Jelenlegi hely

Apukák könyve - Gyakorlókönyv apáktól apáknak

Leendő édesanyáknak szóló könyvből számtalan található a könyvesboltok polcain. Annál kisebb a választék, ha a leendő édesapákról van szó.

A két gyakorló apuka által írt hiánypótló mű nélkülözhetetlen jövőbeni apukák számára. Hasznos tanácsokkal szolgál a terhességről, szülésről és az első hármasban töltött évről.

Egyre több férfi szeretne szerető és elkötelezett apja lenni gyermekének. És milyen jól teszik! Ugyanis azok a gyerekek, akik aktív édesapa mellett nőnek fel, életük folyamán boldogabbak és sikeresebbek, mint azok, akik az apjukat csak a család eltartójaként és „hétvégi apukaként” ismerték.

Tudta?

  • Az elkötelezett apák gyermekei kilenc hónapos korukban megelőzik a fejlődésben a többi gyermeket.
  • Azoknak az apáknak gyermekei, akik törődnek gyermekük iskolai ügyeivel, jobban tanulnak.
  • Azok a fiúk, akikkel apjuk sokat mozog játék közben, később igen közkedveltté válnak, és könnyen találnak barátokat.
  • Az aktív apák lányai öntudatosabbak, önállóbbak lesznek.
  • Azok a gyerekek, akiknek az apja kezdettől fogva részt vesz a nevelésben, később kevésbé lesznek „anyámasszony katonái” és önállóbbá válnak.
  • Azok a gyerekek, akik szoros és bizalomteljes kapcsolatban állnak az apjukkal, kamaszként kevésbé hajlanak a drogfogyasztásra.
  • Azok a gyerekek, akik intenzív apa-gyermek kapcsolatban élnek, később sokkal elégedettebbek a párkapcsolataikban.
  • Az aktív apák könnyebben élnek egészséges életet, mivel sokat vannak friss levegőn, eljárnak gyermekeikkel úszni, biciklizni, mozogni.

Az Apukák könyve egyszerre ad rajzokkal is bemutatott, gyakorlati tanácsokat a kisbaba helyes gondozásához (legyen szó hordozásról, fürdetésről vagy akár babamasszázsról), szolgál segítségül a szeretetteljes, kötődő kapcsolat kialakításhoz és nyújt támogatást abban, hogyan tudják újdonsült szülőként a nehézségek ellenére is boldogan megélni a mindennapokat.

 

Dr. Robert Richter – Eberhard Schäfer: Apukák könyve

Dr. Robert Richter (szül. 1969) tréner, író, tanácsadó. Diplomás pedagógus, két gyermek édesapja, „apák szülői szabadságon” témában doktorált. Eberhard Schäfer (szül. 1962) diplomás politológus, egy felnőtt fiúgyermek édesapja. A berlini apaközpont vezetője.

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére