Jelenlegi hely

Desszert koncertsorozat a Palatinusban: most érdemes bérletet venni!

A hangversenysorozat ebben az évben is várja a kicsiket és nagyobbacskákat, hogy ezekből az édes élményekből részesülhessenek. A zenei ínyencségeket a Palatinus Hotel Bartók termében élvezhetik, Prof. Dr. Lakner Tamás moderálásával.

A vasárnapi ebéd utáni délután nem múlhat el Desszert nélkül.

Elsősorban a 4-14 éves gyermekeknek szól a koncertsorozat, hisz ez a legfogékonyabb életszakaszuk, s ebben a korban formálódik leginkább a zenéhez fűződő viszonyuk, így nem elhanyagolható, hogy milyen zenei élmények érik őket.

Október 2-án 16 órai kezdettel a Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla Leánykara biztosítja ezt e feledhetetlen élményt nem csak a gyermekeknek, hanem szüleiknek is. Az énekkar nem egyszer nyerte már el az Év Kórusa címet, legutóbbi jelentős sikerüket egy olaszországi Nemzetközi Kórusversenyen érték el, II. helyen végeztek, valamint a Muzsikás együttessel is felléptek már.

Az interaktív koncerten többek között Bartók Játék, Csujogató, Lánycsúfoló, Legénycsúfoló, Leánynéző, Mese a kis légyről, Három csíkmegyei népdal, Cipósütés, illetve Karai József Estéli nótázás című művei csendülnek fel. Dallamosság, pajkosság, játékosság és egyben komolyság is várja a piciket és nagyokat, gyermekeket és szüleiket.

Zongorán közreműködik: Körtesi András

Vezényel: Rózsa Bernadett

MOST ÉRDEMES BÉRLETET VENNI AZ ÖT ELŐADÁSRA:
 

2016/17-es bérletek és jegyek válthatók 2016.október 2-ig, az első előadásig a Filharmónia jegyirodájában (Kodály Központ, Pécs, Breuer Marcell sétány 4., Tel: 06 72 500 300), a www.jegymester.hu oldalon, valamint koncert előtt a helyszínen.

CSALÁDI BÉRLETÁR ÖT ELŐADÁSRA (SZÜLŐK ÉS GYERMEKEIK): 10.200 FT

CSALÁDI JEGYÁR 1 ELŐADÁSRA (SZÜLŐK ÉS GYERMEKEIK): 3.400 FT

 

 

 

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére