Jelenlegi hely

Szoptatás császármetszés után?

A császármetszés utáni szoptatással kapcsolatos tapasztalatait a Szombathelyimami főszerkesztője, Zsófi osztja meg veletek, aki maga is két gyermeket szült császármetszéssel és a szombathelyi Manóvár Babakellék Kölcsönző üzemeltetőjeként sok-sok császáros kismamának segít a sikeres szoptatásban.

 "Gyakran találkozom azzal a megállapítással, hogy „Császárosként nem tudtam szoptatni, fel is adtam hamar”. Ügyfeleim, ismerőseim meglepődnek, amikor azt válaszolom: „Az én két gyermekem is császármetszéssel jött a világra, az egyiküknél 18 hónapig voltam anyatejleadó!” Egyszóval: a császármetszés nem akadálya a szoptatásnak!

Mi lehet tehát az oka, hogy sok császármetszéssel szült kismama nehezen vagy egyáltalán nem „tud” szoptatni?

Alapvetően kijelenthetjük, hogy a tejtermelődés NEM függ össze a szülés módjával. A gond a nem megfelelő információkban keresendő. A frissen szült édesanyáknak nélkülözhetetlen a szakszerű és támogató segítség.

A tejtermelődés megindulása

Az, hogy egy anyának megindul-e a tejtermelődése vagy sem, nem függ össze azzal, hogy a baba  hüvelyi úton vagy császármetszéssel jön a világra. A méhlepény leválásával mindenképpen megindul a tejtermelés, a test hormonális „utasítást” kap a tejtermelődésre, ami a várandósság alatt gátolva volt – tehát a tejbelövés ugyanúgy megtörténik a császáros szülést követően 30-72 órán belül. Tehát az, hogy egyes esetekben elmaradt a vajúdás vagy a kitolás szakasza, alapvetően nem befolyásolja az anya tejtermelődését.

Mik lehetnek a valódi okok a szoptatás nehézségében?
  1. Gyógyszer az újszülött szervezetében

A műtét során az anya szervezetébe kerülő gyógyszerek egy része átjut a születendő magzat szervezetébe is. A császármetszéssel születő babák állapota ennél fogva különbözik némiképp a hüvelyi úton születendőknél. Szervezetükben nyugtató, érzéstelenítő, fájdalomcsillapító található – ezért ők aluszékonyabbak, aktivitásuk kisebb. A mellre tapadást ez erősen befolyásolja, ritkábban szopnak – emiatt a mell nem kap elég ingert a tejtermelésre, ami jobban kitolja a tej belövellését.

  1. Az aranyóra hiánya

Normál esetben a baba születése után azonnal az anya mellkására, mellére kerül, ahol halkabban ugyan, de hallja édesanyja szívverését, érzi illatát, kúszva elindul a mellekhez. A korai kötődés kialakul, a baba biztonságban érzi magát.
Császármetszésnél ez a fizikai korlátok miatt elmarad.

Jó, ha a kórházban az aranyórát a baba az apával töltheti a bőrkontaktus megteremtésével a szükséges vizsgálatok elvégzését követően.

  1. Szeparáció

Magyarországon a legelterjedtebb, hogy az anya lábadozásának idejére a baba nem kerül egy szobába az anyával – ez a több órától kezdve akár napokat is jelenthet. Az első napokban így nehezebb az összeszokás, a baba nem jut hozzá az értékes előtejhez, az anyának nincs lehetősége megtanulni a baba éhségre utaló jelzéseit, ráadásul a női test nem kapja meg a kellő ingert a baba részéről a tej megindulásához. Gyakran az is előfordul, hogy a szülést követően az elavult kórházi protokoll miatt akár 6-12 óra is eltelhet anélkül, hogy a baba mellre kerülhetne. A hosszúra nyúlt szeparáció pedig hátráltatja az anyatej belövellését.

Van olyan kórház, ahol a személyzet megkezdi a korai hozzátáplálást, ami aláássa a szoptatás kialakulását. A babák hozzászoknak a cumisüvegből való tápláláshoz, így lehetőségük sincs megtanulni a mellből való evés technikáját.

  1. Az anya fizikai korlátai

Lássuk be: a császármetszés egy nagy hasi műtét, ami fizikálisan megviseli az anyát. A műtétet követően kb. fél napig a fejét sem emelheti fel, a mozgásában pedig több napig erősen korlátozva van, néha még a mosdóba való eljutás is komoly gondot okozhat. A lelki támogatáson túl ilyenkor az anyának fizikális segítségre is szüksége van – ami a kórházi személyzet leterheltsége esetén nem mindig valósulhat meg. A műtétet követően a mell ödémás lehet, aminek következtében sérülékeny lesz a mellbimbó.

