Jelenlegi hely

Ne féljünk a köldökcsonk ápolásától!

A köldökzsinóron keresztül jut az éltető táplálékhoz és levegőhöz a magzat, amely a születést követően elveszíti korábbi fontos szerepét. Születéskor a köldökzsinórra csatot raknak, majd a köldökzsinórt elvágják, az ezután maradó rész a köldökcsonk. Elvágását követően a gyógyulásig a megmaradt csonkkal még akad egy kis teendőnk.

Miért kell csatot tenni, elkötni a köldököt?

Ha nem szorítjuk le a köldökben található két artériát és egy vénát, a gyerek elvérezne.

Fotó: pexels/Vidal-Balielo-jr

Hogyan ápoljuk a köldökcsonkot?

A köldökcsonk a születést követő átlagosan 5-10 napon belül magától leesik.

Addig is a legfontosabb, hogy a területet tartsuk tisztán és szárazon! Ez által a seb gyorsan és zavartalanul gyógyulhat, a csonkot borító varr pedig véd a kórokozóktól.

Mivel a nedvesség által felpuhult területen nagyobb esélyel történhet fertőzés, lehetőség szerint a csonkot az első napokban ne érje víz!

  • Ne féljünk a fürdetéstől! A kádba csak annyi vízet engedjünk, ami nem éri el a háton fekvő baba hasát. Nem kell a köldököt sem elfedni, sem eltakarni.
  • Ha a csonkra mégis víz kerülne, nem kell megijedni! Itassuk le alaposan, és kíméletesen a nedvességet, hogy gyorsabban megszáradjon.
  • Használjunk olyan pelenkát, amely szabadon hagyja a köldök körüli területet, vagy hajtsuk vissza a pelenka szélét, de akár mi magunk is kivághatunk a pelenkából egy kisebb darabot, így elkerülhető, hogy a köldökcsonk beleakadjon a pelenkába, ezzel akár vérzést is okozva.
  • Ügyeljünk arra, hogy ne szennyeződjön a seb sem széklettel, sem vizelettel!
  • A köldökcsonk ápolása, áttörlése nem fájdalmas a baba számára, ugyanis a csonk nem tartalmaz érzőidegeket.
  • Bátran fogjuk egyik kezünk hüvelyk- és mutatóujja közé a csonkot, “C” betűt formáva széthúzva a bőrt, így a köldökcsonk széle elválik a köldökgyűrűtől, amit át tudunk törölni.
  • Lehetőleg kerüljük  - a korábban gyakran javasolt - hintőpor használatát, mert a baktériumok könnyebben megtelepedhetnek alatta, fertőzést okozva. A tüdőbe is bekerülhet, ami szintén nem jó a babának.
  • Kerüljük az alkohol használatát is, ami bőrégést és a sebgyógyulás lassulását okozhatja, valamint a bőrön keresztűl felszívódva további negatív hatással van a babára.
  • Nem javasolt a Betadin jód tartalma miatt, a Mercurochrom higany tartalma miatt, de az anyatejjel kenegetés sem.
  • Váladék esetén a területet steril vizes gézlappal töröljük át!
  • Ha a terület szennyeződött, gézlapos lemosás után Octenisept sprayvel való kezelés javasolt.

Fotó: pexels/Vidal-Balielo-jr

Orvoshoz kell fordulni:

  • Láz esetén
  • Bűzös váladékozás esetén
  • A köldökcsonk körüli bőrpír, vagy duzzanat esetén
  • Ha három hét után sem esett le a köldökcsonk
  • Ha a leesett köldökcsonk vérezni kezd
Ha a köldök már teljesen száraz, behúzódott, pörkösödést sem látunk rajta, akkor elhagyhatjuk a köldök kezelését., ezután már érheti víz is.
 
Forrás: Magyar Védőnők Egyesülete; novakhunor.hu; napidoktor.hu; Dr. Pongrácz Péter gyermekorvos
 
Kedit - Debrecenimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Ugrás az oldal tetejére