Jelenlegi hely

Novák Katalin: legyen természetes a fél évig tartó kizárólagos szoptatás!

Legyen természetes része az életnek az anyatejes táplálás, a csecsemők fél évig tartó kizárólagos szoptatása!

Legyen természetes része az életnek az anyatejes táplálás, a csecsemők fél évig tartó kizárólagos szoptatása, ezért a kormány azt szorgalmazza, hogy alakítsanak ki minél több olyan bababarát helyet, ahol az édesanyák nyugodt körülmények között tudják etetni gyermeküket – erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt egy csütörtöki budapesti, a témában tartott rendezvényen.

Novák Katalin a Szoptatást támogató nemzeti bizottság konferenciáján azt mondta, bár a szakemberek között egyetértés van abban, hogy az anyatej a legjobb táplálék a csecsemők számára, a szoptatást támogató szemlélet még mindig nem terjedt el mindenhol.  Azt hangoztatta, hogy a szoptatás támogatásához, könnyebbé tételéhez bababarát egészségügyi intézményekre van szükség, és ezekből egyre több is van Magyarországon.

Arról is beszélt, hogy a családbarát kormányzásnak is nagy szerepe lehet a szoptatás népszerűsítésében. Példaként említette, lehetővé tették az anyák számára, hogy a gyerekük hároméves koráig otthon maradhassanak, vagy úgy dönthessenek, hogy a gyed mellett, akár részidőben, visszatérnek a munkába.

Közölte, támogatják a családbarát munkahelyek kialakítását is, hogy a kismamák számára könnyebbé tegyék a család és a munka összehangolását. Elmondta, az ezt ösztönző Családbarát munkahely pályázatra március 31-éig lehet jelentkezni.

Az 50 millió forint keretösszegű pályázatra vállalatok vagy költségvetési, közigazgatási szervek, önkormányzatok jelentkezhetnek, amelyek vállalják, hogy legalább egy éven át egy - általuk kitalált vagy már máshol működő - konkrét családbarát programot folytatnak. A program lebonyolítását a tervezett gyerekek megszületését támogató Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány segíti.

Az államtitkár egy több évtizedes megfigyelésen alapuló tanulmányt ismertetve arra hívta fel a figyelmet: a hosszabb ideig szoptatott gyerekek - azon túl, hogy az anyjukkal szorosabb érzelmi kapcsolatba kerülnek - felnőttként jobban teljesítenek az intelligenciateszteken és magasabb iskolai végzettséget szereznek.

Utalt arra, az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) már az 1980-as évek végén végzett felmérésében azt állapította meg, hogy a fejlett országokban aggasztó mértékben visszaesett az anyatejes táplálás mértéke. Jelezte ugyanakkor, hogy Magyarország a szoptatás kérdésében európai és nemzetközi összehasonlításban viszonylag jól áll. Elmondta, a szülés előtt álló anyák 95 százaléka készül szoptatásra, és - egy 2013-as védőnői felmérés szerint - minden második csecsemőt négy hónapig, minden harmadikat pedig fél évig szoptattak kizárólag anyatejjel.

Az államtitkár fontosnak nevezte a szemléletformálást, azt, hogy természetes legyen a szoptatásról, annak egészségi előnyeiről vagy éppen nehézségeiről beszélni.

Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi irodájának képviseletvezetője az anyatejes táplálás fontosságát hangsúlyozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország még csak részlegesen ratifikálta a WHO-nak az anyatej-helyettesítő készítmények marketingjéről szóló kódexét. Közlése szerint ennek azért van jelentősége, mert Magyarországon az elmúlt tíz évben több mint a kétszeresére nőtt a vényre felírt tápszerre fordított összeg.

Elmondta, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár évente hárommilliárd forintot költ tápszertámogatásra, de a szoptatást támogató segédeszközökre nem adnak támogatást, pedig éppen ez segíthetné elő, hogy Magyarországon a szoptatási arány javuljon.

Véleménye szerint a szoptatási kultúra helyreállítását már az óvodákban, iskolákban és a családban kellene elkezdeni, például azzal, hogy a gyerekek ne csak cumisüveges játékbabákat lássanak. Arra hívta fel a figyelmet, számos jó nemzetközi kampány indult már a szoptatás népszerűsítéséért, például 2007-ben Angliában, annak hatására 13 százalékkal nőtt a szoptatott csecsemők aránya; szerinte Magyarországon is hasonló programokra lenne szükség.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére