A gyermekkorukban bántalmazott felnőttek nagy részének nem volt módja nyugalmas, biztonságot nyújtó környezetben élnie, így esetükben a biológiai funkciók is alapjaikban sérülhettek- többeknél evészavarok, krónikus alvászavarok, emésztőszervi megbetegedések jelenhetnek meg. A stressz következtében fiziológiás reakcióként megemelkedik a kortizolszint, ami azt bizonyítja, hogy a folyamatos pszichés készenlét mellett fiziológiás készenlétben is van az áldozat szervezete, valamint megfigyelhető nála a stresszhatások iránti fokozott fogékonyság. A bántalmazás következményeképp visszafordíthatatlan agyi károsodások is létrejöhetnek. A stresszhormonok fokozott jelenléte károsítja a fejlődésben lévő agyat. Kutatások alapján fiúknál az elhanyagolás, lányoknál pedig a szexuális erőszak okozza a legnagyobb mértékű méretcsökkenést. A negatív élményeket átélt személyek jobb agyféltekéje fejletlenebbnek bizonyult.
Vészhelyzetben emelkedik az alap éberségi szint, ami folyamatos készenléttel, nyugtalansággal, és az ingerekre való túlzott érzékenységgel jár. Ez az állapot ébrenlét és alvás alatt is fennmaradhat,- ekkor jellemzően alakulhat ki alvászavar. Az esetek nagyobb hányadában jellemző, hogy a veszély elmúltával többször újraélik a megtörtént eseményeket élénk érzetek és képek formájában. A történtek abnormális emlékezeti formában kódolódhatnak, és spontán módon törhetnek be a tudatba, vagy pedig egy bántalmazásra emlékeztető inger hatására. Jelentkezhet éber állapotban „flashback” szerű emlékbevillanásokként, vagy az áldozat álmában rémálomként.
Egy idő után az egyén feladhatja ellenállását, és megadhatja magát a történtekkel szemben, védelmi rendszere kikapcsolhat, tudatállapota megváltozhat, érzékelése beszűkülhet, eltorzulhat, vagy akár el is veszítheti azt. Olyan zavarok jöhetnek létre, amelyek az integritás, a tudatosság és a memória zavarait eredményezhetik a valóságtól való menekülés révén. Emiatt gyakorivá válhat esetükben az úgynevezett pszichés védekezési mechanizmusok alkalmazása, amelyek megvédik az “én”-t a különböző negatív hatásoktól, -azonban ez sem tartható fenn örökké.
Az áldozatok bizonyos tényezők hatására összeomolhatnak, amit általában személyközi kapcsolataik hozhatnak felszínre, ekkor. Személyiségtöredékek, másnéven alterek jöhetnek létre. Ezek azt szolgálják, hogy a gyermek úgy birkózzon meg a bántalmazással, hogy azt kizárja a tudatából. A tudatnak e töredezettsége akadályozza az ismereteit, emlékeit, érzelmeit, és testi élményeit beépíteni a tudatalattijába. Így törhet elő tehát a személyiség töredezettsége, amikor a bántalmazottak olyan tüneteket produkálhatnak, amelyek valamilyen pszichiátriai betegségre hasonlítanak leginkább. Az „átlag” pszichiátriai betegekhez képest több, és összetettebb, nem hagyományos, és nem megfelelően körülírható pszichiátriai betegséggel, magasabb distressz szinttel rendelkeznek, így a hosszantartó, ismételt trauma által kiváltott tünetegyüttes a „komplex” poszttraumatikus stressz zavar elnevezést igényelné, amelyet nem egyetlen zavarként, hanem az állapotok spektrumaként kellene kezelni. Problémát jelent azonban, hogy az ilyen betegségben szenvedő egyéneket gyakran félrediagnosztizálják, hiszen a különböző zavarok önmagukban is kialakulhatnak náluk. Jeffrey Bryer pszichiáter és munkatársai megállapították, hogy a gyermekkorukban fizikailag és szexuálisan bántalmazott nők körében végzett kutatás szerint az áldozatok magasabb pontszámokat értek el az általános szorongás, a fóbiás szorongás, a depresszió, a paranoia, valamint a pszichotizmus kutatásának mérőeszközein.
Megvan az esélye annak is, hogy az én szétesése következik be. Az ilyen esetekben az áldozatok úgynevezett patologikus önvigasztaló mechanizmusok alkalmazásával próbálják „javítani” a helyzetüket, például öncsonkítással, önhánytatással, hashajtók használatával, kockázatvállaló viselkedéssel, serdülők esetében kényszeres szexuális viselkedéssel, és pszichoaktív szerhasználattal. A szerhasználat viszont nagy problémát jelent a trauma integrálhatósága szempontjából is, ami a gyógyulás egyik alapfeltételét képezi. Sokan úgy vélik, hogy a fizikai fájdalom visszahozza őket az „élők sorába,” ami sokkal elviselhetőbb számukra, mint a lelki fájdalom.
A felépülést tekintve fontos szempont a gyászfolyamat, aminek követnie kellene a trauma áldozatban való tudatosulását, hiszen enélkül akárhogy is próbálja kizárni az életéből a történteket, csak újabb és újabb akadályokkal fog szembesülni. A bántalmazott hite megrendül mindenben, amit eddig biztonságosnak vélt, másokkal való kapcsolatában ugyanúgy, mint saját énje pozitív értékében, magában az élet értelmében. A bűntudat és a kisebbrendűség érzése megmaradhat a későbbiekre nézve. A bűntudat fakadhat abból is, hogy az egyén nem tudott szembenézni a teljes tehetetlenség érzésével, vagy passzív szemlélőként nem tudott a szeme láttára bántalmazott személyen segíteni, valamint a szülőtől való leválás kényes kérdése miatt is. A bántalmazás időszakában pedig magát élheti meg bűnösnek, beleég a kép, hogy ő a rossz, a szülei pedig jók, hiszen nem rendelkezik megfelelő összehasonlítási alappal. A negatív véleményeket építi a tudattalanába, ez alapozza meg a későbbiekben kialakuló negatív énkép létrejöttét. A bűntudat miatt nagy erőfeszítéseket tesz meg, hogy jól teljesítsen, viszont jól teljesítő énjét hamisnak ítéli meg.
A pozitív énkép kialakítása viszont nagyban függ a támogató családtagok, közösség jelenlététől is, akik az áldozatot megerősítik abban, hogy valójában nem ő a bűnös, nem ő tehet arról, amit vele tettek. Saját viselkedése helyességének megítélésében is szüksége van a támogató közösség szerepére. Nagyon sokan azonban sajnos tévesen elítélik az erőszakot átélt személyeket, gondolván, hogy ők biztosan nem így cselekedtek volna az agresszív féllel szemben, sőt gyakran magát az áldozatot hibáztatják a történtekért. Ez nemcsak hogy tovább nehezíti a felépülést, hanem egyenesen romboló jelleggel bír. Tudtátok, hogy gyakran a jogrendszer sem áll megfelelő módon az áldozatok mellé? Több esetben sajnos hasonlóképp vélekedik az előbb említettekkel, és a büntetés végrehajtás terén az elkövetőt részesítik különböző „előnyökben”.
A gyermekkorukban bántalmazott személyek kapcsolatai alapjaikban is sérülhetnek. Amellett, hogy a traumatikus élmények az alapvető emberi kapcsolatok közt kérdőjelezik meg a kötődéseket, több esetben már a korai anya-gyermek kapcsolatok esetében sérülés állhat be a nem megfelelő kötődéses viszony kialakulása miatt. A kötődés, mint ahogy azt több kutatás is bizonyítja, a mentális, emocionális, és szociális fejlődést is befolyásolja.
Kialakulhat egy úgynevezett, dezorganizált (D) kötődési típus, amikor a szülő a gyermekben egyidejűleg a biztonság, és a félelem érzését kelti. Kora gyermekkorban bántalmazott személyek az összehasonlítási alap hiánya miatt joggal gondolhatják azt, hogy az agresszió különböző formái az élet természetes velejáróiként foghatók fel. Az, hogy a gyermek a szülőtől megnyugvást vár, de az csak a stresszes helyzet fokozódásával szembesül, a dezorganizált kötődés kialakulásának alapját képezi. Kutatások alátámasztják azt is, hogy a e kötődési kategória összefüggésben állhat a fizikai és/vagy szexulis bántalmazás problémájával, a feldolgozatlan anyai traumával, az anya depressziójával, valamint a szülő alkoholfogyasztásával is.
E kötődési típusba tartozó csecsemőknek, amennyiben a későbbiek során bántalmazást szenvedtek el, nagyobb valószínűséggel alakultak ki disszociatív tüneteik a csecsemőként biztonságosan kötődő, ám a későbbiek során hasonlóképp bántalmazásnak kitett gyermekekhez képest. Az érzelemszabályozás terén is számos hiányosság mutatkozhat meg a (D) típusú kötődők esetében. A csecsemőkorban e típusba tartozók közt kimutatták, hogy a későbbiek folyamán nagyobb számban küszködtek párkapcsolati problémákkal, valamint a szüleikkel kapcsolatos viszonyaikban is problémásnak mutatkoztak. Ezenkívül kisebb lemaradást mutattak a mentális fejlődés terén a biztonságosan kötődő társaikhoz képest. Számos különbség mutatkozik a figyelmi problémák, az IQ, és az önbizalmat érintő kérdéskörök mentén egyaránt. Érdekes, hogy a kora gyermekkorban kialakuló kötődési mintázatok létrejötte ekkora mértékben befolyásolja az egyén későbbi kapcsolatait, hiszen e mintázatok kialakulásakor az egyén nem rendelkezik megfelelő én tudattal, s környezetét is csak épphogy érzékelni kezdi, ennek ellenére mégis számos területet befolyásol ez a tényező.
A gyermekkorukban bántalmazott személyek kapcsolati problémái azonban nem csak a negatív kötődési mintázatokból fakadhatnak. A hosszantartó bántalmazás hatására is kialakulhatnak érzelemregulációs problémák e személyek esetében. Nehezen ismerik fel mások érzelmeit, megkérdőjelezik a feléjük irányuló pozitív érzelmeket, ezzel egyidejűleg nehezen viszonozzák azokat, nem képesek megfelelő módon reagálni más személyek viselkedésére.
Kapcsolataikban gyakorta bizalmatlanok, melyeket a kettősség érzése jellemezhet. Kapaszkodni akarnak valakibe, aki társként mellettük áll, de eközben félnek a csalódástól. Éppen ezért nem tudnak bensőséges viszonyt kialakítani a partnerükkel, problémát jelent számukra az intimitás, nehézkessé válik a másik kívánságainak teljesítése, ezzel egyidejűleg képtelenek az együttérzésre is. Egy körforgásként is leírható a gyermekkorukban bántalmazott személyek családi kapcsolata. Az egyén a meg nem tanult bizalom miatt izolált helyzetbe kerül, úgy érzi képtelen az együttműködésre, és a külső segítség elfogadására, tehetetlennek, feleslegesnek érzi magát. Idővel társat választ, aki kicsit segít ezt az érzést oldani. A későbbiekben, amikor megszületik az áldozat gyermeke, előfordul, hogy irreális elvárásokat támaszt vele szemben, létrejön a szerepvisszafordítás, ami a szülőt elégedetlenséggel tölti el, így az visszatér a kezdetekhez, a meg nem tanult bizalom kérdéséhez.
A bántalmazott személyek kapcsolataik terén különböző szerepeket osztanak le, menekülnek az elkövetőtől, kapaszkodnak a megmentőbe, hűségesek a szövetségeseikhez, dühösek a kívülállókra. Ezek a szerepek állandóan rendeződnek, akár a legapróbb csalódások hatására is,- a megmentés és árulás drámáinak ismétlődése figyelhető meg a személyközi kapcsolataikban. Jellemző a hozzájuk közelálló személy idealizálása, a csalódás bekövetkezte után pedig e személyek eltaszítása. A gyermekkorukban bántalmazott személyek gyakran nem képesek biztonságos, és egészséges határok kialakítására másokkal szemben. Számukra a hétköznapi konfliktusok is nagy stressz forrást jelenthetnek, intenzív dühöt, szorongást, és depressziót válthatnak ki belőlük, mivel nem rendelkeznek megfelelő konfliktusmegoldó készségekkel. Veszély hatására állandó védekezéssel reagálnak, a velük szemben támasztott elvárásokhoz próbálnak igazodni, ennek ellenére frusztrációval válaszolnak rájuk. Gyakran tudattalanul, megszokásból engednek mások követeléseinek, viselkedésükben olykor a traumát követően is a tanult tehetetlenség jegyei tükröződnek. Amikor felnőnek, és megpróbálják a saját irányításuk alá vonni az életüket, gyakran a hűtlenség érzése, a bűntudat, és a frusztrált düh kíséri őket az útjukon, hiszen úgy érzik, hogy a függetlenedéssel elárulják a szüleiket.
Fontos a támogató környezet türelme a bántalmazott váltakozó közelség, és távolság igénye, a traumából adódó esetleges dühkitörései miatt. Szükséges, hogy tiszteletben tartsák az áldozat függetlenségre való törekvéseit. A segítő szerep jelenléte a viselkedés helyességének megítélése szempontjából is jelentős szereppel bír, már a körülvevő közeg léte is sokat számíthat a trauma integrálása, valamint a felépülés szempontjából. A fizikailag és érzelmileg bántalmazott személyeknek meg kell tanítani a gondoskodás fogalmát, a szexuálisan bántalmazott egyének esetében pedig a természetes érintést, a szexuális viselkedést, az elutasítás lehetőségét egyaránt, ami a hibásan kódolt mintázatokból kifolyólag nem egyszerű feladat.
A következő cikkben a gyermekkorában bántalmazott felnőtt, és gyermekének kapcsolatáról olvashattok majd, ahol a generációk közti traumaátvitel kérdését fogom mélyebben taglalni.
Szerző: Nemes Judit
Felhasznált irodalom:
Babity M. (2005). Gyermekbántalmazás- felismerés, megelőzés, kezelés. Oktatási segédanyag A „Gyermekbántalmazás, megelőzés, kezelés” c. fakultációhoz. Baja: Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultása. http://kulvarosialdozatsegites.hu/files/docs/gyermekbantalmazas_megelozes_kezeles.pdf
Farkas J. (2012). Családon belüli erőszak- Különös tekintettel a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményekre. Miskolc: Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar
Forward S. (2000). A mérgező szülők. Budapest: Háttér Kiadó Kft.
Herman J. (2003). Trauma és gyógyulás. Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig. Budapest: Háttér Kiadó
Inántsy-Pap J. (2008). A kötődés. http://psycho.unideb.hu/munkatarsak/inantsy_pap_judit/targyak/fejll2_ea_kotodes_20080910.pdf
Koós O. (2010). A dezorganizált kötődés kialakulása csecsemőkorban. Doktori (PhD) Értekezés. Debrecen: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar
Lakner Z., Tordainé Vida K. & Tordai V. (1997). Gyermekbántalmazás I-II. Esztergom: Kalendart Kiadó
Révész Gy. (2004). Szülői bánásmód. Gyermekbántalmazás. Budapest: Új Mandátum Kiadó
