Jelenlegi hely

Madarak és ősmaradványok a Természettudományi Múzeumban

Szemet gyönyörködtető madárfotókat csodálhatnak meg a látogatók a JPM Természettudományi Osztályán február végéig, majd előreláthatóan március végén nyílik meg ugyanott a Kövekbe rejtett múlt című – ősmaradványokat bemutató – kiállítás.

A Természettudományi Múzeum kiállítótermében jelenleg az év díjnyertes madárfotói mellett madárvédelem és téli madárvilág témájú kiállítás tekinthető meg. A madarak mellett néhány ragadozó emlős – a kisebbek kedvenc farkasa és az aranysakál – ismét közelről megcsodálható. A téli tematikájú és időszaki tárlatunkhoz kapcsolódó foglalkozásaink március 10-éig választhatóak. Utóbbiakhoz az alsós korosztály számára a farsang alkalmából állatos álarckészítő kézművesség is kérhető.

A Madarak földön-égen című időszakos kiállításban rejtvény, feladatlap és interaktív feladatok várják a csoportokat, melyek segítségével akár a múzeumi vezetéstől függetlenedve is élvezetessé tehető a látogatás. A szervezők kérik, hogy önálló látogatásukat lehetőség szerint előre egyeztessék a múzeumpedagógus kollégákkal.

Előreláthatóan március végén nyílik meg a Kövekbe rejtett múlt című kiállítás a Mecsek és környéke ősmaradványairól, melyhez szintén kacsolódnak majd foglalkozások, kicsik és nagyok számára egyaránt.

Állandó és kitelepülő foglalkozások

A Természettudományi Osztály továbbra is szervez állandó, egész évben elérhető foglalkozásokat is, ezekről az érdeklődők a www.jpm.hu oldalon tájékozódhatnak.

Kevesebb ráfordítható idő és anyagi forrás esetén a látogatók szakmai szempontú, közérthető kalauzolást, tárlatvezetést is egyeztethetnek a foglalkozásoknál kedvezőbb áron.

A Természettudományi Osztály több foglalkozást „házhoz visz”: a téli és tavaszi hónapokban egyaránt elérhető Nagyvárosi dzsungel című foglalkozás természetvédelmi szempontok alapján, a résztvevők bevonásával mutatja be a táplálék vagy búvóhely reményében városba húzódó állatfajok alkalmazkodását az emberi környezethez.

A Térképpel a Mecsekben, térképpel a városban – kétrészes (osztálytermi és udvari) foglalkozásból álló sorozat elemei külön is választhatóak. Jól kiegészíti a 4. évfolyamos környezetismeret órák tájékozódással kapcsolatos ismereteit.

Márciusban a Víz Világnapja alkalmából a vízi élővilág vizsgálatát célzó, áprilisban a Föld Napjához kapcsolódóan a fenntartható táplálkozási szokásokat interaktív formában elemző  foglalkozásokat tartanak az alsós és felsős korosztálynak.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Ugrás az oldal tetejére