Jelenlegi hely

Te tudod miért lehet veszélyes a Pokémon Go gyermekednek?

Mindezt nem azért írom le, hogy elrettentsem az embereket, de jó ha tudjuk, hogy mit adunk a gyermekünk kezébe… Aztán mindenki maga dönti el, hogy engedi vagy sem.

Szerdától Európában és Magyarországon is hivatalosan elérhető lett a Pokémon GO a hirado.hu közleménye szerint. Az első pillanatra komolytalannak tűnő játék valóságos hisztériát váltott ki Amerikában, várhatóan nálunk is megjelennek a zombiként telefonnal a kézben botorkáló pokémonvadászok az utcákon.

A játék kevesebb, mint két hete, július 6-án rajtolt az Egyesült Államokban, azóta töretlenül vezeti a letöltési listákat.

A Pokémon GO játék első fázisának lényege, hogy az ember jöttében-mentében megkeresse a közeli GPS koordinátákra elhelyezett zsebszörnyeket, akiket a meséből ismert golyót dobálva foghat el.

Ha a pokémon közvetlen közelébe kerülünk, az app a lényt virtuálisan a telefon kamerája segítségével a valódi háttér elé vetíti, így láthatjuk, hol is tanyázik pontosan. Játszhat valaki egymagában is, de már alakultak csapatok, amelyek egymás ellen játszanak.

Az így készült képeket a szerencsés felhasználók tömegesen osztják meg a közösségi oldalakon.

NÉZZÜK AZ ALIG KÉT HETE ELINDULT JÁTÉK MILYEN KÁROKAT OKOZOTT MÁR:

  • Fának hajtott egy férfi a New York-i Auburnben, mert elterelte a figyelmét a Pokémon Go. A 28 éves sofőr vezetés közben is a kis szörnyet hajtotta. Nem történt komolyabb baja, de mi van, ha egy gyermek szalad ki elé, vagy összeütközik egy szembe jövő autóval?
  • Baltimore-ban egy rendőrautóba csapódott bele egy vezetés közben Pokémont hajtó sofőr.
  • Volt olyan eset is, amikor a szikla tetejére mászott fel a fránya kis dög és lelkes vadászója nem járt szerencsével, mert lezuhant a szikláról.
  • Külföldön egyre több helyről tiltják ki a Pokémonozókat, hisz ha felüti fejét egy kis szörnyeteg, gondolkodás nélkül rohan a tömeg utána. Volt már rá példa, hogy a kórházi rendet zavarták meg, vagy a rendőrségre özönlöttek be, de nem szent nekik a temető vagy akár a múzeumok sem.
  • Majdnem tengerbe fulladt egy magyar pokémonvadász Zadarnál. Annyira belemélyedt a telefonjába, hogy nem figyelt a környezetére, megcsúszott a betonszegélyen és a vízbe esett. Szerencsére több szemtanú is látta és kimentették a férfit.
  • Több külföldi napilap is leközölte, hogy bűnözők és pedofilok fegyvere lehet a Pokémon Go, erre már volt is példa: Indiana államban letartóztattak egy 42 éves pedofil férfit, aki egy 16 éves fiút környékezett meg. Egy másik eset pedig arról számolt be, hogy Missouriban egy csapat kamaszt előre megfontolt szándékkal azért csalogattak egy helyszínre, hogy kirabolják őket.
  • Az origo.hu mai közleményében pedig beszámolt az első halálos áldozatról:

„Lelőttek egy 18 éves fiatalembert, és 17 éves unokaöccsét, miután betörtek egy házba Guetemalában zsebszörnyekre vadászva. Ez lehet az első haláleset a Pokémon Go két héttel ezelőtti megjelenése óta.”

  • Már a Szarajevói Magyar Nagykövetség honlapján is figyelmeztetik a magyar utasokat: „Felhívjuk a Bosznia-Hercegovinába látogató magyar állampolgárok figyelmét, hogy a POKEMON GO játék NEM veszi figyelembe az aknamezőket, ezért kérjük, hogy kitüntetett figyelemmel legyenek az aknamezőket jelző táblákra!”

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága is közösségi oldalán kéri a lehetséges veszélyek miatti fokozott figyelmet.

De természetesen nem csak vezetés közben veszélyes a pokémonozás, az utcán való használata gyalogosként szintén nagyon veszélyes, hiszen annyira belemerülnek a pokémonok keresésébe, hogy nem veszik észre a feléjük száguldó autókat, kerékpárosokat sem.

És hogy kinek jó ez az újabb őrület?

A játék ugyan ingyenes, de az appon belüli vásárlási lehetőség adott, és a megszállottak nem fogják sajnálni a ráköltött pénzt. A mobil eszközökre fejlesztett játékok több milliárdos piacot jelentenek, teljesen mindegy, hogy, hogyan hülyítik meg az embert vagy milyen baleseteket okoznak, a lényeg, hogy hatalmas milliárdokat nyerjenek rajta. És kik a nagy nyertesek: hát persze, hogy a Nintendo, Niantic, a Pokémon Company és az Apple.

Lehet, hogy bombaként robbant be és biztos nagyon sokan imádni fogják, de én mindenképp meggondolnám, hogy engedném-e a gyerekemnek letölteni ezt a játékot. Valószínű nem leszek népszerű ezzel a kijelentéssel, de engem mindenesetre megijeszt annak a lehetősége, hogy gyermekemet egy ilyen őrült gázolja el. Így is elég veszély leselkedik rájuk, elég figyelmetlen vezető ül a volán mögött, pont egy ilyen ostoba alkalmazásnak kell még a kedélyeket borzolnia.

Hamarosan nagyon rossz vége lehet ennek nálunk is, ugyanis az utcán gyalogosok, kerékpárosok, gyerekek, öregek, terhesek és babakocsit tologató anyukák és kutyát sétáltató emberek járnak, akik áldozatul eshetnek egy gondatlan, pokémont üldöző autós miatt…

M.Mariann - Kecskemétimami

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére