Jelenlegi hely

Keddtől változik a várandósgondozás rendje

Az emberi erőforrások miniszterének rendelete szerint július elsejétől az alacsony kockázatú terhességeknél szülésznők végezhetik a várandósgondozást, és a védőnők szerepe is hangsúlyosabbá válik.

Az új szabály szerint az alacsony veszélyeztetettségű várandós nőknél lehetőség lesz arra, hogy a szakorvos helyett a szülésznő végezze el a várandósgondozást, és a várandósokat az eddigiektől eltérően a háziorvos is elküldheti szűrő- és laborvizsgálatokra. Azt, hogy egy nő terhessége alacsony vagy magas kockázatúnak számít-e, a szülész-nőgyógyász szakorvos dönti el.

A szülésznők önállóan végezhetik például a magzati szívműködés vizsgálatát, a tapintásos vizsgálatokat, valamint a vizelet-, vérnyomás- és vércukorvizsgálatokat. Emellett az ő dolguk lesz a problémamentesnek gondolt terhességeknél felismerni, ha mégis veszélyeztetettségről vagy szövődményről van szó.

Az alapellátásban a védőnő koordinálja a kismama gondozását, közben tájékozódik a szociális körülményeiről is, felkészíti a kisbaba érkezésére, segítséget nyújt a szoptatáshoz. A gyermek megszületése után a védőnő adja ki az igazolást arról, hogy az anya részt vett a várandósgondozásban, ami a szociális ellátás igénybevételéhez szükséges.

A miniszteri rendelet szerint kikerül az eddigi kötelező vizsgálatok köréből az úgynevezett AFP- (alfa-fetoprotein) vizsgálat (az anyai vérszérum AFP-koncentrációja alapján következtetnek rendellenességekre terhesség 16-21. hete között). Ez a vizsgálat az 1970-es évektől van jelen a magyar gyakorlatban, hatékonyságát azonban szakmai körökben sokan megkérdőjelezték, így július elsejétől már nem lesz kötelező.

Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke üdvözi a védőnők és szülésznők pozíciójának erősödését. Az MTI-nek küldött hétfői közleményében kiemeli: kutatások bizonyítják, hogy a kismama várandósság alatti életmódja, táplálkozása - amelyhez a védőnők nagyon sok hasznos információt szolgáltathatnak -, jelentősen befolyásolja a születendő gyermek egészségét.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére