Jelenlegi hely

Nyílt napok a jurtában élő családnál, Istenmezején

Hogyan él egy család a „világ végén”, a természet lágy ölén négy gyerekkel? Akik szeretnének egy napot eltölteni náluk, megnézni a jurtát, a kertet, az erdőt, szívesen beszélgetnének és játszanának, azokat várják a nyári nyílt napokra.

Család az erdőben

„Istenmezeje az „érintetlen” vadon közepén fekszik, cserfákkal, tölgyesekkel, fenyvesekkel és kőrisekkel beültetett égig érő hegyek ölelésében. Sokan úgy tartják, hogy a meredek hegyek között húzódó völgy szépsége miatt kapta a nevét, megint mások szerint nehéz életkörülmények között élő elődök az elesettség kifejezéseképpen választották e nevet. Ami biztos: Istenmezeje ma Magyarország legszebb nevű települése, ahogyan ezt a falu határában lévő tábla is hirdeti.”

A Rozgics házapár, Anita és Pál néhány évvel ezelőtt költöztek erre a csodaszép helyre, Heves megyébe, ahol jurtában élnek, biogazdaságot működtetnek. Egyszerűek a körülmények, a térerő is hiányzik, de annál több az öröm és békesség. Ezt az életformát szívesen bemutatják másoknak is a Családmesék egy jurtából című blogban és nyílt napok keretében.

„A Jóisten tenyerén élünk, erdők hegyek ölelésében négy gyermekünkkel. A mindennapjainkról mesélünk…”

Egy nap Istenmezején

Minden hónap harmadik szombatján nyár végéig – persze fokozott óvatossággal – nyílt napokkal várják az érdeklődőket, akik szeretnének egy napot eltölteni Istenmezején, megnézni a jurtát, kertet, az életterüket, beszélgetnének, játszanának. Miután közösen körbejárnak mindent, elmesélik a történetüket, hogyan is keveredtek a világvégére, arról mit hogyan és miért csinálnak.

„Világítani. Fényt, meleget árasztani, ahová odagyűlhetnek az emberek, akik keresik az útjukat.”

Elsősorban fiatal, kisgyermekes családokra számítanak, akik hasonló álmokat szövögetnek, mint annak idején ők, akiknek egy kis megerősítés, plusz lökés hiányzik, a kézzel fogható példa, hogy elinduljanak az úton. De természetesen senki előtt nem csukják be a kaput, aki szeretne közelebbről megismerkedni velük, együtt lenni hasonlóan gondolkodókkal.

Alkalmanként maximum 20-25 főt tudnak fogadni.

Mit kapnak az ide érkezők?

  • betekintést a közművek nélküli szabad életbe, épülő biogazdaságba
  • képet arról, mihez is lehet kezdeni négy gyermekkel a természet ölén
  • vegán ebédet saját bio zöldségeinkből, melyet együtt készítenek el a vendégekkel
  • erdei kirándulást, az időjárástól és az összejött csapat összetételétől függően
  • sok-sok beszélgetést, élményt, új barátokat

Amit feltétlenül hozz magaddal: nyitott szív, ha van a házad táján gyermek, szekrényedben gumicsizma.

A program nem kerül pénzbe, de felajánlásokat elfogadnak a gazdaságuk vendégfogadó kapacitásának bővítéséhez.

A részvétel jelentkezéshez kötött, ahol a helyszínről is bővebb információkat küldenek. A levelet egy kis bemutatkozással a jurtamesek@gmail.com címre várják.

Minden nyílt napról külön Facebook esemény is készül majd a részletekkel.

További információ

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére