Jelenlegi hely

Jelelő szakkört indítanak általános iskolásoknak Pécsen.

Csizi Péter (Fidesz) alpolgármester szerdán sajtótájékoztatón közölte: a Weisz Fanniról, a siket szépségkirálynőről, Pécs arcáról elnevezett program keretében az általános iskolások délutáni szakkörfoglalkozásokon ismerkedhetnek meg a jelnyelv alapjaival.

 Minderről az alpolgármester szerda délelőtt állapodott meg Páva Péterrel, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pécsi tankerületi igazgatójával.
A városvezető elmondta: esélyegyenlőségi aktivistaként Weisz Fanni két hete járja a pécsi iskolákat előadásaival, hogy ráirányítsa a figyelmet a halláskárosultak nehézségeire és arra, a hallók miként lehetnek a siketek segítségére. Az eddigi előadásokat, Weisz Fanni személyét és a jelelést Csizi Péter szerint hatalmas érdeklődés övezi a gyerekek körében, ezért döntöttek a program elindításáról.
A délutáni, iskolai foglalkozáson kívüli szakkörön a jelnyelv, a jelelés alapjait sajátíthatják el a pécsi általános iskolákban tanuló harmadik, negyedik, ötödik és hatodik osztályos gyerekek öt-tizenöt tagú csoportokban, heti két órában. Az oktatáshoz a Hallatlan Alapítvány ajánlott fel segédanyagot, programot, játékokat - ismertette Páva Péter.
Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista örömét fejezte ki, hogy elindul a program, hozzátéve: reméli, hogy a jelnyelvi szakkörök az ország más részein is meg tudnak honosodni.
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére