Jelenlegi hely

Új tehetségfejlesztő programot indított az MLSZ

Új, megyei szinten működő tehetségfejlesztő programot indított a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), tehetségközpontokat alakít ki a szervezet a 12-14 éves fiatalok képzésére.

A cél az, hogy a korosztály legtehetségesebb játékosai egységes, minőségi képzést kapjanak, így megfelelő technikai, taktikai, fizikai készségek birtokában álljanak az első szövetségi szinten működő utánpótlás-válogatott, az U15-ös együttes rendelkezésére.

"Az MLSZ új projektjének lényege, hogy német mintára tehetségközpontokat alakítunk ki, melyek feladata az ország legügyesebb 12-14 éves játékosainak megtalálása, képzése lesz" - idézte az MLSZ honlapja Bernd Storck sportigazgatót, a felnőtt válogatott szövetségi kapitányát. A német szakember kifejtette: az első feladat az, hogy átadják a központokban dolgozó öt tagú stábok tagjainak azt a tudást, amely kulcsfontosságú az eredményes munkához. A megyék részére részletesen kidolgozott edzésprogramot állítottak össze, a központok így ugyanazon irányelvek mentén képzik a játékosokat, minden helyszínen ugyanazt az edzésmunkát elvégezve és ugyanazokat a követelményeket szem előtt tartva. A program megyei szinten zajlik, Budapesten és Pest megyében két-két, a többi megyében egy-egy tehetségközpont alakul meg.

"Szeretnénk egy új, képzett futballgenerációt nevelni, az a célunk, hogy már a legfiatalabb válogatott korosztályba minőségi futballisták kerüljenek be, ezért a programban nem a mennyiségi, hanem a minőségi képzésre helyezzük a hangsúlyt" - jelentette ki Storck.

A program az elmúlt napokban az ötfős megyei stábok - két edző és egy-egy kapusedző, erőnléti edző, fizioterapeuta - felkészítésével indult el, majd a központok az MLSZ szakmai stábjával közösen február végén, március elején kiválasztják azokat a fiatalokat, akik tavasztól a három korosztályban (U12, U13, U14) heti egy alkalommal közösen gyakorolnak.

"Elsősorban a technikai képességeket figyeljük, emellett a koordináció, a játékosok személyisége, gondolkodása, a labdás és a labda nélküli mozgása is fontos szempont. Ügyeltünk arra is, hogy minden központba megfelelő edzők kerüljenek, mert nagyon fontosnak tartjuk, hogy a fiatal labdarúgókkal foglalkozó szakemberek egyben jó tanárok is legyenek, akikre felnéznek a játékosok és akik a pályán maguk is meg tudják mutatni, amit tanítványaiktól kérnek" - mondta a kiválasztásról Storck.

A program keretében május végétől regionális tornákat rendeznek a megyei csapatok számára, később regionális válogatottak alakulnak ki, amelyek tagjai rendszeresen együtt készülnek majd Telkiben a szövetségi edzők irányításával.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére