Jelenlegi hely

7 pécsi édesanya az Év Anyavállalata 2017 versenyén!

7 pécsi édesanya gondolt egy merészet, kilépett a komfortzónájából és indult az Év Anyavállalata 2017 versenyen. Nem csupán merészek, de rettentően ügyesek, kreatívak és példaértékűek, hiszen utat mutatnak nekünk, anyáknak, hogy igen, így is lehet csinálni!

108 induló vállalkozónő közül 7 pécsi anyukára lehetünk büszkék.  Május 3-án 19 óráig, like-szavazattal segíthetjük Őket, hogy bekerüljenek az első 10 helyezett közé. Mit jelenthet ez számukra? Ismertséget az induláshoz és marketing segítséget a vállalkozásuk fennmaradásához!

Az Év Anyavállalata 2017 egy fantasztikus kezdeményezés, mert ez a verseny  azoknak szólt, akik kisgyermek mellett vállalkoznak és abban sikereket érnek el. 

Céljuk felhívni rá a figyelmet, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerő-piaci helyzetből is van kiút: vannak olyan édesanyák, akik nem féltek a saját lábukra állni és kisgyermekek, család, házimunka mellett saját vállalkozást indítani.

Május 3-ig szavazzatok a kedvenceitekre, hogy átjussanak a következő fordulóra! Több anyukára is leadhattok szavazatot, de mindenkire csak egyszer!

Csak egy kattintás a bemutatkozásuk alatti Facebook tetszik gombra: nincs regisztráció, adatokat sem kérnek...

Szabó Andrea

Andit személyesen ismerem a Pécsimami indulása óta és oszlopos tagja a Pécsimami GYESEN - Gyerekkel Együtt SikeresEN Klubjának.

3 fia, óriási szíve és rengeteg kreativitása van! Az általa készített egyedi, Tündéres ékszerekkel és termékekkel varázslatosabbá válnak a hétköznapok és az ünnepnapok is.


ITT SZAVAZHATSZ ANDIRA!

(Csak egy kattintás a bemutatkozása alatti Tetszik gombra)


Zaláné Csörsz Eszter

Esztert is a Pécsimami GYESEN - GYerekkel Együtt SikeresEN Klubjában ismertem meg: kedves, mosolygós, közvetlen édesanya, akinek precizitása és tudatossága a vállalkozásában is megmutatkozik! A "havi egy főzés" módszerét online tanítja, azt mutatja meg, hogy nem kell naponta órákat tölteni a konyhában ahhoz, hogy minden nap egészséges főtt étel kerüljön a család asztalára.

ITT SZAVAZHATSZ ESZTERRE

(Csak egy kattintás a bemutatkozása alatti Tetszik gombra)


Gyarmati Bea

Beával nemrég egy üzleti reggelin találkoztunk: életmód témájú cikkeit mostantól a Pécsimamin olvashatjátok! Személyre szabott étrendeket ír, életmódtanácsokat ad olyanoknak, akik elfoglaltak, se idejük, se kedvük nincs külön főzni a családtagoknak, kalóriákat számolgatni, méricskélni, és unják az aktuális csodakúrákat. Két gyermekes dolgozó édesanyaként pontosan ismeri a fáradtságot, a stresszt és az időhiányt, így igazán hiteles abban, amit csinál!

ITT SZAVAZHATSZ BEÁRA!

(Csak egy kattintás a bemutatkozása alatti Tetszik gombra)


Kis Tünde

Tünde is megfordult már a Pécsimami GYESEN Klubjában: szerinte egy hibás szöveg sokat ront az írója megítélésén, a hitelességén. Abban segít magánszemélyeknek és vállalkozásoknak, hogy a legmegfelelőbb formában és módon juttassák el üzeneteiket a célszemélyekhez.

ITT SZAVAZHATSZ TÜNDÉRE!

(Csak egy kattintás a bemutatkozása alatti Tetszik gombra)


Babaics Alexandra

Alexandra ügyfeleinek egy része azok a vállalkozások, akik már felismerték az adataikban rejlő tudást és szeretnék azt kiaknázni. A rendszerfejlesztés (adatbázistervezés, riport- és szoftverfejlesztés) mellett az oktatás a másik fő profilja.

ITT SZAVAZHATSZ ALEXANDRÁRA!

(Csak egy kattintás a bemutatkozása alatti Tetszik gombra)


Lévai-Litter Éva

Éva hordozói a különleges dizájn és az innovatív tudásuk, könnyű használatuk miatt igazi endorfinbombák az édesanyáknak-apáknak. Ráadásul még apával sem kell kompromisszumot kötni, mert, ha szeretnék, ők külön dizájnt tudnak kérni a hordozó másik oldalára.

ITT SZAVAZHATSZ ÉVÁRA!


dr Turi Glória

Glória jelmondata: TEgyél magadért! TEgyél az egészségedért ! Aki a táplálkozásában, mint az egyik legnagyobb hagyományokkal bíró életterületen tud változtatni, az mindenképpen kihat élete más területeire is.

ITT SZAVAZHATSZ GLÓRIÁRA!

Mindegyik jelölt nagyszerű nő, anya és vállalkozó egyszemélyben. Közös bennük az is, hogy  gyermek mellett kezdték vállalkozásukat, mely most akár a Te szavazatod segítségével is közelebb kerülhet az Év Anyavállalata 2017 díjhoz.

És egy kicsit rólunk, mert miénk is volt már ez a verseny: 

Az Imami megálmodójaként háromszor indultam ezen a versenyen, az elért eredmények tükrözik, hogy miként erősödött évről-évre az imami:

- 2010-ben a Pécsimamival különdíjat nyertünk,
- 2011-ben - már mint Imami® csapat - 4. helyezést értünk el az Imami® oldalakat működtető anyákkal közösen,
- 2012-ben pedig kétszeresen is dobogóra álltunk: a közönségszavazáson 1., a szakmai zsűri döntése értelmében a 2. helyezést elnyerve.



Utólag is köszönjük nektek a rengeteg  szavazatot: bízunk benne, hogy az idén indult pécsi anyukáknak is sikerül szép helyezést elérni!

Ha tetszett a cikk oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!

G. Nóra - Pécsimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
Ugrás az oldal tetejére