Jelenlegi hely

Testi-lelki átrendeződés a várandósság során - a várandósság, mint normatív krízis 2. rész

A várandósság nem csak testileg, hanem lelkileg is átalakítja a kismamát. A múltból hozott negatív érzések, a jelen kor elvárásai vajon jó irányba befolyásolhatják a leendő édesanyát? 

Az anya is volt magzat

Egyre többen hajlandók elfogadni a gondolatot, hogy a várandósság nem a petesejt megtermékenyülésével kezdődik, hanem egy generációval korábban, a babát váró édesanya megfoganásakor, magzati létének megélésekor és megszületésekor. A mostani édesanyának a saját magzati és születési története az első meghatározó élménye. Mindez hatással van arra, hogy ő milyen érzésekkel éli életét és várja kisbabáját.

Egészen mást tapasztalt meg az életről, aki azt hallotta édesanyjától, hogy teherbe ejtették, végigkínlódta a terhességet, azután majdnem belehalt a szülésbe. Nem meglepő, ha ilyen élettörténeti előzmények után nemcsak a terhességről és szülésről kapott negatív hozzáállási mintát, hanem még saját eredettörténetével is meg kell békélnie. A gyermekről, terhességről, szülésről való fantáziák, a korábban elszenvedett testi és lelki bántalmazások, a vetélések és az esetleges megszakított terhességek története, feldolgozása tovább nehezíthetik ezt az időszakot. 

A szendvics generáció: gyermekemnek anyja, anyámnak gyermeke

A saját gyermekkorhoz fűződő érzések, a származási családhoz, anyához való viszony előtérbe kerül. Gondolatok, emlékek, érzelmek kavarodnak fel. A gyermekkor emlékeinek felbukkanása segíti azt, aki megismételni érdemesnek élte meg gyermekkorát, de felkavarhatja azt, aki fájdalmas emlékekkel vált felnőtté. Sok későbbi családi válság elindítója, ha nem munkáljuk ki magunkban az érett felnőttséget, ami egyértelműen kijelölt határokat is ad. Mindegyik generáció számára jó tudni kinek hol a helye és adott élethelyzetekben hol húzódik a saját család határa.

Gyakran fájdalmas és konfliktusokkal jár a tiszta határok kialakításának folyamata: kinek is tartozunk leginkább megfeleléssel, gondok megosztásával, döntések megbeszélésével, kinek a véleményét kell figyelembe venni.

A terhesség, szülés, születés, anyává válás lehetőséget ad, hogy a saját anyával való kapcsolat újraformálódjék, a felnőtté válás folyamata befejeződjék. Gyakran előfordul, hogy szüleiről, édesanyjáról nem vált le az anyajelölt. Ha idejében nem formálja meg felnőtt énjét, félő, hogy a baba feletti kontrollt átveszi valamelyik idősebb női családtag, legtöbbször a saját édesanyja.

Mintha mi sem történt volna

Sok nő vágyódik a gyermekre, de tart is a terhességtől, mert a vonzó és karcsú női identitásának elvesztését is látja benne. Fél a várandósság kilóitól, a bálnásodó alaktól, bőre feszességének változásától, vastagodó combjától és derekától. Kisbabára vágyik, de legszívesebben kihagyná a terhességet és a szülést; ezért várandósan öröm és félelem kettőse jellemzi. Szereti a méhében megbújó picikét, de azt is szeretné, ha testén mindez nem hagyna nyomot.

Szervi indokkal nem magyarázható meddőségi problémák hátterében gyakran húzódnak meg lélektani bonyodalmak, terhességtől, súlygyarapodástól való pánikszerű félelmek. Mindez sokkal egyszerűbb, ha az apa természetesen reagálni a biológiai folyamatokra; részt vesz a gyermekvárásban, és végig nőnek tekinti partnerét, szépnek látják növekvő hasát, izgalmasnak a várandósság állapotát.

Elterjedt tévhit, hogy a rosszullétek a várandósság tudattalan elutasításának jelei, de a kettőnek nincs köze egymáshoz. Az evolúciós magyarázata adja meg a választ. A rosszullétek a hetedik hét után jelennek meg, amikor a magzat szervei és végtagjai kialakulnak, ekkor még az anyai szervezet tartalékai éppen elegendő tápanyagot biztosít a magzat fejlődéséhez, ellenben óriási kárt tudnak tenni a káros anyagok.

Az evolúció azáltal védi a magzatot a számára veszélyes anyagoktól, hogy a nők többsége ebben az időszakban undorodik a markáns (csípős, keserű) ételektől, alkoholos és koffeintartalmú italoktól, valamint az anyai szaglás élessé válik a potenciálisan mérgező, romlott ételek kiszűrése végett. A hányás, hányinger akkor kezd csökkenni, amikor a magzati szervezet már kialakult, és a magzat növekedéséhez is több fehérjére és kalóriára van szükség.

Végre nem kell többet szűkölködnöm

A nők egy másik csoportja alig várja, hogy anya legyen. A várandósság lehetőséget teremt, hogy végre elengedhessék magukat, smink, diéta és divatmentes életet élhessenek, nem pusztán negyven hétig, hanem tartósan. Szinte átmenet nélkül a nőt föladva anyává válnak, amíg csak lehet. Nem pusztán a gyermekre vágyakozik, hanem arra is, hogy végre letehesse, az inkább nyűgnek, mint örömnek látott női szerepet. Már a korai időszakban is terhességre utaló ruhákat hordanak, járást vesznek föl. Nekik az anyaság biztonságot ad, és orvosolja az korábbi évek önbizalomhiányát.

Negyven hét pont elegendő a lélektani változások megszületéséhez. Ennyi idő alatt egyre közeledhet egymáshoz a nő, az anya, a feleség szerepe, miközben egyre bensőségesebb kapcsolat alakul ki a fejlődő magzattal. A baba visszajelzései segítik ezt a folyamatot, hogy mire megszületik, addigra az anya ráhangolódjék az anyaságra, és lélekben is eljusson a gyermek világrajöveteléhez. 

Szerző: Rákos Piroska, pszichológus

Új életek formálódnak - a várandósság, mint normatív krízis 1. rész

Felhasznált irodalom

Bakó Tihamér: Verem mélyén.  Sorsfordító könyvek.  Psycho Art, Budapest, 2008.

Hajduska  Marianna:  Krízislélektan. ELTE Eötvös Kiadó Kft., Budapest, 2008.

perinatus.hu  -honlap cikkei

Raffai Jenő: Megfogantam, tehát vagyok. Útmutató Kiadó, Budapest, 1997.

Rüdiger Dahlke: Sorsfordulók: Az életválság mint az újrakezdés lehetősége, Officina Nova Kiadó, Budapest, 1998.

 

NÉVJEGY
Rákos Piroska: pszichológus - egyéni pszichológiai tanácsadás, személyiségfejlesztés, képességmérés 
Életpszichológia Tanácsadó Központ (Debrecen, Nap utca 5. 2/8)

Elérhetőség:rakos.piroska@gmail.com

Szeretem az életet, az embereket, a rendet, a tiszta helyzeteket, az őszinte- egyenes kommunikációt. Végzettségem pedagógiai szakpszichológus, pszichológus, angol szakfordító. 2002 óta fő állásban pedagógiai szakszolgálatnál dolgozom többféle munkakört ellátva: nevelési tanácsadás, szakértői tevékenység, óvodapszichológia, iskolapszichológia, pályaválasztási tanácsadás. Amióta édesanya lettem nagyon érdekelnek a várandósság, szülés, születés, perinatális örömök és veszteségek, családdá formálódás területei is. 

Életünk során gyermekként és felnőttként is gyakran találkozunk akadályokkal, amin át lehet és át is kell jutni. Ezek az élethelyzetek, amikor a korábban jól működő dolgok nem úgy jönnek össze, vagy sorozatosan ugyanazok a nehéz helyzetek bukkannak elő. Ilyenkor jól jön a professzionális segítség, ami eredményes megoldással szolgálhat, mivel a miértekre és főleg a hogyanokra is fény derül. Szaktudásommal ehhez kívánok hozzájárulni azzal a szándékkal, hogy aki hozzám fordul képes legyen felfedezni az adott nehézségben rejlő lehetőségeket, megoldja azt és mindezt a tudást és képességet beépítse személyiségébe, hogy azután megerősödve, ügyesebben és boldogabban haladhasson tovább a saját útján.
 
Cím és elérhetőségek: 
Debrecen Nap utca 5.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére