Mesék a varázsbőröndből – „Nézd a szemem, fogd a kezem”
zenés, interaktív mesejáték
Játssza: Tamás Éva
Zene: Schulteisz Gábor, Tóth Álmos
Szöveg, zene, díszlet: Tamás Éva
Rendezte: Bogárdi Aliz
A produkció létrejöttében közreműködött:
Szijártó Éva, Tóth Álmos, Vígh Róbert, Bánhalmi Zsolt
Bemutató előadás: 2023. szeptember 17-én 10 órakor a Pécsi Harmadik Színházban.
Jegyvásárlás ITT
Újraéljük, és feldolgozzuk azt a néhány villámgyorsan lepörgő évet, míg a kicsi babából önálló, döntéseket hozó kamasz lesz.
Ajánlott 3-10 éves gyerekeknek és szüleiknek.
Az előadás játékosan mutatja be a gyermek fejlődését a születéstől a kamaszkorig.
Együtt van-e a család szorosan, amikor a gyermek beszélni tanul, vagy amikor óvodás lesz, és próbálgatja a határait? Milyen az, amikor iskolásként bontogatni kezdi képzeletbeli szárnyait, majd később döntéseket hoz, és leszakad szüleiről? A kérdések megválaszolására nemcsak a memóriát, hanem a fantáziát is segítségül hívhatjuk!
A gyerekek és szülők számára közösen befogadható, beszélgetésekhez utakat nyitó előadás Tamás Éva új meséje. Eszközei a szó, a zene és sok kedves, apró kellék, melyek egy-egy életszakaszt szimbolizálnak.
S hogy miben rejlik a bőrönd varázsereje? Megmutatja, hogy valójában milyen rövid, és mégis milyen meghatározó az az idő, amelyet gyermekkornak hívunk… hogy milyen fontos megbecsülni, és a lehető leggazdagabban együtt tölteni.
Az előadás létrejöttét a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.