Jelenlegi hely

Babamérleg: vásárlás vagy bérlés? Mennyi ideig és hányszor mérd a babád?

Szeretnéd pontosan tudni, mennyit evett a babád egy szoptatás alatt? Alkalmanként vagy rendszeresen jó lenne látni, hogyan fejlődik a gyerkőcöd? Igazából csak pár hónapra kell, és emiatt nem akarsz megvásárolni egy új készüléket? Vagy több gyereket terveztek és inkább megvennéd? Melyik mellett döntsek: vásároljak vagy inkább béreljek? Segítünk!

Kölcsönöznél mérleget? Kattints ide!

Kezdjük az elején: szükség van egyáltalán babamérlegre?

Gyakran hallom ezt a kérdést az anyukák részéről, és meg is oszlanak a vélemények a szükségességéről. Akik szerint nem kell, általában azzal érvelnek, hogy csak felesleges stresszt jelent az anyukának, vagy régen sem használták és mégis felnőttek a gyerekek. Én azon az állásponton vagyok, hogy ha az anyuka úgy érzi, hogy ő ettől lesz nyugodtabb, akkor használja. Jó megoldás, ha ad pár napot a gyerkőccel az összeszokásra, mialatt kiderül, hogy kell-e vagy sem. Igen, dönthetsz úgy is, hogy egyáltalán nem méred, majd csak a kötelező vizsgálatkor a védőnőnél.

Na de nézzünk konkrét helyzeteket!

  • Ha a baba tápszeres, vagy az anyatejet cumisüvegből kapja, akkor szinte felesleges a mérleg, hiszen nélküle is tudja az anyuka, hogy mennyit evett a gyereke. Miért írtam, hogy „szinte felesleges”? Előfordul ugyanis, hogy annyit bukik a baba, hogy lehetetlen megállapítani a ténylegesen elfogyasztott mennyiséget.
  • Ha szoptatott baba etetés után sokat sír, megnyugtató lehet az anyukának, hogy tudja az okokat, vagy legalább ki tudja zárni, hogy nem a mennyiséggel van a gond. Igen, mert lehet, hogy amiről mi azt hisszük, hogy elegendő, az a mérleg szerint még közel sem az.
  • Ha a gyerekorvos, védőnő szerint nem megfelelő a babánk súlygyarapodása, akkor kérheti, hogy a következő látogatásig jegyezd fel az etetés előtti és utáni értékeket.

Mennyi ideig és hányszor mérjem a babámat?

Tapasztalatom szerint általában a baba születése utáni első 3-6 hónapban szokták a családok a babamérleget használni. Ennyi idő alatt az anyukák ugyanis megismerik gyereküket, és mérleg használata nélkül is meg tudják ítélni, hogy eleget evett-e vagy sem. Másrészt, ahogy fejlődnek, nőnek a babák, egyre többet mocorognak, így a mérés is egyre nehézkesebbé válik.

Naponta? Hetente? Netán minden etetés után? Megoszlanak a vélemények itt is. Ha minden rendben, hetente egyszer elég megmérned babád súlygyarapodását, hiszen ilyen rövid időn belül nem gyarapodnak egyenletesen és a napi mérés akár félrevezető is lehet. Ugyanakkor tapasztalatból tudom, hogy ha nehézségek adódnak a szoptatásnál, akkor bizony sokszor csak a mérleg kijelzője ad megnyugvást az anyukáknak. Egy biztos: hazaadást követően 1, 3, 6 hónapos, illetve 1 éves korban a védőnőnél biztosan feljegyzik gyerkőcöd súlyát az egészségügyi kiskönyvébe.

Miért előnyösebb a digitális babamérleg a hagyományosnál?

Egyrészt sokkal egyszerűbb a kezelése (bekapcsoljuk, gyerkőcöt rátesszük, és máris kijelzi az eredményt), másrészt sokkal pontosabb is, ami főleg az elején különösen fontos, amikor még keveset eszik a baba. A legtöbb digitális babamérleg 10 grammos pontossággal mér, de ma már elérhető 5 grammos pontosságú babamérleg is. Grammos pontosságú mérleggel - a kórházat leszámítva – még nem találkoztam.

Mit tudhatnak még a digitális mérlegek?

  • Automatikus kikapcsolás, így kímélve az elemet.
  • Hold (tartási) funkció vagy anti-vibrációs rendszer, aminek köszönhetően a gyermek mozgása közben is pontos eredményt ad.
  • Mérleg az utolsó mérést is tárolhatja, sőt két mérés közötti különbséget is kiírja (utóbbi szoptatásnál hasznos, mivel látható, hogy a baba mennyit evett).
  • Jelzi az elem lemerülését, a túlterhelést.
  • Általános, konyhai mérlegként vagy akár 20 kilogrammig is használható.

Vásárlás vagy bérlés?

Ha rövid időn belül több gyereket terveztek, vagy a családban várható több baba születése, akkor jó ötlet beruházni egy mérlegbe. Ha viszont bármilyen okból csak rövidebb ideig szeretnéd használni a mérleget, akkor a bérlést javaslom, mivel felesleges pénzkiadástól kímélheted meg magatokat. Arról nem is beszélve, hogy a nem használt mérleg helyet foglal az otthonotokban. Ahogy telnek az évek, egyre több babaholmit halmozhatsz fel, ha nem gondoskodsz az értékesítésükről, továbbadásukról: először csak egy doboz, majd egy polc, végül egy egész garázs telik meg velük…

Ha vásárolsz és még garanciás, mindenképpen kérdezz rá, hogy mi történik, ha meghibásodik a készülék. Ha ugyanis visszaküldik a gyártónak és nem adnak cserekészüléket a javítási időre, akkor bizony mérleg nélkül maradtok. Ha bérelsz, a kölcsönzők biztosítanak cserekészüléket, de akkor is érdemes rákérdezni, mert lehet, hogy hétvégén, ünnepek alatt nincsenek nyitva.

Akárhogy is döntesz, nagyon sok örömet kívánok babád fejlődéséhez, az anyasághoz (apasághoz)!

Légzésfigyelőt, bébiőrt, mérleget kölcsönöznél?

Kattints ide!

Szerző: Dr. Regősné Oláh Zsanett

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére