A hatvanas évek közepétől kezdett el gyerekeknek írni. Számos verseskötete, gyermekregényei, mesekönyvei, verses meséi jelentek meg, többségéből pedig tévéfilm is készült. Számos díjat nyert, 1975-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr című játékfilm megkapta a fesztivál Nagydíját és Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet. Munkásságát itthon is és külföldön is elismerték, több épületet is róla neveztek el.

Elsner-Szentesi Mónika - Kaposvárimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére