Jelenlegi hely

SzínházTV: a színház Netflixe

Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet után is egymást segítő szimbiózisban tudnak létezni a kőszínházi előadásokkal. Ami a mozinak a Netflix, az a színháznak a SzínházTV. Nem versenyezni kell egymással, hanem egymást kiegészíteni és ezzel egy új dimenzió nyílik a „színházfogyasztás” terén – vallják a SzínházTV létrehozói.

„A színház, mint közösségi és művészeti élmény létjogosultsága - csakúgy mint a mozié -  megkérdőjelezhetetlen, a SzínházTV pedig nem azért született, hogy átvegye a kőszínház feladatát, hanem épp ellenkezőleg. Az online előadások egyrészt térben és időben kitágítják a színház kereteit, másrészt felkeltik az érdeklődést az előadások iránt” - mondja Radnai Márk, színházrendező, a SzínházTV megálmodója. „Ha megtetszik egy zenekar a Spotify-on, biztos keresem a lehetőséget, hogy megnézzem koncerten is” – von egy beszédes párhuzamot Radnai.

A SzínházTV missziója, hogy láthatóbbá tegye a magyar kultúrát. Láthatóvá azok számára, akiknek nincs lehetőségük, hogy egy előadást élőben megnézzenek és közel hozza a színházat azokhoz, akiket eddig nem érintett meg ez a műfaj.  Az online előadás további, és felbecsülhetetlen hozadéka, hogy olyan kiváló előadások is elérhetőek, melyek a repertoárról lekerülve gyakorlatilag nyomtalanul eltűnnek. “Évente körülbelül 150 előadás kerül a süllyesztőbe szerte az országban, melyek nem jutnak el valójában a közönséghez” – mondja Radnai. “Kipörög a bérlet és megy a darab a szemétbe. Sem a jövő nemzedékére nem gondolunk, sem az alkotók munkáját és az alkotások értékét nem tartjuk tiszteletben, ha ezt a lehetőséget nem ismerjük fel” – teszi hozzá. A SzínházTV-vel megszűnnek a nagy távolságok is és így akár a messze távolban élő magyar közösségek tagjaihoz is elérnek az itthoni alkotások, vagy a határon túli magyar színházak darabjait is meg tudjuk majd nézni. “Bízom abban, hogy ha valaki látni fogja például a Kolozsvári Színház online előadásait, akkor el fog utazni és megnézi élőben is” – mondja Radnai Márk.

A SzínházTV nem csak edukativ és színházat népszerűsítő jelentőségéről kell beszélnünk, de jelentős anyagi segítséget is jelentenek a színházaknak, melynek különös jelentősége van az épületek fenntartásához szükséges többletköltségek jelentkezésekor, vagy a bérletesek számának látható csökkenése esetén. Az “online nézőtér” megnyitásával a színházak akkor is bevételhez juthatnak, ha esetleg ki sem tudnak nyitni. “A 2020/21-es évadban az online jegyeladásból közel 200 millió forint támogatást tudtunk a színházaknak eljuttatni. A fennmaradó összeggel pedig olyan társulatok és intézmények előadásainak felvételét finanszíroztuk meg, akiknek esélyük sem lett volna szélesebb közönséget elérni” – számolt be a SzínházTV alapítója.

Elindult tehát a SzínházTV harmadik évada. Jelenleg is több színházzal is folynak az egyeztetések, de a Katona József Színház, a Centrál Színház, a Játékszín, az Orlai Produkciós Iroda, a Jurányi Inkubátorház továbbra is partnere marad a SzínházTV-nek és hozzájuk csatlakozik idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Győri Nemzeti Színház, a Móricz Zsigmond Színház és a Csokonai Színház is. “A Katonából négy új bemutató is lesz nálunk idén, például az online évadunkat Shakespeare Othellojával, Székely Kriszta kiváló rendezésével nyitjuk meg” – jelentette be a színház- és filmrendező Radnai, aki elmondta, hogy immár nemzetközi sikerű külföldi előadások is szerepelnek a repertoárban.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére