Jelenlegi hely

Hogyan csökkenthetjük a tanszervásárlási költségeket?

Praktikus ötletekkel több ezer forintot is spórolhatunk az iskolakezdésen!

Ahogy közeledik a nyár vége, egyre több szülő szembesül az iskolakezdés anyagi terheivel. Egy első osztályos gyermek számára összeállított tanszercsomag akár 60 ezer forintba is kerülhet, ami jelentős kiadást jelenthet a családi költségvetésben. Szerencsére léteznek olyan praktikák, melyek segítségével jelentősen csökkenthetők ezek a költségek!

A drágább nem mindig jobb

A szülők többsége hajlamos a drágább márkák termékeit választani, mert azt gondolják, hogy azok magasabb minőséget képviselnek. Ez azonban nem minden esetben igaz. A piacon számos olyan termék található, amely minőségben nem marad el jelentősen a drágább változatoktól, ugyanakkor jóval kedvezőbb áron elérhető. Így azok a szülők, akik nem ragaszkodnak a prémium márkák vásárlásához, jelentős összegeket faraghatnak le a kiadásokból.

„Érdemes nyitottnak lenni és kísérletezni. Mindig azt javasoljuk a szülőknek, hogy ha van lehetőségük, próbálják ki a termékeket vásárlás előtt, és ne pusztán az ár vagy márka alapján döntsenek. Ezzel elkerülhető, hogy olyan termékeket halmozzanak fel, amelyek később a fiók mélyén, vagy a kukában végzik” – ajánlja Lőrincz Bence, a Nebulo termékeket gyártó Nebu Trade Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Okos választás: miért érdemes szakboltokban beszerezni az iskolaszereket?

Az online vásárlási lehetőség és a nagyáruházak kínálata csábító lehet, azonban a tanszerekért érdemes szaküzletekbe látogatni, ahol:

  • a szülők hozzáértő segítséget kaphatnak, és
  • sok esetben a kínálat is szélesebb.

A papír-írószer kereskedésekben a személyes kiszolgálás előnyeit élvezhetik, hiszen tanácsadás révén olyan ceruzákhoz, tollakhoz, füzetekhez, ragasztókhoz és egyéb tanszerekhez juthatnak hozzá, amelyek valóban megfelelnek a gyermekek igényeinek és a vásárló pénztárcájának. Emellett, ezekben a boltokban vásárolva, a szülők a hazai vállalkozásokat támogatják, hozzájárulva ezzel a helyi gazdaság erősítéséhez.

„A hagyományos papír-írószer boltokban dolgozók sokszor olyan tanácsokkal tudják ellátni a vásárlókat, amit online boltokban vagy áruházláncokban valószínűleg nem kapnak meg. Például, amikor a szülők filctollat választanak, érdemes figyelni az úgynevezett íráshosszra, mert az egyes termékek esetében ebben jelentős eltérés lehet, hiszen van olyan filctoll, aminek az íráshossza 500 méter vagy a feletti, míg sokan 300 méterrel kínálják termékeiket. Az árat e szerint vizsgálva pedig sok esetben a hosszabb íráshosszal rendelkező termék a gazdaságosabb, nem is beszélve arról, hogy “környezetbarátabb” is, hiszen egy ilyen tartós terméket használva kevesebb műanyag hulladék is keletkezik. Emellett érdemes arra is figyelni, hogy nyomásálló-e a hegye (a gyermek nehezebben tudja benyomni a hegyet a házba, ami után használhatatlan lesz a termék) vagy a kupak légáteresztő-e, amitől a filctoll ugyan nem szárad ki, de a gyermekek biztonságát szolgálja, mert a kupak esetleges lenyelése esetén, azon át is tud áramolni a levegő, nem zárja el teljesen a légzést. A szakmai tanácsadás révén a szülők biztosak lehetnek abban, hogy a legjobb minőséget választják a legjobb áron, ami segít abban is, hogy a szülők nyugodtabban kezdjék el az új tanévet, tudva, hogy a legjobbat nyújtják a gyermekeiknek.

Online akkor érdemes vásárolni, amikor már kipróbálták a termékeket, és pontosan tudják, melyek azok, amelyek beváltak, így elkerülhetik a csalódásokat, és biztosak lehetnek benne, hogy a legjobb minőséget kapják a pénzükért.” – mutat rá Lőrincz Bence.

Mire érdemes figyelni még a vásárlás során?

Az iskolaszerek vásárlásakor számos apró, de lényeges részletre érdemes odafigyelni, amelyek nemcsak a termékek tartósságát, hanem a gyermekek tanulási élményét is befolyásolhatják. A színes ceruzák esetében például a bél vastagsága és elhelyezkedése kritikus szempont. Érdemes olyan ceruzákat választani, amelyek bélvastagsága legalább 3 mm, mert az jó eséllyel nehezebben törik, és tartósabb, hosszabb élettartamot biztosít. Az is számít, hogy a bél megfelelően középen legyen, különben a hegyezésnél könnyen kitörhet. Emellett fontos, hogy milyen minőségű, és mennyi pigmentet tartalmaz a ceruzabél, hiszen ettől függ, hogy milyen intenzív lesz a színe, fedése. A ceruzabél keménysége is fontos szempont, mivel ha túl kemény a hegy, akkor jellemzően kevésbé intenzív színeket ad, illetve kellemetlenül karcos, ha pedig túl puha, akkor hamar elkopik.

„Az iskolaszerek tudatos választása nemcsak pénzügyi megtakarítást jelenthet, hanem hozzájárulhat ahhoz is, hogy a gyerekek a lehető legjobb eszközökkel induljanak neki a tanévnek. A vízfestékeknél a magas pigmentáltságot érdemes figyelembe venni, mert így élénkebbek a színek, illetve kevesebb festékre van szükség. Emellett az is fontos, hogy könnyen oldódjon. Ezek egyszerűen ellenőrizhetők: ha szárazon hozzáérünk, és a festék beszínezi az ujjunkat, “festékporos lesz”, akkor jó eséllyel megfelelően pigmentált és oldódik. A gyurmák esetében pedig a megfelelően puha állagút érdemes keresni, hiszen az segít a formázásban. Ezt akár csomagoláson keresztül megnyomással is lehet érzékelni. A radíroknál szintén fontos a tesztelés: egy jól megválasztott radír nem lehet túl kemény, hatékonyan eltávolítja a grafitot, miközben nem maszatolja össze a papírt” – mondja Lőrincz Bence.

További kreatív spórolási ötletekre lelhetnek a szülők a Nebulo iskolakezdés témájú blogbejegyzésében.

200-féle terméket gyárt a magyar családi vállalkozás

Nebulo több mint négy évtizedes múltra visszatekintő magyar családi vállalkozás, amely mára a hazai iskolaszerpiac meghatározó szereplőjévé vált. A cég mindig is arra törekedett, hogy termékei egyszerre legyenek magas minőségűek, könnyen kezelhetőek és biztonságosak a diákok számára. Papír-írószer termékeik mind megfelelnek a legszigorúbb európai minőségi követelményeknek.

Az 1986-ban debütált Nebulo kenőfejes folyékony ragasztó például nemcsak oldószermentes és biztonságos, de könnyen lemosható a bőrről és kimosható a ruhából, így a gyerekek is bátran használhatják.

„A Nebulo termékek fejlesztése során mindig a minőség, a könnyű használat és a praktikus felhasználás a fő szempontjaink. Büszkék vagyunk arra, hogy hazai gyártású termékeinkkel (kenőfejes ragasztók, gyurmaragasztó, kenőfejes tempera, valamint ecsettál és festőpaletta) nemcsak a magyar családokat, hanem a nemzetközi piacokat is sikeresen kiszolgáljuk. A kenőfejes temperánk például egy igazi magyar találmány, amely fejleszti a gyerekek finommotorikus képességét, és kreatív játékot biztosít számukra. Legutóbb pedig egy rajztanár segítségével innovatív, kompakt festőpalettát és ecsetmosó készletet terveztünk, és ma már gyártunk itthon. Célunk, hogy továbbra is bővítsük import és hazai gyártású termékpalettánkat, és innovációinkkal minél több család mindennapjait tegyük vidámabbá és színesebbé” – zárta gondolatait a Nebulo tulajdonos-ügyvezetője.

MEGNÉZEM A NEBULO TERMÉKEKET!

Az iskolakezdés jelentős kiadásokkal járhat, de a tudatos választás és a szakértői tanácsok követése révén ezek a költségek akár 30-40%-kal is csökkenthetők. A minőség megőrzése mellett is van lehetőség spórolásra, ezt minden szülőnek érdemes kihasználni.


Vár a Papírvár Pécs!

Ha nem nagyáruházban, hanem szakboltban szereznétek be az iskolakezdéshez szükséges eszközöket, a Papírvár Pécs szakértő tanácsokat és széles választékot kínál, ahol a Nebulo termékeit is megtaláljátok!

Elérhetőségek:

H-7632 Pécs, Megyeri út 78.

info@papirvarpecs.hu

Tel.: 0672/547-274

Mobil: 0620/583-2900

További üzletek a környékünkön, ahol széles kínálatot találsz Nebulo termékekből:

MPapír, Papír-írószer üzlet

Komló, Bem József u. 15, 7300

EM Signetta Papírbolt

7150 Bonyhád, Szabadság tér 12

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Ugrás az oldal tetejére