  1. Kellő támogatás és szakember hiánya

A sok probléma elkerülhető lenne, ha a kórházakban kellő számú támogató, segítő venné/vehetné körül a kismamákat. Sok esetben kevés, túlterhelt, adminisztrációval is küszködő szakemberek próbálnak erejükön felül segíteni a kismamáknak.

Jó lenne, ha a szülést követően az anyukák együtt lehetnének a családjukkal, akik fizikálisan is segíthetnek az anyukáknak. Irigykedve  nézem az amerikai filmeket, ahol az anyukát szülés után körülveszi a családja. Ehelyett sok helyen üvegen keresztül mutathatják meg a babákat, az anyának pedig friss műtöttként ki kell gyalogolnia a folyosóra a családhoz.

Példa: Szombathelyen korábban egy rövid ideig lehetőség volt térítés ellenében, de nagyon korlátozott számban un. VIP szoba igénybe vételére, ahová a család is bemehetett, segíthetett az étkezésben, fürdésben. Ez a lehetőség nagyszerű volt a nagyobb testvéreknek is, együtt lehettek az anyával, új testvérükkel. Az anya fizikálisan és lelkileg is támogatva volt a családja által. A kórház szülészeti részlegét átépítették, ezek a szobák megszűntek…

 

Támogassuk az anyát a fejésben!

Ha a baba vagy az anya nincs olyan állapotban, hogy együtt legyenek, akkor az anyát átmenetileg a fejésben kell támogatni (akár a szülést követő 6 órán belül). Fontos, hogy megtanulja azt helyesen kivitelezni, és hogy minél korábban elkezdje – több kórház már biztosít ehhez eszközt is, de a kézi fejés is tökéletes. Hangsúlyozom: a cél nem a folyamatos fejés, hanem annak átmeneti segítése a tejtermelődés beindulásában és fenntartásában. Fontos, hogy a lefejt anyatej eljusson a babához és azt kis adagokat fecskendőből, kanállal vagy pohárból odaadják/odaadd a babának, megelőzendő az ún. cumizavart, cumisüveghez szokást.

 A császármetszéssel szült édesanyáknak sem kell késői tejbelövelléstől vagy elégtelen tejtermeléstől tartaniuk. Ehhez fontos, hogy megfelelő támogatással, minél korábban elkezdjék a gyakori szoptatást.

Gyakorlatban sajnos számos olyan kismamával találkozom, akik szoptatás helyett a géppel való fejést választják, mert nem küzdöttek meg kellőképpen a szoptatási rítus kialakításával. Gyakran viszont azzal szembesülök (babakellék kölcsönzőt üzemeltetünk), hogy ismeretlenül is nekem telefonálnak és tanácsot kérnek az anyukák szoptatási nehézségekben. Nagy öröm, amikor 1-2 hét múlva arról adnak hírt, hogy nem csak hogy szoptatni tudnak már, hanem felesleges tejük is van.

Környezet negatív véleménye

Sok császármetszéssel szülő nőnek szembe kell néznie sok-sok negatív tekintettel, véleménnyel, megszólással, miközben maguk is sokszor kudarcként élik meg a műtétet.  „Nem tudtad megszülni, ne csodálkozz, ha szoptatni sem tudod” – az ilyen, és hasonló megjegyzések aláássák a kismama önbizalmát. Ha ez téged is érint, próbálj meg nem tudomást venni ezekről a bántó megnyilvánulásokról és bízni Önmagadban és a kisbabádban!

Kulcsszó: KITARTÁS

Igen, császármetszést követően még 18 hónapig adtam le anyatejet. Gyakran mondom az anyukáknak: Ne add fel! Igen, lehetnek nehézségek, de pozitív hozzáállással, kellő kitartással és megfelelő segítséggel a legjobbakat tudjuk kihozni a helyzetből.

A szoptatással kapcsolatos problémákat, nehézségeket természetesen a kórházból hazakerülve is van még mód orvosolni, javítani. Ez sokszor hosszú és türelmet igénylő személyre szabott feladat, amelyhez érdemes védőnő vagy szoptatási tanácsadó (IBCLC) segítségét kérni.

Vizaverné Horváth Zsófia
2 kislány anyukája, egészségfejlesztő
A szombathelyi Manóvár Kölcsönző üzemeltetője

A Pécsi IBCLC szaktanácsadók elérhetőségét megtalálod a Pécsibaba Magazinban! (29. oldal)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére