Jelenlegi hely

Virágzik a nárciszmező – Nárcisznap Babócsán

Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb összefüggő nárciszmezejének virágzása alkalmából április 27-én Babócsán.

Idén is megtartják a Nárcisznapot. A szervező Babocsáért Egyesület adta hírül, hogy a Somogy vármegyei település Basa-kertjében immár 26. alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket. Délelőtt 11 órakor lesz az ünnepélyes kivonulás a Basa-kertbe, majd a népszerű egynapos fesztivál programjai között lesz játszóház, végvári forgatag, íjászat, kézműves vásár, főzőverseny, táncelőadás és több koncert is.

A rendezvény helyszíne, a Basa-kert onnan kapta a nevét, hogy a história szerint a török hódoltság idején 13 hektáros területét a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére.

Azóta évszázadokon át minden tavasszal – tömegesen április végén, május elején – csillagos nárciszok sokasága nyílik, néhány napra beborítva, illatfelhőbe burkolva a község határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által védetté nyilvánított mezőt.

A nárciszokon kívül érdekes kultúrtörténeti emlékek is vannak a területen. A Basa-kert az egykori Árpád-kori település, később a középkori mezőváros, végül a török település 1980-as években feltárt, majd visszatemetett maradványait rejti. Itt volt Somogy vármegye legnagyobb alapterületű földvára. Az egykori épületek közül csak a gótikus Szent Egyed-plébániatemplom kb. 1,5 m magasságú falazata látható, valamint egy fürdő maradványai.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Innováció és tradíció a pellet grillek világában

Innováció és tradíció a pellet grillek világában

A modern világ technológiai forradalma a konyhaművészetben is érezteti hatását. Nincs ez másként az otthoni grillezés esetében sem. Az új generációs grillezők megjelenésével egyre több lehetőség nyílik meg a gasztronómia szerelmesei előtt. A pellet alapú grillek különösen izgalmas újítást hoztak a sütés világába, melyek az automatikus hőmérséklet-szabályozás és a különféle ízesítésű fa pelletek kombinációjával valódi gasztronómiai élményt nyújtanak.
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Ugrás az oldal tetejére