Jelenlegi hely

Legyél tagja a PFZ Gyerekkórusának!

A Pannon Filharmonikusok a felnőtt Fesztiválkórusa mellett 2024 őszén gyerekkórust alapít.

A PFZ Gyerekkórus egyedi koncertekre készül fel, és a Pannon Filharmonikusok hangversenyein lesz hallható. A kórus művészeti vezetője Hoffner Tibor lesz. A PFZ Gyerekkórus a 2024. november 9-10-i Carmina Burana előadásokban mutatkozik be. A kórusba 2024. szeptember 20-ig várja a zenekar a jelentkezőket. A pontos felhívás alább olvasható:

Kedves Érdeklődő!
Szeretettel várunk a Pannon Filharmonikusok által életre hívott PFZ Gyerekkórus tagjai közé! A kórus ún. projekt kórus, amely egy-egy konkrét fellépés mentén szerveződik majd újra és újra a város legszebben éneklő és legbátrabb csemetéiből. Bízunk benne, hogy te is köztük leszel!
Várjuk a jelentkezésedet, ha elmúltál már 7 éves, de még nem töltötted be a 15 évet, szeretsz és tudsz is énekelni, szívesen és fegyelmezetten részt vennél egy igazi nagyzenekari produkcióban!

A JELENTKEZÉSI LAPOT itt találod

A kórus első alkalommal 2024. november 9-én és 10-én a Pannon Filharmonikusok Kodály Központban meghirdetett koncertjén Carl Orff Carmina Burana című művének előadásában működik közre. Az előadás karmestere Kesselyák Gergely vezető karmester lesz.

A koncertről bővebb információt ITT találsz

A kórus művészeti vezetője, Dr. Hoffner Tibor (PTE ZMI igazgatóhelyettesi megbízottja, tanársegéd, a Pécsi Zenéért és Zenészekért Egyesület elnöke) fogja a gyerekeket felkészíteni az előadásra. Hoffner Tibor gyakorlott karvezető és pedagógus, kisgyermekes édesapa, aki nagyon kedves, de kellőképpen határozott, így nem csak a jó hangulat garantált a próbákon, hanem hatékony munkára is kell számítani. Tibor itt mesél magáról Nektek:



 

Hoffner Tibornak hívnak, gyerekkoromban trombitán tanultam Tapolcán. Zeneiskolásként mindig nagyon tetszett az éneklés a szolfézs órákon, de csak Veszprémben, a középiskolában énekeltem először kórusban, ami varázslatos élmény volt számomra, ezért kezdtem el komolyabban foglalkozni vele. A Pécsi Tudományegyetemen Ének-zene tanár és Zeneismeret tanári diplomát szereztem, oktatásom fontos része volt a karvezetés. Tagja vagyok a csak fiúkból álló Bartók Béla Férfikarnak, mellyel Pécs jó hírét visszük az egész világon. A Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórusának alapító tagja vagyok, velük a zenetörténet legszebb alkotásait adhattuk elő az elmúlt években. Tanítottam szolfézst zeneiskolában, ahol minden évben alakítottunk kórust az év végi koncertekre, jelenleg a PTE Művészeti Karán tanítok szolfézst, zeneelméletet és a Nőikart vezetem a kollégámmal. Két kisfiammal és hegedűművész feleségemmel mindennapos tevékenységünk közé tartozik az éneklés, hiszen
„zene nélkül lehet élni, de nem érdemes”.

Első lépésként küldd el a jelentkezésedet a fentebb található link alatti jelentkezési lapon!

A jelentkezés határideje: 2024. szeptember 20., péntek

  • töltsd ki, hogy mi a neved, hány éves vagy, melyik iskolába jársz, és, hogy jársz-e zeneiskolába
  • szükségünk van édesanyád vagy édesapád nevére és elérhetőségére is
  • és kérjük, jelöld meg, hogy a meghallgatási időpontok közül melyk kettő a legideálisabb számodra a lehetőségek közül

Nem szükséges, hogy tudj kottát olvasni, de előnyt jelent a válogatásnál, ha tudsz, ezért kérjük, hogy ha zeneiskolás vagy, akkor az utolsó félév eredményét fotózd le és küldd el a titkarsag@pfz.hu e-mail-címre!

A jelentkezésedre kapni fogsz egy válaszlevelet, amiben megírjuk a meghallgatásod időpontját. A meghallgatás a Kodály Központban lesz szeptember 25-27 között. Szükség lesz majd rá, hogy legalább az egyik szülőd vagy a felkészítő tanárod veled legyen.

Felkészülés

Kettő különböző karakterű (például egy gyorsabb és egy lassabb) dallal készüljél majd fel. Ha tudsz, kérj segítséget a felkészüléshez az ének-zene tanárodtól vagy szolfézstanárodtól vagy kórus vezetődtől, hogy kevésbé izgulj majd a meghallgatáson. Az iskolában is tanult dalok közül ezeket a dalokat javasoljuk, de választhatsz mást is nyugodtan.

Lassú dalok: Madárka, madárka | Buba éneke | Kis kece lányom | Kelj fel, juhász | Az árgyélus kismadár | A Vidróczki híres nyája | Erdő, erdő, de magos a teteje

Gyors dalok: Megfogtam egy szúnyogot | Három szabólegények | Új a csizmám | Hej, Jancsika | Badacsonyi szőlőhegyen | Úgy tetszik, hogy... | Béreslegény

A dalok kottái majd ITT találhatóak

A meghallgatások időpontjai

szeptember 25 szerda, 15:00 - 19:00 – Kodály Központ – Kocsis Zoltán terem
szeptember 26 csütörtök, 15:00 - 19:00 – Kodály Központ – Kocsis Zoltán terem
szeptember 27 péntek, 15:00 - 19:00 – Kodály Központ – Kocsis Zoltán terem

A meghallgatás eredményéről szeptember 30 - október 2. között értesítjük ki a jelentkezőket.

A meghallgatás után kapni fogsz egy értesítést arról, hogy felvételt nyertél-e a kórusba. Ha igen, akkor szükség lesz a szüleid beleegyezéséhez arra, hogy részt vehess a próbákon és az előadásokon. Ehhez egy megállapodást fogunk aláírni a szüleiddel, és a törvényben előírtak szerint honoráriumot, fellépti díjat is fogunk fizetni neked. A próbák iskolaidőn túl zajlanak majd, a Kodály Központban. Ha szükséges, tudunk igazolást kiállítani számodra.

Próbaidőpontok – a hiányzás nem megengedett!

október 24. csütörtök 17:00-19:00 zongorás kóruspróba
november 4. hétfő 17:00-19:00 zongorás kóruspróba
november 8. péntek 18:00-21:00 zenekaros összpróba
november 9. szombat 11:00-14:00 FŐPRÓBA
november 9. szombat 18:00 HANGVERSENY
november 10. vasárnap 11:00 ISMÉTLŐ HANGVERSENY

Az első fellépéseken elhangzó Carmina Burana című mű gyerekkórusos részeit ITT és ITT tudod meghallgatni.

A mű gyerekkórusos részeinek zongora kottáját ITT találod

Ha kérdésed merül fel a gyerekkórussal kapcsolatban, kérjük, hogy írjál a titkarsag@pfz.hu e-mail címre, és válaszolni fogunk.

Szeretettel várunk a PFZ Gyerekkórusába!


 



 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!
Ugrás az oldal tetejére