Jelenlegi hely

Mérjük meg a Föld kerületét!

Iskolák jelentkezését várják Eratoszthenész híres mérésének megismétlésére!

A nemzetközi méréssorozatra az idei tavaszi nap-éj egyenlőséget követő napon, március 21-én, hétfőn kerül sor.

A European Association for Astronomy Education és a görögországi székhelyű Inspiring Science Education Academy – az Európai Unió és további európai szervezetek támogatásával és közreműködésével – 2014-ben hirdette meg először az Eratosthenes Experiment című programot, melynek célja a névadó tudós mérésének modern kori megismétlése a lehető legtöbb iskola és diák bevonásával. A szervezők az idei évben is közzétették a felhívást, azzal a szándékkal, hogy a világ minden tájáról sikerüljön jelentkezőket találni a mérés elvégzésére.

A Kr. e. 3. évszázadban élt, híres ókori polihisztor (aki a csillagászat és a matematika mellett többek között filozófiával, történetírással, költészettel és zenével is foglalkozott) azon, korukat megelőző gondolkodók közé tartozott, akik elfogadták, hogy a Föld nem lapos, hanem gömb alakú (ezt a következtetést többek között olyan megfigyelésekre alapozták, hogy a holdfogyatkozások alkalmával a Föld Holdra vetett árnyékának íves alakja van, vagy hogy magaslatokról nézve sem látszanak a nagyon távoli hegyek, illetve a kikötőkbe érkező hajóknak először az árbócát lehet látni). Eratoszthenész arra is rájött, hogy két, azonos hosszúsági kör mentén, egymástól relatíve távol lévő városban megfigyelve a Nap delelési irányát (úgy, hogy az egyik városban, Sziénében pont merőlegesen estek be a napsugarak a nyári napforduló idején, tehát a Nap pont a zenitben delelt), a két irány különbségéből és a két város távolságából meghatározhatja a Föld kerületét. Az ismert mérési pontatlanságok ellenére az ókori polihisztor igen közel járt a valós értékhez, attól csak 2-3 százalékkal eltérő értéket kapott (feltéve, hogy az akkor használatos hosszmértékegység, a stádium valóban akkora, mint amekkorának gondoljuk).

A mérés modernkori, március 21-i változatába bekapcsolódni kívánó iskolák a http://eratosthenes.ea.gr/en honlapon találják a felhívás részleteit, és itt lehet regisztrálni is a programra. A kivitelezendő mérés pontos leírása az Experiment fülre kattintva érhető el, de röviden, magyarul itt is összefoglaljuk:

1. Határozzuk meg a helyi dél (azaz a Nap delelésének) pontos időpontját! Ehhez a honlapon megadott online kalkulátor, vagy pl. a Stellarium szoftver is használható (az iskola pontos földrajzi szélessége szükséges hozzá). A mérést ekkor végezzük!

2. Vegyünk egy méterrudat, és állítsuk függőlegesen a talajra! Előtte kérjük meg a tanulókat, hogy méréssel ellenőrizzék, hogy valóban pontosan 1 méter hosszú-e a rúd! A helyi dél időpontjában a tanulókkal méressük meg az árnyék S hosszát (lásd az ábrát)! Ismételjük meg ötször egymás után a mérést (vagy végeztessük el öt diákkal), az eredményeket jegyezzük fel!

3. A tanulókkal számoltassuk ki a derékszögű háromszög átfogójának hosszát (L), és jegyezzük fel az értéket!

4. Számoljuk ki a Google Maps segítségével az iskola és egy másik, (közel) azonos hosszúsági körön lévő iskola távolságát, és jegyezzük fel az értéket. Ebből és az előző értékekből már meghatározhatjuk a Föld kerületét. Ha nincsen ilyen iskola, akkor referenciaként egy fiktív, az Egyenlítőn lévő pontot kell választani, ahol merőlegesen esnek be aznap délben a napsugarak.

20160301_eratosthenes2

A regisztrációval és az adatbeküldéssel kapcsolatos összes információ megtalálható a projekt honlapján: az Eratosthenes Experiment honlapja.

 

Forrás: Csillagászat.hu – Magyar Csillagászati Egyesület

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére