Jelenlegi hely

Miért fontos a CTG-NST vizsgálat a kismama gondozás során?

Évente több száz baba hal meg a terhesség utolsó szakaszában, gyakran hiába a heti rendszerességű CTG-NST vizsgálat. Mire és kinek kell jobban figyelnie, mit tegyünk, ha nem elég a heti egy vizsgálat?

Forrás

A szülés körüli magzati és újszülött halálozás ma Magyarországon 7,5 ezrelék, azaz évente 100.000 gyermekből mintegy 750-et elvesztünk a terhesség és szülés alatt, valamint az úgynevezett korai újszülött korban. A méhen belüli elhalás az októl függően bármikor, akár órákon, vagy perceken belül is bekövetkezhet. Nem minden esetben, de az esetek egy részénél az elhalást napokkal megelőzően észlelhetőek eltérések a magzati szívműködésben. Hogyha ezeket az időszakokat sikerül felismernünk, megelőzhetjük az elhalások egy részét. (Forrás: Prof. Dr. Török Miklós)

Egy 2010-ben az Amerikai Egészségügyi Intézet által született tanulmány azt mutatta ki, hogy a magzati halálesetek felét a terhesség idején fellépő valamilyen szövődmény okozta. Az esetek 26 százalékában a méhlepény rendellenes működése okozta a problémát. Az esetek 14-19 százalékában az anya szervezetében történt akut fertőzés vagy mérgezés, 10 százalékában pedig a magzat fejlődési rendellenessége, illetve a köldökzsinór rendellenes működése okozta a problémát.

Forrás

A terhesség alatt a betöltött 38. héttől kezdve hetente vizsgálják a magzat szívműködését és a méhösszehúzódások erősségét, ritmusát. A legfrissebb adatok szerint Magyarországon a 85 200 gyerek született 2023-ban. Ez a szám több mint 600 elvesztett gyermeket jelent csak a tavalyi évben.

Ehhez viszonyítva kevésnek tűnik a heti egy alkalommal a TB által biztosított lehetőség.

Így az aggódó kismamák gyakrabban magánúton biztosíthatják a szükséges CTG – NST vizsgálatokat.

Miért lehet szükség gyakrabban CTG - NST vizsgálatokra?

Ugyan normál terhesség esetén az utolsó időszakban hetente kerül sor az ellenőrzésre, de bizonyos esetekben ennél gyakrabban is monitorozhatják a babát. Szükséges lehet a vizsgálat, ha

  • túlhordtad a babát;
  • szövődményekkel jár a várandósságod, különösen, ha több babát vársz;
  • komplikációk léptek fel egy korábbi terhességed során
  • úgy tűnik, hogy a magzat a szokásosnál kevesebbet mozog;
  • bizonyos egészségügyi problémák esetén, például magas vérnyomásnál, cukorbetegségnél vagy szívbetegségnél;
  • és alacsony magzatvízszintnél.

Szerencsére a CTG teljesen biztonságos a baba és az anya számára is. A vizsgálat előtt megmérik a vérnyomásodat, majd két érzékelőt helyeznek a hasadra, amelyeket egy puha övvel rögzítenek. Az egyik a baba szívverését, a másik pedig az összehúzódásokat méri: a szívműködést az ultrahangos doppler fej küldi tovább a CTG-gépbe, amely két görbén ábrázolja a kért adatokat. (Forrás)

Tulajdonképpen mit is mérnek ilyenkor?

A CTG-vizsgálat és az NST-vizsgálat jelentése

A két vizsgálat (magzati szívműködés, méhösszehúzódások) egyidejű megfigyelésére szolgál az ún. CTG-vizsgálat (kardiotokográfia). Ha a CTG-vizsgálatra akkor kerül sor, amikor a kismama nyugalomban van, pl. fekszik vagy ül, akkor nyugalmi CTG-vizsgálatról beszélünk, ennek a rövidítése az NST-vizsgálat (non-stress test).

Az NST-CTG vizsgálat eredménye: a lelet értelmezése

A vizsgálat célja, hogy biztosak legyenek abban, hogy a baba egészséges, jól van, és elegendő oxigénhez jut. Az NST-CTG vizsgálat során lényegében a magzat szívverését mérik, az értékek utalnak a megfelelő oxigénellátottságra. A magzati szívműködésszám átlagértéke 120–160/perc. Ha a magzat méhen belüli állapota nem megfelelő, nem jut elegendő oxigénhez, akkor a szívműködés magzatmozgásnál nem fokozódik, sőt, súlyosabb esetben még csökkenhet is. Az NST-CTG vizsgálat leletén a folyamatos méhtevékenység is látszik (az alsó görbén). (Forrás)

Jó lenne nyugodtank lenni - működhet ez otthon?

A magzati szívhang otthonról is végezhető vizsgálat. Az erre kifejlesztett készülék egyik feltalálója, Prof. Dr. Török Miklós, az ÁEK Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának vezetője szerint az elhalások egy része sikeresen megelőzhető, ha rendszeresen vizsgáljuk a magzat állapotát.

A Fetaphon egy CTG orvosi műszer, mely mobil hálózatot és az internetet használja ahhoz, hogy

  • regisztrálja a magzat szív frekvenciáját,
  • az anyai méh izomzatának aktivitását,
  • a kismama által jelzett magzatmozgásokat,

ezeket az idő függvényében grafikusan papírszalagra rögzíti azért, hogy lehetővé tegye a magzati veszélyállapotok korai felismerését.

Nyilván az otthoni mérések nem helyettesíthetik a szakorvosi ellenőrzéseket, de nagy megnyugvást jelenthet a várandós kismamának és családjának. A Magzatmentő Program Fetaphon-nal folytatott CTG vagy NST (Non-stress test) vizsgálat lehetővé teszi a magzati veszélyállapotok korai felismerését nemcsak a szülés, hanem a terhesség alatt is.

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

"Miért nem tudok fogyni?" Nézzük, van-e jó válasz, szakértői válasz a kérdésre!
Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Ugrás az oldal tetejére