Jelenlegi hely

Akár szülésznő is végezhet várandósgondozást a tervek szerint

Az egészségügyért felelős államtitkárság tervei szerint szeptembertől szülésznő is végezhet terhesgondozást; az erről szóló miniszteri rendelet tervezete már olvasható a kormány honlapján.

A tervezet szerint ha a szülész-nőgyógyász szakorvos alacsony rizikójú terhességet állapít meg, akkor a várandós választása alapján szakorvos helyett szülésznő is végezhet önállóan terhesgondozást.

Csak azok a szülésznők vállalhatnak terhesgondozást, akik felsőoktatási intézmény alapképzési szakán vagy főiskolai karán szereztek szakképesítésüket, illetve azok, akiknek emelt szintű vagy felsőfokú a szakképesítésük, továbbá valamelyik kórházban szülésznőként dolgoznak, vagy rendelkeznek a várandósgondozásra vonatkozó érvényes működési engedéllyel és felelősségbiztosítással - olvasható a tervezetben.

Mind a terhességet, mind a várandósságra vonatkozó rizikóbesorolást a szülész-nógyógyász szakorvosnak kell megállapítania, de a tervezet szerint ha a várandósság alacsony rizikójú, akkor szülésznő is gondozásba veheti majd az anyát, követve a terhesgondozás szigorú protokolljait. A dokumentum szerint ha a várandósgondozás bármely szakaszában a terhesség magas rizikójának gyanúja merül fel, a szülésznő köteles az anyát haladéktalanul szülész-nőgyógyász szakorvoshoz irányítania, aki átveszi a gondozását. Ha ez a rizikó megszűnik, a várandós gondozását a szülésznő is folytathatja.

A tervek szerint szeptember elsején hatályba lépő rendelet alapján a mindenki számára kötelező alapvizsgálatok a gondozási könyvben szerepelnek majd, a háziorvos bélyegzőjével és aláírásával hitelesíti azokat, így a várandósnak nem kell külön beutalókért más orvosokhoz mennie.

Változás lesz az is, hogy a védőnő adja majd ki a szülési segélyhez szükséges igazolást a várandósgondozáson részvételről.

 

Forrás: MTI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére