Jelenlegi hely

Az élet játékai - Desszert nyitókoncert

A vasárnapi ebéd utáni délután nem múlhat el Desszert nélkül. A hangversenysorozat ebben az évben is várja a kicsiket és nagyobbacskákat, hogy ezekből az édes élményekből részesülhessenek. A zenei ínyencségeket a Palatinus Hotel Bartók termében élvezhetik, Prof. Dr. Lakner Tamás moderálásával.

Elsősorban a 4-14 éves gyermekeknek szól a koncertsorozat, hisz ez a legfogékonyabb életszakaszuk, s ebben a korban formálódik leginkább a zenéhez fűződő viszonyuk, így nem elhanyagolható, hogy milyen zenei élmények érik őket.
Október 2-án 16 órai kezdettel a Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla Leánykara biztosítja ezt e feledhetetlen élményt nem csak a gyermekeknek, hanem szüleiknek is. Az énekkar nem egyszer nyerte már el az Év Kórusa címet, legutóbbi jelentős sikerüket egy olaszországi Nemzetközi Kórusversenyen érték el, II. helyen végeztek, valamint a Muzsikás együttessel is felléptek már. Az interaktív koncerten többek között Bartók Játék, Csujogató, Lánycsúfoló, Legénycsúfoló, Leánynéző, Mese a kis légyről, Három csíkmegyei népdal, Cipósütés, illetve Karai József Estéli nótázás című művei csendülnek fel. Dallamosság, pajkosság, játékosság és egyben komolyság is várja a piciket és nagyokat, gyermekeket és szüleiket.

Zongorán közreműködik: Körtesi András

Vezényel: Rózsa Bernadett


2016/17-es bérletek és jegyek válthatók 2016.október 2-ig, az első előadásig a Filharmónia jegyirodájában (Kodály Központ, Pécs, Breuer Marcell sétány 4., Tel: 06 72 500 300), a www. jegymester.hu oldalon valamint koncert előtt a helyszínen.

CSALÁDI BÉRLETÁR (ÖT ELŐADÁS): 10.200 FT ; CSALÁDI JEGYÁR (SZÜLŐK ÉS GYERMEKEIK): 3.400 FT

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Ugrás az oldal tetejére